páfrány

A szobapáfrány (Nephrolepis exaltata) gondozása, szaporítása, betegségei

Egy szép szobapáfrány üde zöld, lehajló levélzuhatagával bármilyen helyiséget képes feldobni, ám leggyakrabban mégis fürdőszobákban helyezik el.

Gondozása

páfrányA páfrányok története évmilliókra nyúlik vissza, rendkívül hasznos növény. Vannak olyan fajtái, melyekből vérzéscsillapító szert készítenek, és használatos matracok tölteteként is. Látványnak sem utolsó, elegáns kinézete miatt kedveljük.

Tudnunk kell azt, hogy a páfrányok zöld dísznövények, vagyis tőlük virágzásra aligha számíthatunk, leveleit szaporodásra és cukortermelésre fordítja. A cukortermelés a levegőben lévő szén-dioxidból és vízből megy végbe. A növény szaporítószervei, a spórák a levelek fonákján lévő spóratokokban találhatók, a főértől jobbra és balra, ezekben igen nagy mennyiségű spóra található.

Számtalan páfrányfajta létezik, kisebb és nagyobb fajták, sima és fodros levelűek, ám gondozásukat tekintve igen hasonló igényűek. A párás levegőt szeretik, emiatt gyakran szükséges párásítani körülöttük. Az ehhez használt víz legyen szobahőmérsékletű és mésztelenített. Ha nem szeretnénk rendszeresen spriccelni a leveleket, akkor állíthatjuk a cserepet egy kavicsokkal és vízzel teli tálkára, mely ugyanúgy éppen elég párás levegőt biztosít majd neki.

A tűző napot nem szereti a növényt, jól érzi magát félárnyékos, huzatmentes helyeken. A meleg levegőt sem kedveli, legjobban 18 és 20°C között érzi magát, nyáron kitehetjük a kertbe, de tartsuk be ott is az igényeit. Télen a hűvösebb hőmérsékletű helyiségeket kedveli, ilyenkor 15°C is elegendő számára. Arra figyeljünk, hogy a hőmérséklet soha ne csökkenjen 10°C alá, hiszen akkor lehullanak a levelei.

Nagyon fontos, hogy földje mindig nedves legyen, mészmentes trágyával trágyázzuk csak a földjét.

Szaporítása

Ha a páfrány tavaszi átültetésére kerül sor, akkor nagyon könnyen szaporíthatjuk is növényünket, ugyanis tőosztással a legegyszerűbb szaporítani.

Ha nagyobb kihívást is szeretnénk, akkor megpróbálhatjuk a spórákkal történő szaporítást is. Ehhez össze kell gyűjtenünk a spórákat, amit legegyszerűbben egy zacskóba tehetjük meg. Ezt követően egy téglát (tanácsos kifőzni a fertőzések elkerülése miatt) helyezzünk el egy tál vízben úgy, hogy félig kilógjon belőle. A téglát borítsuk le tőzeggel, erre öntsünk forró vizet, majd helyezzük rá a spórákat. A tálat borítsuk be műanyag fóliával. Ha a tégla kizöldült, akkor a tőzegréteget helyezzük át egy tőzeggel töltött cserépbe vagy virágládába. A cserepet állítsuk világos helyre, előtte takarjuk le fóliával. Körülbelül egy hónap elteltével a kis növények már elég nagyok lesznek az önálló életre.

páfrány

Betegségei

A páfrányoknak sajnos számos kártevője lehet, de mindegyik jelenlétét könnyen észrevehetjük. Ha a levelek szürkévé, színtelenné válnak és összepöndörödnek, az atkák jelenlétét jelzi. Ez a növény szempontjából igen veszélyes, mert könnyen a növény pusztulásához vezethet. Speciális vegyszerekkel védekezhetünk ellenük.

Ha ezüstösen csillogó levélfoltokat találunk a növényen, az tripszekre utal. Ilyenkor tegyük növényünket hűvös helyre és hideg vízzel zuhanyozzuk le.

Ha a levélerek mellett sötét foltokat találunk, akkor fonálférgek jelenlétére gyanakodhatunk. A fertőzött leveleket vágjuk le a növényről, ha nagyon sok ilyen van, akkor inkább az egész növénytől szabaduljunk meg.

Hosszúkás, világosbarna foltok jelentek meg a leveleken? Ezek a levéltetvek lehetnek, a fertőzött rész eltávolítása és permetezés segíthet.

Fehér gyapjúfoltok is megjelenhetnek a leveleken, ezek a rettegett gyapjas tetvek lehetnek. Késsel vagy alkoholba mártott ecsettel távolítsuk el őket, vagy permetezzük le a növényt vegyszerrel.

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
bazsalikom

A bazsalikom (Ocium basilicum) gondozása, felhasználása, szaporítása, betegségei

Következő cikk
angolmuskatli

Az illatos (angol) muskátli (Pelargonium x domesticum) gondozása, szaporítása, betegségei

Kapcsolódó cikkek