Home Szobanövény Így virágoztasd az amarylliseidet!

amarillisz virágkezdemény
Tetszett a cikk?

Itt a január, ebben a hónapban véget ér az amarylliszek nyugalmi időszaka, és megkezdődhetnek a virágzásának előkészítési munkálatai. Ha helyesen járunk el, akkor ebben az évben is gyönyörű és változatos virágpompában gyönyörködhetünk!

Fontos a nyugalom!

amarillisz stripedAhhoz, hogy az amarylliszek tavasszal virágot hozzanak, elengedhetetlen a téli nyugalmi periódus! Nyáron kiültethetjük a hagymákat a szabadba, vagy kitehetjük őket cserépben, esetleg virágládában a terszra vagy az erkélyre, de augusztus végétől készítsük fel a hagymákat a nyugalmi időszakra. Ehhez augusztus közepén hagyjuk abba a locsolását, és hagymáit ássuk ki a kertből. A levelei pár hét alatt maguktól is leszáradnak, nem kötelező őket levágni zölden, elég akkor, amikor megszáradnak. A pihenési időben több lehetőség közül is választhatunk, érdemes kikísérletezni, kinek, mi válik be a legjobban:

  • a hagymákat beültethetjük cserépbe (ha már eleve abban nyaraltak, akkor ez a kézenfekvő megoldás), és pihentethetjük őket ebben, a lényeg, hogy egyáltalán ne kapjanak a hagymák vizet.
  • tárolhatjuk a hagymákat nejlonzacskóban vagy kartondobozban a téli pihenőidő alatt, a zacskós megoldásnál fokozottan ügyeljünk arra, hogy a hagymák nehogy befülledjenek, és elrothadjanak, ha a hagymák nagyon nedvesen kerültek bele, nejlonzacskó helyett válasszunk inkább papírzacskót, vagy csavarjuk a hagymákat újságpapírba!
  • bármelyik módszert is válasszuk, tegyük a hagymákat sötét és hűvös helyre: a legjobb egy kamrapolc, de nagyon fontos, hogy a hely fagymentes legyen, hiszen a hagymák érzékenyek a fagyra, ez a teljes pusztulásukhoz vezethet! A legideálisabb hőmérséklet a hagymák számára ebben a periódusban 5-10° Akinek nincs hagymák téli tárolására, a hűtőszekrény alsó fiókját is „kibérelheti” erre a célra.

virágkezdeményA nyugalmi periódus után, körülbelül január közepén kezdhetjük virágzásra bírni az amarylliszeket. A nagyobb hagymák esetében gyakran előfordul, hogy már a sötétben megindul a virágszár, nem árt időnként ellenőrizni a hagymákat, amelyiknél megjelenik a virágkezdemény, azokat célszerű hamarabb cserépbe ültetni, kihozni a sötétből, meleg és világos helyre, és bőségesen megöntözni.

Azoknál a hagymáknál, amelyeknél nem jelenik meg a virágszár, a következő eljárást kövessük: a cserépben teleltetett hagymákat hozzuk ki a sötétről, tegyük meleg helyre, és a hagymákra készítsünk kartonpapírból ún. süveget. Ha dobozban vagy zacskóban teleltetünk, akkor először ültessük el a hagymákat jó minőségű virágföldbe (a hagyma fele-harmada legyen kint a földből, különben a hagyma könnyen rothadásnak indulhat), egyszer locsoljuk meg őket bőségesen, innentől az eljárás ugyanaz. A süveget mindaddig hagyjuk a hagymákon, amíg a virágkezdemény meg nem jelenik, és eddig ne öntözzük a hagymákat. Ha a virágkezdeményt meglátjuk, akkor vegyük le róluk a süveget, állítsuk a cserepet világos, meleg helyre, és rendszeresen öntözzük a hagymát mérsékelten.

amarillisz

amarillisz2

Ha a virág elnyílik, akkor vágjuk vissza a virágszárat, mert mint minden hagymás növény esetében a virágszár sok tápanyagot elszív a hagymától! Éppen ezért virágzás után tápoldatozzuk a hagymákat intenzívebben, hogy pótoljuk az elveszett tápanyagokat, és elősegítsük a hagymák növekedését!

