MÉRGEZETT FÖLD // ÚJ UTAKRA LÉPTÜNK A VETEMÉNYESBEN // EDDIGI TAPASZTALATOK

Annak, aki még nem látta, de kertészkedik, kertet tervez művelni, jó szívvel ajánlom a Mérgezett föld c. dokumentumfilmet, hiszen a talajjal kezdődik minden. Sajnos keveset gondolunk rá, pedig innen indul ki az élet, tehát a talajra nem csak a vetés és aratás, növénytermesztés színhelyeként kell gondolnunk, hanem azok szerves részeként, ahogy Dr. Gyulai Iván is megjegyzi a filmben. Csak egészséges talajban nőnek egészséges növények. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a talaj egészségére is figyeljünk, ha növényeket szeretnénk benne termeszteni. A filmben bemutatják a jelenleg a legtöbb szántóföldön alkalmazott műtrágyázott, szántott szántóföld, és az évek óta nem szántott, nem műtrágyázott, szerves trágyával rendszeresen ellátott talaj közti különbséget is. Érdemes megnézni!

A film linkje: https://youtu.be/i61OHaVRhiw

Én, amióta az eszemet tudom, kapcsolatom van a kerttel, hiszen ebbe nőttem bele, a szüleim falun éltek, művelték a kertet, ültettek sok-sok gyümölcsfát, szőlőt, és akkor mint még termelőszövetkezeti tagok, rendelkeztek ún. háztáji földdel is, amin minden évben más, más növény termett eladásra. Első emlékeim között szerepelnek azok az emlékek, amikor 3-4-5 évesen dobálom a krumplit a gödrökbe, vagy ültetjük a szőlőt a ház elé.

Kamaszként az ember úgy gondolja, ő biztosan nem úgy fog élni, mint a szülei, egy rövid ideig én is nagyvárosi panellétről, sok utazásról, karrierről álmodoztam, míg az egyetemi évek vége felé az akkori olvasmányélményeim visszatereltek a „helyes” útra, és már el sem tudtam volna képzelni, hogy nagyvárosban éljek. Sőt, egy kis tanyáról álmodtam, ahol állatokat tartunk, növényeket nevelünk és a gyermekeinknek is átadjuk majd mindazt a tudást, amit mi már megszereztünk. Az élet persze mindig mást hoz, mint amit elképzeltünk, bár esetemben sok kacskaringóval, azért mindig sikerült a föld közelében maradni. Így bárhová költöztünk is az országban, kertünk mindig volt, és baromfit is mindig tartottunk. Így van ez most is, jelenleg – remélhetőleg véglegesen – egy kisváros szélén élünk, egy kb. 1400 négyzetméteres telken, ahol szintén művelünk kertet (nem nagyot), és van néhány tyúkunk is, télre nevelünk csirkéket.

Eddig mi is a szüleinktől örökölt, “hagyományos” módszereket alkalmaztuk a kertünkben, azzal a kitétellel, hogy a tavaszi lemosó permetezést leszámítva, nem permetezzük a gyümölcsfákat, és a lemosást is olyan szerrel végezzük, ami ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett. A kertet korábban egybeszántottuk, általában ősszel, majd gereblyéztünk, vetettünk, de utakat nem alakítottunk ki a sorok között, így tapostuk a sorok közeit. Tavalytól viszont – a sok-sok ebben a témában olvasott könyv, hallgatott előadás nyomán – szemléletet kezd(t)ünk váltani.

A zöldséges kertben ágyásokat alakítottunk ki, melyeket méretüknél fogva csak a köztük lévő utakról gyomlálunk, így nem tapossuk a talajt, és elkezdtünk mulcsozni is. Tavasztól a kikelt zöldségek sorai között (mindennel, ami elérhető volt: falevél, széna) takartunk, ősszel pedig a kitakarított ágyásokat a gyümölcsfák lehullott leveleivel borítottuk be. Idén tavasszal innen fogjuk folytatni, bár sok kérdésre még nincsenek válaszaink, de ez egy tanulási folyamat.

Az eddigi, egyéves tapasztalataink elég jók, szépen termettek a növények, volt, melynél szembetűnően többet szüreteltünk, mint a korábbi években (pl. paprika, paradicsom, uborka, a petrezselyem és sárgarépa is sokkal hosszabb, egyenesebb gyökereket hozott, mint az előző években), pedig az ágyások kialakítása miatt kisebb területünk volt (az utak sok helyet elvettek). Viszont az ágyásokba sokkal kisebb sortávokat lehet hagyni, hiszen nem kell közéjük belépnünk, így kisebb helyen több növény növekedhet.

Hoztam néhány képet a tavalyi kertünkről (itt még éppen csak elkezdtük a sorok takarását), igyekszem időről-időre beszámolni majd a tapasztalatokról, már nagyon várjuk, hogy folytathassuk idén!

#permakultúra #veteményes #konyhakert #zöldségek #ágyásokkialakítása #mulcsolás #talajtakarás #ásásnélkülikert #ágyások

Total
12
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
oszlopos gyümölcsfák

Ültessünk oszlopos gyümölcsfákat a kertünkbe!

Következő cikk

Arborétumok és botanikus kertek Magyarországon