nyugati cickafark

Gyógynövényritkaságok – itthon is termeszthetők!

Sokáig nem ismerték a gyűjtők az egzotikus gyógynövényeket, melyek az utóbbi időkben hála nekik, egyre népszerűbbé és ismertebbé válnak.
Sok kertészetben megtalálható nagy választékban néhány különleges faj, melynek némelyikére a ritkaságok mellett specializálódtak a kertészetek.

Egyes növényekről azonban még előfordulhat, hogy kevés információ és kutatás áll rendelkezésre és sok téves információ van forgalomban. Ilyen növények esetében legyünk mindig körültekintőek és óvatosak.

Másik figyelem felkeltő tény az is, hogy a világ másik végéről származó növényeknek gyakran más igényeik vannak mint nálunk, ezért figyeljünk a tápoldatozásukra, tárolásukra és teleltetésükre.

Néhány gyógynövény ritkaság

Nyugati cickafark (Achillea ageratum)

nyugati cickafarkTöbbéves télálló növény, mely késő tavasszal hajt ki. Keskeny csipkés, száron ülő levelei vannak. Ha megmorzsoljuk a növényt, szerecsendió illatot áraszt.
Napos vagy félárnyékos helyre, homokos, laza, jó áteresztőképességű, tápanyagban gazdag talajba kell ültetni. Tápoldatozzuk és öntözzük bőven.
Betegsége a peronoszpóra, szaporítása tőosztással és dugványozással tavasszal történik.
A leveleket és virágzatokat nyáron takarítsuk be.

A cickafark teát gyomorbetegségekre, alhasi panaszok ellen fogyaszthatjuk, vagy apróra vágva a leveleket egytálételek fűszerezésére is alkalmazhatjuk.

Havasi pereszlény (Acinos alpinus)

havasi pereszlényAz ajakos virágúakhoz tartozó többéves és télálló növény, mely az Alpokban megnő még két és félméter magasra is. Átellenesen álló levelei rövid száron helyezkednek el és keskeny tojás alakúak. Virágai általában lilák, kicsit elállóak és szőrösek.
Legjobban a napos helyet szereti, és az enyhén savanyú humuszban és nitrogénben szegény, laza, kavicsos-homokos talaj kedvező számára.
Magvetéssel nyáron tudjuk szaporítani, és talajtakarót igényel. Szedni a friss növényt és virágait lehet, melyet hangulatjavításként, vagy vízhajtásra, valamint emésztést segítésre is ajánlott használni.
Erős aromája miatt sajtok fűszerezésére is szokták használni.

Huszárgomb (Acmella oleracea)

huszárgombNem télálló egy vagy több éves fészkesvirágzatú növény, mely eredetileg Madagaszkáron őshonos. Nálunk csak egy éves növényként tartható. Talajtakaró növény. Hegyes végű, tojás alakú leveleinek erős, a zsázsáéhoz hasonló aromájuk van. Sárga virágzatai gomb alakúak, melyre a neve is utal.
Napos szélvédett helyre ültessük, és bőségesen öntözzük, azonban vigyázzunk mert kártevői a csigák és a hernyók. Magvetéssel tavasszal szaporítsuk, majd május közepétől ültessük ki a szabadba. Leveleit és virágait egész nyáron szedhetjük, melyet meg is száríthatunk.
Borogatásként is jól alkalmazhatóak a levelek, melyekkel a köszvény és reuma csillapítását végezhetjük.

Szúnyogűző nagyizsóp (Agastache cana)

szúnyogűző nagyizsópA nagyizsóp Észak-Amerikában őshonos, ezért télen fedjük be mert éghajlatunkon megfagy, mivel nem fagytűrő növény. Bokrosan felfelé törően növekszik és kellemes enyhe aromája van.
A nagyizsóp nagyon szép cserje, melynek virágait vágott virágként is használhatjuk és gyönyörködhetünk benne. Vonzza a méheket és a lepkéket a kertbe.
Ne hagyjuk kiszáradni, egyenletesen öntözzük és napos vagy félárnyékos helyre ültessük.
Télire lombbal vagy rőzsével fedjük be, mert elfagyhat. Magvetéssel és tőosztással is szaporíthatjuk és leveleit, virágait igény szerint szedhetjük.

Leveleit frissen, salátáknak édes ételek ízesítésére és teaként is használhatjuk. Illata a narancs illatú kakukkfűére emlékeztet.

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
kids running in the garden

Gyerek szandállal a kertben!

Következő cikk
karácsonyi dekoráció

Az ünnep virágai a karácsonyi várakozás jegyében

Kapcsolódó cikkek