A szívvirág (Dicentra) jellemzése, ültetése és gondozása

Úgy, mint a divatirányzatoknak van körforgása, a növények is időnként „divatba” jönnek, majd feledésbe merülnek, majd újra felbukkannak és hódítanak szépségükkel. Egyik ilyen növény a szívvirág is, hiszen régebben szinte nem volt olyan virágágyás, vagy kert szeglet ahol ne fordult volna elő. Napjainkra sajnos ritkán láthatjuk, pedig szépségének köszönhetően megérdemelné, hogy egy kertből sem hiányozzon. A szívvirág Európába a tizenkilencedik században került, gyorsan népszerű lett a kertészek körében. Eredeti élőhelye a Távol-Kelet, ezen belül őshonos Kínában, Koreában, Japánban. Az angol jelentése a növénynek vérző szív, de nevezik még lakat virágnak, Jézus szívének, valamint csüngő szívnek is. Mivel cserépben is nevelhető és virágzása egybe esik az Anyák napja ünnepével, kitűnő hála ajándék is lehet a növény.

A nagy szívvirág (Lamprocapnos spectabilis) általános jellemzése

A növény eredetileg Dicentra Spectabilis volt, ma már nem ezen a néven tartják számon a szakirodalmak. Kelet-Ázsiában Szibériától Japánig őshonos, mely ritkán vadul ki. Lágyszárú, hagymás évelő növény. A legfeljebb egy méter magasságot elérő zöld vagy rózsaszínes szárakon három levélkéből összetett levelek fejlődnek. A szív alakú virágok öt centiméter hosszúak, külső szirmaik rózsaszínűek, a belső szirmok fehérek. A virágok fürtben nyílnak és a tavasz végétől nyár elejéig virágoznak. Amikor a szívvirág elvirágzott, az növény életműködése lelassul.

A nagy szívvirág (Lamprocapnos spectabilis) ültetése és gondozása

A népszerű dísznövény kerti növényként is termeszthető. Célszerű az ültetését más virágzó dísznövénnyel társítani, mivel az elvirágzás után veszít látványából. Ilyen dísznövény lehet a harangvirág vagy a szellőrózsa, és a páfrány is. A nagy szívvirág gondozása egyszerű, ültethetjük előkertekbe, kertszegletekbe, olyan helyre ahol a fény biztosított, azonban nagy szárazság idején szüksége van árnyékra. Jól fejlődik a tápanyaggal ellátott, humuszos talajban, melyet tartsunk állandóan nedvesen, soha ne száradjon ki alatta a talaj. Szüksége van a párás környezetre, ezt időnkénti párásítással érhetjük el.

A nagy szívvirág nevelhető cserépben is ott is szépen fejlődik, ha biztosítjuk számára a neveléséhez szükséges feltételeket.

A nagy szívvirág (Lamprocapnos spectabilis) szaporítása és betegségei

Többféleképpen szaporíthatjuk a szívvirágot, mivel szaporítható magról, tőosztással és dugványozással is. Legkönnyebben a kissé fásabb, öregebb szárdugvánnyal történő szaporítással végezhetjük a szaporítást.

Szívvirág fajták

A piros szívvirág ( Dicentra exima) : Hollandiában egy növénykiállításon aranyérmet kapott

2008-ban. Apró kékeszöld levelei és élénkpiros virágaival, hívja fel magára a figyelmet. Májustól októberig hozza virágait, magassága körülbelül harminc centiméter.

A szép szívvirág ( Dicentra formosa): aránylag kis termetű fajta, mely alkalmas sziklakerti ültetésre is. Árnyékos fekvésű, és folyamatosan nyirkos talaj felel meg legjobban a növénynek. Betegségek ritkán támadják, esetlegesen levéltetvek károsíthatják.

Total
18
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk

A nyári viola (Matthiola incana) jellemzése, ültetése és gondozása

Következő cikk

Mit nyújthat egy kert, mint élettér?

Kapcsolódó cikkek