A tyúkanyó (Tolmiea menziesii) gondozása, szaporítása, virágzása és betegségei

Az észak-amerikai kőtörőfűfélék családjába tartozó erdei növény szaporodási módjának köszönheti ezt az érdekes nevet, mivel idővel az anyanövény körül egész sereg fiatal sarjnövényke jelenik meg.

Ezzel a növénnyel beültethetünk nagyobb ládákat is, de jól érzi magát, ha téli kertben helyezzük is el. Kedveli ugyan a világosságot, de jól tud fejlődni akkor is, ha félárnyékos helyre helyezzük.

A tyúkanyó gondozása

tyúkanyEz a növény szabadban is nevelhető, a kert árnyékos részében is jól érzi magát, de az első éjszakai fagyok árthatnak neki, ezért az első fagyok előtt vigyük be a lakásba.
Ahhoz, hogy a növény terjeszkedni tudjon tágas helyre van szüksége, mivel a tyúkanyó körülbelül harminc centiméter magasságot ér el, viszont terebélyes. Ámpolnanövényként nagy, zöld gombolyaggá fejlődhet.

A tyúkanyó, ha erős, szinte mindenhol jól fejlődik, csak a közvetlen napsütést nem kedveli. A melegebb időszakokban soha nem szabad kiszáradni hagyni, télen viszont kevés vizet igényel. Áprilistól októberig csak hetente egyszer kapjon tápoldatot.

Átültetését tavasszal végezzük, amikor rögtön több részre is szedhetjük, megelégszik az általános virágfölddel, nincsenek különösebb igényei. A legjobban a tizenkét centiméter átmérőjű cserépben érzi jól magát.
Csak akkor vágjuk vissza, ha az indák túlságosan megerősödnének. Gyökereztetés céljából azonban bármikor levághatunk belőle egy-egy levelet.

A tyúkanyó szaporítása

tyúkanyóA növény úgy gondoskodik a leveleken fejlődő utódairól, ahogyan a tyúkanyó óvja a kikelő kiscsibéket.
A növény szaporítása nagyon egyszerű. Ha a kis sarjnövények a régebbi levelek lehullásakor nem esnek le a földre, és nem gyökereznek ki maguktól, akkor március környékén szedjünk le néhány levelet, csipkedjük le róluk a sarjnövénykéket és ültessük el őket külön, úgy hogy a földből alig látsszanak ki. Természetesen a sarkat az anyalevéllel együtt is el lehet ültetni, de akár tőosztással is szaporíthatjuk a növényt. A tyúkanyó szaporítása tehát egyszerű ezért a virágot kedvelő gyerekek kedvenc növényévé is válhat.

Szaporíthatjuk dugványokkal is egész évben, amikor a sarjnövénykéket az év folyamán bármikor leválasztjuk az anyanövényről, de akár öt hónapba is telik, amíg a kis dugvány dús növénnyé fejlődik.

Ha tőosztással szaporítjuk a növényt, akkor a kifejlett növényeket tavasszal átültetéskor kell szétválasztani. Átültetés előtt néhány órával öntözzük meg a növényt, majd a tövet szedjük két vagy három részre. Az egyes részeket ültessük külön cserepekbe, először csak árnyékos helyre tegyük és az első hetekben ne tápoldatozzuk.

A tyúkanyó virágzása

Májustól júniusig jelentéktelen, aranysárga virágokat hozhat, a virágoknak nincs illatuk.

A tyúkanyó betegségei

Sajnos a tyúkanyó a kártevőkkel szemben nem túl ellenálló ezért szükséges, hogy rendszeresen vizsgáljuk át, hogy nincsenek e rajta élősködők.

A növényt a levéltetvek támadják meg, ha túlságosan száraz vagy meleg helyen helyezzük el. Ha a tetvek még nem szaporodtak el, segíthet a hideg vizes zuhanyozás, de ha későn vesszük észre őket, akkor csak vegyileg tudjuk a védekezést elvégezni.

A gyapjas tetvek is megtámadhatják a tyúkanyót, ha túl meleg és száraz helyen áll. Ebben az esetben inkább váljunk meg a növénytől , mielőtt még más növényt megfertőzne.

A tyúkanyó hosszú élettartamú lehet, mivel folyamatosan nevel utódokat. Ha a tövet szétosztjuk, és átültetjük, hosszú évekig gyönyörködhetünk szépségükben.

Total
1
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
bubifejecske

A bubifejecske (Soleriola solerirolii) ültetése, gondozása, virágzása, betegségei

Következő cikk
kávécserje

A kávécserje (Coffea arabica) gondozása, szaporítása virágzása, betegségei

Kapcsolódó cikkek