Ha így járunk el, minden évben ragyogó virágpompában gyönyörködhetünk, és a hagymák meghálálják a velük való egész éves bíbelődést!

Az amaryllisek további gondozási tudnivalóiról ebben a cikkben olvashatsz!

 

 

 

4 replies to this post
  1. Kedves Anna!

    Ebben a cikkben azt irta, hogy elviragzas utan vagjuk le a viragszarat, mert sok tapanyagot elsziv a hagymatol.
    Egy masik cikkeben az ellenkezojet.

    Melyik a helyes?

    Masik kerdesem, hogy kepet hogy tudok feltenni a hozzaszolashoz?

    Koszonettel:
    Maria

    • Kedves Mária!
      Köszönöm a hozzászólását és észrevételét, valóban ez egy ellentmondás a cikkben, és egy korábbi hozzászólásban, de tegyük ezt most tisztába! Ahogy ősszel, a nyugalmi időszakra való felkészülés során is az a jó, hogyha a levelek a saját tempójukban száradnak le, és csak a már teljesen elszáradt leveleket vágjuk le, úgy a virágszárral is ugyanez a helyzet, vagyis hagyjuk magától elszáradni, csak akkor vágjuk le amikor már teljesen elszáradt. A levelekből és a virágszárakból ugyanis sok értékes tápanyag jut vissza a hagymába, ha levágjuk őket, akkor ezt elvonjuk a hagymától.
      Van azonban egy kivétel, mégpedig az, ha a virág beporzódott a virágzás alatt (mert a virágpor ráhullt a középen lévő termőszárra) és látszik, hogy kifejlődik a magház. Ilyenkor érdemes letörni a magházat (ez nem lesz könnyű), mert a magképzés igen sok tápanyagot elvon a hagymától! A virágszárat viszont ebben az esetben is hagyjuk rajta, amíg le nem szárad.
      Remélem, hogy tudtam segíteni! A hozzászólásainkhoz sajnos nem lehet képet csatolni, esetleg úgy próbálja meg, hogy feltölti egy képfeltöltő oldalra, és onnan beilleszti a linket. De el is küldheti részünkre: az info@ankert.hu e-mail címre.
      Üdvözlettel:
      Anna

  2. Kedves Kertészek!
    Amarillis hagymákat elvirágzás után kivettem a földből, (ezt tanácsolta valaki)szinte az egész nyarat föld nélkül árnyékban töltötte,most mit csináljak?? kinn hideg van már!
    Karácsonykor kaptam bimbós állapotban, gyönyörű volt.

    • Kedves Évi!
      Először is elnézést, hogy csak most válaszolok a kérdésére. Az Ön amarilliszének egy kicsit felborult az időrendje, a helyes ápolásról és gondozásról, az Amarilliszek egy évéről ebben a két cikkünkben olvashat: http://ankert.hu/az-amarillisz-hippeastrum-gondozasa-szaporitasa-viragzasa/
      href=”http://ankert.hu/az-amarillisz-hippeastrum-teleltetese/”>
      A hagymákat szeptember végén tanácsos csupán kivenni a földből és teleltetni, hiszen a tavaszi és nyári időszakban növekednek a hagymák, ilyenkor mindenképpen szükségük van sok tápanyagra, amit a földből tudnak magukhoz venni. A teleltetési időszak után kezdődik a virágzási időszak, van, akik már karácsonyra, mások azonban csak januártól kezdik virágoztatni a hagymákat. Kérem, tanulmányozza át a cikkeket, és ha van még kérdése arra is szívesen válaszolok!
      Sok sikert a hagymákhoz!
      Üdvözlettel:
      Anna

Válasz

HÍRES KERTEK

Fried Kastélyszálló kertje

Csak kevesen tudják, hogy Magyarországon több száz park és kert látogatható, közöttük gyönyörű botanikus kertek és csodálatos kastélykertek. Ezek között találhatunk számtalan növényfajt megismertető...