korallvirág

A korallvirág gondozása, szaporítása, öntözése, betegségei

A korallvirág – vagy laton nevén Kalanchoe blossfeldiana – kapcsán kevesen tudják, de eredetileg Madagaszkár aprócska szigetéről származik, azonban annyira népszerűvé vált az emberek között szépsége és alkalmazkodóképessége miatt, hogy ma már az egész világon megtalálható, noha természetes környezetben továbbra is csak az afrikai sziget büszkélkedhet vele.

A korallvirágról általában

A korallvirág általában piros, rózsaszín és narancsszínű virágokat hoz, és bár vágott virágként is ismert, főként cserépben igazán mutatós, nem mellesleg pedig hosszú életű. Főként előbbi formában kedvelt ajándék idősebb hölgyek, nagyszülők, szülők számára Nők napján, Anyák napján, de természetesen születésnapok és névnapok alkalmából is, így szinte minden nő kapott már ajándékba életében ilyen virágot. Azért is nagyon közkedvelt, mert amennyiben biztosítjuk számára az ideális körülményeket, akkor az alapesetben januártól júniusig tartó virágzási szezont alaposan kitolhatjuk, és akár már decemberben is élvezhetjük szépségét.

Nyáron általában vegetál, ritkán hoz virágokat, inkább növekedésre fordítja a kapott energiát, sokan emiatt gyakran ki is ültetik kis ládákba vagy a virágoskertbe, de nagyon jól mutat ágyásban és sziklakertben is, csak ügyelni kell arra, hogy még az első fagyok előtt ismét cserépbe tegyük, és bevigyük a fűtött szobába. Ha így teszünk, a növény általában meghálálja a kint töltött időszakot, és nem ritkán már decemberben bimbókat és virágokat hoz, így a leghidegebb időszakban is feldobhatja mindennapjainkat.

Általánosságban nem nő nagyobbra 30 centinél, sőt mi több, a 15-20 centiméter az ideális számára széltében és hosszában is. Ha szeretnénk, hogy már a tél közepén is virágozzon, a fénymennyiség megvonásával becsaphatjuk a növény biológiai óráját. A korallvirág nagyon sokat virágzik, nem kényes, egészen könnyedén gyökereztethető letépett hajtások által, egy pohár vízben, és új környezetéhez nagyon hamar képes könnyedén alkalmazkodni.

A fagyot nem bírja, de például tartós 10 Celsius fok esetében lesz baja, sőt mi több, a nagy meleget és a napfényt is bírja, egyszóval egyáltalán nem tekinthető túl kényes növénynek, tartása ideális olyan embereknek is, akik inkább csak gyönyörködni szeretnek virágaikban, de a gondozásra nincs elég idejük.

A korallvirág gondozása és öntözése

A korallvirág az egyik legjobban befolyásolható, és legkönnyebben becsapható növény különösen annak fényében, ha azt vesszük alapul, hogy a virágképződéshez másfél-két hónapon keresztül naponta legalább 12 órányi sötétségre van szüksége, amit kontinensünkön a téli időszámításon nagyon könnyedén biztosíthatunk számára.

A fentiek ismeretében ugyanakkor már a nyáron elkezdhetjük a mesterséges sötétítést, ennek megfelelően idő előtti virágzást érhetünk el, de ne feledjük, hogy a világítás ugyanolyan negatívan hat rá, mint a természetes fény. A korallvirág megfelelő gondozásához, illetve legjobb virágzási teljesítményéhez elengedhetetlen, hogy naponta legalább 4 órán át fény is érje, ami lehetőleg ne tűző napsütés legyen, azt ugyanis bár tűri, virágzás előtt nem kedveli. A leginkább 20 Celsius fok környékén érzi jól magát, de télen nem ajánlott 10 Celsius fok alatt tartani, ilyenkor ugyanis leveleit elhullajtja, és vegetációra rendezkedik be, vagyis nem hoz bimbókat, kvázi a virágzás is elmarad majd.

A korallvirág általában év elején, a tél végén és a tavasz kezdetén nyílik, de a fentiekben említett trükkökkel, avagy a fénymennyiség növelésével elérhetjük, hogy akár már decemberben vagy januárban virágot hozzon. Ha szeptembertől kezdődően legalább éjszakánként teljes sötétségben tartjuk a növényt – megfelelő hőmérsékletek mellett – biztosak lehetünk abban, hogy már karácsonykor virágba borul. Ha a virágzás megkezdődik, azt különféle tápoldatokkal alaposabban is elnyújthatjuk, hiszen ez a folyamat rendkívül kimeríti a növény tartalékait. A végtelenségig természetesen nem tudjuk elnyújtani mindezt, ugyanakkor 2-3 hetente tápozva akár a nyár közepéig is láthatunk majd rajta friss virágokat.

