káposztaföld

Káposztafélék a konyhakertekben

A káposztaféléket már a római korban is ismerték és igen nagyra értékelték: orvosságként  tisztelték és a szegények orvosának titulálták.

Jelentőségét nem véletlenül ismerték el, hiszen ma már köztudott, hogy mennyi mindent tartalmaz a fejes káposzta, rendelkezik valamennyi vitaminnal, de a C-vitamin tartalma a legnagyobb. Ehető nyersen, de főzve is megtartja tápértékét, sokféle étel készíthető belőle, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Ha konyhakertünket káposztafélék termesztésével akarjuk gazdagítani, számolnunk kell azzal, hogy ezeknek a növénykultúráknak igen nagy a hely és vízigénye. Mint ismeretes a fejes káposztának hatalmas levélfelületet kell nevelnie, ezért megfelelő mennyiségű vízre és tápanyagellátásra van szükségünk nevelésükhöz. Ha elég nagy a kertünk, akkor nincs gond, de ha kis területtel rendelkezünk, akkor ezen a fajtaválasztással segíthetünk.

Biokáposztát humuszban gazdag földbe, komposzttal trágyázással tudjuk megfelelőképpen előállítani.

cabbage

Fejes káposzta vetési ideje, védekezés

A fejes káposzta vetése egyszerű, a korábbi fajtákat már márciusban el kell vetni, de ekkor még csak melegágyba vessünk. Szabadföldi ágyba csak április hónapban van itt az ideje a káposzta palánta vetésének.

Védekezés és megelőzésképpen ajánlatos a káposzta gyökeréhez fahamut szórni, mely távol tartja a káposzta tetveket. A káposztalepkék megtelepedését megakadályozhatjuk, ha a káposzta sorok közé egy-egy zeller, vagy paradicsompalántát ültetünk, melyek erős illatukkal elűzik a kórokozókat.

Betakarítás és tárolás

A korai fejes káposztát csak frissen tudjuk felhasználni, mivel ezek a fajták nem tárolhatók, éppen ezért nem érdemes belőlük sokat ültetni.

A késői fajták betakarításával ráérünk egészen késő őszig, megvárhatjuk a fagyok kezdetét, amikor elkezdjük felszedni.

A fejes káposzta nagyon sokféleképpen tárolható, lehet savanyítani, konzerválni.

További „családtagok”

A karfiol amennyire finom, annyira igényes növény. Ez a káposztaféle nem szenvedhet sem tápanyag, sem vízhiányban.

Ahhoz, hogy a karfiol rózsája fehér maradjon, meg kell védeni a tűző nap sugaraitól, mely védelmet a leveleinek megtörésével és betakarásával tudjuk megoldani.

Brokkoli a karfiol zöld változata, művelése sem igényel más módot. Késői káposztafélékkel ültethető, május végén, június elején.

A bimbóskel is a káposztafélék egyik legfinomabb rokonságának számít. Gondozás tekintetében sem kíván mást, mint a többiek, itt azonban ügyelni kell, nehogy túl trágyázzunk. Másodnövényként vesz részt a kertjeinkben.

A leveles kel nagyon szerény igényű, félárnyékos helyen is meg tudjuk termelni. Palántázása júniustól augusztusig tart. Házi kertben érdemes az alacsonyabb fajtákat termeszteni. A leveles kel téltűrő növény, érdemes megvárni a kezdeti fagyok beálltát, mivel így ízesebbé válik.

Idetartozik még a kínai kel, rövidnappalos zsenge, rövid tenyészidejű növény. Hidegre érzékeny, ezért ősz felé már betakarjuk érzékenysége miatt fóliával.

Végül de nem utolsó sorban a karalábé, ami mindenhol szívesen látott növény. Bárhová ültethetjük, mivel tápanyagigénye igen csekély. A karalábét érdemes részletekben ültetnünk, hogy mindig frissen tudjuk a konyhaasztalra tenni, akár nyers akár feldolgozott formájában. Ajánlatos sok vízhez juttatni a termelése során, mivel akkor nem fásodik meg. Biokertészetben szívesen használják a leveleit is magas vastartalma miatt.

Total
3
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
fruit tree

Tavasz a gyümölcsösökben

Következő cikk
salad

Együnk egész évben salátát!

Kapcsolódó cikkek