global warming

A klímaváltozás és a gyógynövények kapcsolata

Az egész emberiség legjelentősebb erőforrását az éghajlat jelenti, melyet hasznosítani tudunk, de az éghajlat egyúttal magába foglal olyan tényezőket is, melyek kockázatosak is lehetnek. Fokozatos felmelegedéssel és szárazsággal kell számolni az utóbbi előrejelzések szerint.

A mezőgazdaságon belül a növénytermesztés az a terület, melyet igen érzékenyen érintenek ezek éghajlati és időjárási változások.
Ezek a kedvezőtlen hatások lényegesen csökkenthetik, vagy akár meg is semmisíthetik a termést.

Hogyan hat mindez a gyógynövényekre?

Az éghajlati változásokon belül a hőmérsékleti változások nem bírnak olyan nagy jelentőséggel, ha egyes elemeiket nézzük, még pozitív is lehet hatásuk. Ha átlagosan hőmérséklet növekedés következik be, még tenyészidő hosszabbodás is bekövetkezhet, ugyanakkor a fagyos napok száma is csökkenhet. Ami erősen hátrányos, az a nyári időszak melegedése, mely az egynyári növényeknél zavarokat okozhat virágbiológiai szempontból. Kritikus következményei lehetnek a tavaszi és a nyári csapadékhiánynak a gyógynövénytermesztés, de az egész növénytermesztés esetében. Károsan hatnak az enyhébb és csapadékosabb telek is.

herbs

A vadon termő és a termesztett gyógynövényeknél nem azonos módon érvényesül a várható időjárás- változás.
Gyűjtött fajok esetében melyek vadon fordulnak elő, az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatása nem ellensúlyozható, míg a termesztett gyógynövények esetében fajtaválasztással és termesztéstechnológia egyes elemeivel be tudunk avatkozni, és mérsékelhetjük a kedvezőtlen hatást.

A gyűjtött gyógynövények nagyobb része a hűvös éghajlatú és nedves talajú területeken honos. Ezek a fajok a hőmérséklet emelkedése és az azzal járó csapadékhiány miatt gyérülnek, illetve korábbi gyűjtőhelyükről teljesen el is tűnhetnek. Mindezek miatt egyre több védetté nyilvánított fajjal találkozhatunk.

Termesztett gyógynövényekre ható klímaváltozás

herbs2Termesztett gyógynövényeknél technológia kidolgozása válik szükségessé, illetve felül kell vizsgálni a meglévő termesztéstechnológiák korszerűsítését.
Egyes gyógynövény fajoknál szükségessé válik olyan új fajták nemesítése, amelyek a környezeti hatásokkal szemben toleránsak.

A klímaváltozás során számíthatunk a a napsütéses órák számának és a fény intenzitásának növekedésére. A fény intenzitásának hatása lehet pozitív és negatív hatású egyaránt. A hatóanyag minőségi és mennyiségi változása fajtától függően változhat.

Másik nagy változó tényező a klímaváltozás során a hőmérséklet, melynek alakulása nagymértékben befolyásolja és meghatározza a növény produkcióját.
A melegigényes növényeknél magasabb hőmérséklet esetében nagyobb hatóanyag tartalom várható, és módosulhat az összetevők aránya is az alkaloidokat felhalmozó növényeknél.
Az illóolajos növények esetében a hőmérséklet emelkedése az illóolaj-tartalom növekedését okozza, azonban ezzel a növekedéssel az illóolaj összetétele is változik. A magas hőmérséklet gátolhatja a zsíros olajok felhalmozódását.
A felmelegedéssel egyidejűleg lehet számítani csapadékhiányra, mely szintén hatással van az anyagcserére, amiben a gyógynövények hatóanyagai kialakulnak.
Minden faj másképpen reagál a vízhiányra és eltérően alkalmazkodik a megváltozott feltételekhez. Ha csapadékbőség keletkezik fényhiánnyal, csapadékhiány esetében fénybőséggel kell számolnunk, melyben a két tényező egymástól nem független.

A felmelegedés és az ennek következtében bekövetkező szárazodás, érzékenyen hat a tápanyagok hasznosulására is, mivel tartós aszály estén a műtrágyák hasznosulása csökken és az öntözés elkerülhetetlen szerepét vonja maga után.

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
buying plants

Legszebb cserepes virág fajták

Következő cikk
Borsikafű

Színesítsük konyhánkat és kertünket zöldfűszerekkel! - A borsikafű gondozása és felhasználása

Kapcsolódó cikkek