A korallvirágon keletkező virágok mindig túlnyúlnak a leveleken. Ez azért szerencsés, mert amennyiben a virágzat elszárad, avagy elnyílt, akkor a tőről könnyedén levághatjuk. Ezt fontos is kiviteleznünk, mert így a növény az elhalt részre már nem koncentrál sem tápanyagot, sem vizet, hanem azt maximálisan a friss hajtások számára tudja juttatni. Ha a növényt inkább bokrosítani szeretnénk, akkor a hajtásaiból és az alsó levelekből kell visszavágni egy jelentősebb részt.

A növény kapcsán nagyon fontos, hogy soha ne öntözzük túl, mert erre rendkívül érzékeny. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a két locsolás közben legalább annyit várjunk, hogy földjének felszíne megszikkadjon, kicsit megrepedezzen. Mindig lágy vizet használjunk locsoláshoz, ami ne érje a növény leveleit és virágait. A száraz levegőt jól viseli, sem párát, sem a levelek permetezését nem igényli. A nyári és a téli időszakban egyaránt bőséggel igényli a vizet, hiszen míg a melegebb időszakban tápanyagokat és erőt gyűjt a virágzáshoz, addig a téltől nyárig tartó virágzási időszakban a virágok megtartása miatt lesz fontos számára az elegendő mennyiségű víz.

A korallvirág szaporítása és betegségei

A korallvirág szaporítása sokkal egyszerűbb, mint azt sokan gondolnák, illetve amire ára alapján következtetnénk. Sikeres reprodukálásához nincs szükség másra, minthogy a növekedési ciklusban – vagyis a nyári időszakban – életerős levelet, esetleg hajtást vágjunk le a virágról.

Ha egy kisebb hajtást vágtunk le, az 5-10 centiméternél ne legyen nagyobb, és a gyökereztetésre való koncentráció miatt mindig vágjuk le róla az alsó leveleket, mert így több tápanyagot és erőt tud fordítani arra, hogy gyökérkezdeményeket hozzon. A levágott hajtást mindig olyan mélyre ültessük a könnyű, nedves és tápanyagban gazdag talajba, hogy a levágott alsó leveleket teljesen elfedje a föld. Öntözni nagyon fontos, de ebben az állapotában még sokkal kevesebb vizet kíván, mint egy már meggyökeresedett és kifejlett növény.

Ha megfelelő körülményeket biztosítottunk számára, és nem feledkezünk meg az öntözésről, akkor a hajtások alig két héten belül gyökeret hoznak. Ezt követően még legalább további két hétig tartsuk őket árnyékos, lehetőleg melegebb helyen, majd akár földlabdával együtt, akár puszta szárral külön cserépbe ültethetjük, ahol rendszeres öntözés mellett egy év múlva már erős szárat és sok-sok bimbót, ezáltal virágot is hoz majd.

A korallvirág az egyik legigénytelenebb virágzó szobanövény, ami annyit jelent, hogy szintre alig van olyan betegség vagy kártevő, ami árthat neki itt Európában, lévén egy eredetileg Afrikából származó növényről beszélünk. Egyedül a pajzstetvek és a levéltetvek jelenthetnek veszélyt számára – ami majdnem minden virágzó növényről elmondható –, de időben észrevéve ezeket, a megfelelő vegyszerrel még az előtt megoldható a probléma, hogy a növényben valamilyen kár keletkezne. Probléma lehet az, ha túl hideg helyiségben tároljuk, esetleg túl kevés vizet kap. Ilyenkor a leveleit elhullathatja.

Total
7
Shares
27 hozzászólás
  1. A földje legyen mindig nedves, ne hagyjuk kiszáradni. Ez kb. heti egyszeri öntözést jelent.

  2. viragzata kókad, leveleivel semmi baj, 2 cserepet vettem, ugyanugy egymas mellett van tartva, a masiknak semmi baja

    1. Kedves Kata! Nehéz így látatlanban megmondani, ha csak a virágai kókadnak, akkor lehet, hogy elvirágzott, és azért van ez a jelenség, egyébként ha a levelei épek, szerintem nem kell aggódni miatta. Az is lehet, hogy ha a napokban vette, hogy megfázott ebben a nagy hidegben. Üdvözlettel:Anna

  3. Kedves Anna!Az én virágaim,nagyon megnyúltak,kb.35 cm.és nem akarnak virágozni!Vissza vágjam?Vagy mit tegyek?Üdv!Andi.

    1. Kedves Andi! Ilyenkor tavasszal nyugodtan vissza lehet vágni, szépen bokrosodik majd nyáron. A korallvirág eléggé fényigényes növény, tegye ablakpárkányba vagy ablak közelébe, nyáron pedig nyugodtan kiteheti a szabadba, erkélyre, teraszra! Érdemes lehet a levágott hajtásokat kigyökereztetni, és elültetni, így lesz egy újabb, fiatalabb növénye is. Üdvözlettel: Anna

  4. Kedves Anna!
    Bár a fentiekben azt olvasom, hogy nagyon könnyű a növény gondozása, nekem sajnos eddig mindegyiket sikerült “kinyírnom”! Jelenleg is van két virágom, amik inkább vegetálnak, mint széoek! Mindkettőnek hosszú szára van, apró levelekkel. Mit tegyek velük? Vissza lehet vágni, hogy bokrosodjon, vagy inkább gyökereztessek új növénykét hajtásról? Köszönöm a választ!

    1. Kedves Andrea! Nyugodtan vissza lehet vágni a megnyúlt hajtásokat ilyenkor tavasszal, a levágott hajtásokat érdemes kigyökereztetni. A növényt állítsa az ablakpárkányra vagy ablak közelébe, nyáron pedig fokozatosan szoktatva a napfényhez, kitehető a szabadba is, erkélyre, teraszra. Üdvözlettel: Anna

  5. Kedves Anna!
    A virágom szárain apró gyökerek jelentek meg. Az lenne a kérdésem, hogy ezeket a hajtásokat letépve még tegyem vízbe vagy azonnal lehet földbe ültetni?
    Előre is köszönöm válaszát!

  6. “Madagaszkár aprócska szigete” a világ negyedik legnagyobb szigete, területe hazánkénak több mint hatszorosa…

    1. Kedves Ákos!
      Lehet, hogy félreérthető a cikkben az Ön által idézett rész: nem Madagaszkárra gondoltunk, hanem Madagaszkár egyik aprócska szigetéről van szó a cikkben. Ha utánanéz, láthatja, hogy Madagaszkárnak (mely valóban a Föld 4. legnagyobb szigete) több apró szigete is van, egyik ilyenről származik a korallvirág.
      Üdvözlettel:
      Anna

  7. Köszönöm az ön által írtakat a korallvirágról. A Veszprémi virág boltban vásároltam júliusba és most is gyönyörű .Tisztelettel M .Nagy József szobrász.

    1. Kedves József!
      Köszönjük a visszajelzést! Reméljük, sokáig öröme telik majd a növényben!
      Szeretettel:
      Anna

  8. A koralvirágomon apró gyökerek vannak azokat vízbe vagy azonnal földbe kell rakni miután levágtam?

    1. Kedves Laci!
      Először vízbe tenném a levágott hajtásokat, és amikor már nagyobbak a gyökerek, akkor ültetném el földbe, így nagyobb eséllyel megmaradnak.
      Üdvözlettel: Anna

        1. Kedves Laci!

          Addig, amíg meglátja, hogy jó erős gyökereket növesztett. Nem lesz semmi baja, ha tovább marad a vízben, akár 1 hónapot is kibír benne.
          Üdv: Anna

  9. Kedves Anna!
    A koráll viŕágom gyönyörű dús levelű, de
    nem virágzik. Szeretném kérni a tanácsát.

  10. Kedves Anna
    Lenne önhöz egy kérdésem.
    Az egyik nevelt virágon megjelent a leveleken apró pöttyök, eddig csak érezni lehetett, most már szabad szemmel is láthatók. Ezek levéltetvek?
    Milyen szert tegyek rá?
    Én Angliában élek, ezért kérdezem, hogy milyen szert, mit kell róla tudnom.
    Válaszát előre is köszönöm.

    1. Valószínűleg pajzstetvektől származik a ragacs. Alaposan át kéne vizsgálni a ragacsos felületek környékét, ott lehetnek az apró pajzstetvek.Én szappanos vizes vattapamacskával /fültisztító/szoktam kezelni,tisztogatni, törölgetni a leveleket, már szinte eltűntek a kártevők.

  11. Jó napot. Nem tudom, hogy mi lehet az de bizony el rágta a korall virágom. Tövénél is de a föld feletti részekbe is belerágott. A földet át néztem semmit nem találtam

  12. Kérdésem hogy általanos virágföldet igenyel a koralvirág átültetésnél? Sehol nem találom a talajigényét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
vitorlavirág

A vitorlavirág gondozása, szaporítása és betegségei

Következő cikk
japánkert

Japánkert és Jikiden Reiki: hasonlóságok és ellentétek a felkelő nap országából

Kapcsolódó cikkek