gardénia

A gardénia (Gardenia jasminoides) gondozása, szaporítása, virágoztatása, teleltetése és betegségei

Nagyanyáink idejében, amikor még fontos volt a romantika a fiatalok számára, amikor még a leányok elvárták a fiúktól, hogy udvaroljanak és hódítsák meg szívüket, a férfiak gomblyukát gardénia virág díszítette. Aztán, hogy a siker vagy a kudarc a férfinak,  vagy a virágnak volt e köszönhető, sajnos nem derült ki a krónikások írásaiból, mindenestre,  ha a gomblyukban már nem is hordanak gardénia virágát, a szobákat és a virágot szerető emberek szívét még napjainkban is újból és újból meghódítja.

A gardénia virág eredetileg Tajvanról, Kínából és Japánból származik. Azon a vidéken ahol szabadban tartják, magassága jelentős. Kellemesen illatozó a virága, melyre már az elnevezése is utal (jasminoides). Angliában operavirágnak is szokták nevezni, mert kiválóan illik a frakk viselethez.

Hogyan gondozzuk a gardéniát?

gardeniaMegfelelő gondozással a gardénia képes több éven át gondozójának örömet szerezni, azonban gondozása nem tartozik a könnyen gondozható növények sorába. Ha megfelelő az öntözése és trágyázási feltételeket betartjuk, illetve biztosítjuk számára a hőmérsékleti előírásokat, nem merülhetnek fel gondozási problémák. Igen kedveli a magas nedvességtartalmú levegőt, ezért gyakran permetezzük meg vízzel, melyet virágzási időszakban gyakrabban, nyugalmi időszakában elég ritkábban öntözni. Nyáron trágyázzuk hetente és a hála nem marad el. A növényeket virágzási idő alatt tegyük napos helyre, ahol kap elég fényt és húsz fok körüli hőmérsékletet biztosítsunk számára. Bimbózási szakaszában az éjszakai hőmérséklet semmiképpen ne emelkedjen tizennyolc fok fölé, mert különben elhullajtja bimbóit. Nyáron, ha szép az idő akár a szabadba is kirakhatjuk.

Átültetést nem igényel minden évben, elég kétévente átültetni, ami márciusban vagy áprilisban történjen. Nem szereti a mésztartalmú földet, átültetéskor használjunk tőzegkorpa, homok és kavics keverékéből összeállított talajt.

Szaporítás módja

A gardéniát nagyon ritkán szaporítjuk magról, általában szaporítása dugványról történik, mely, dugványok kb. tíz centiméter hosszúak. Első időszakban szereti a meleget, ilyenkor huszonöt fok körüli hőmérsékletet biztosítsunk számára. Négy-hathét után, amikor már gyökeret eresztett elég lesz alacsonyabb hőmérséklet is, tizennyolc fok körül.

Magról történő szaporítása elég bonyolult, ugyan egy jó magkereskedőnél be tudjuk a magokat szerezni, de jobban járunk, ha szaporítás módjának a dugványról szaporítást választjuk.

Virágoztatás

gardenia3A gardénia virág illatában hasonlít a jázmin illatához, először a nagy gardénia virágok viaszfehérek, majd ami előtt elhervadnak, elefántcsont színűvé válnak. Van téli és nyári gardénia, mindegyik fajta hosszú fényes sötétzöld levelet visel. Meg tudjuk határozni azt az időpontot is, amikor szeretnénk, hogy növényünk virágozzék, ugyanis a hőmérséklet szabályozásával, és ha már nagyon jól megismertük gardéniánkat, rajtunk múlik a virágzás ideje.

Betegségei

Általában a gardénia, ha megfelelően van gondozva ellenálló és ritkán betegszik meg. Levéltetvek jelenhetnek meg leveleiken általában nyáron, melyre elég egy hideg vizes zuhany és megszűnik a betegség.

Megszállhatják a takácsatkák is, néha ellepik az egész növényt, erről azonnal valamilyen kémiai tartalmú anyaggal meg kell permetezni.

Ha sárgulnak levelei, akkor levélhullás következhet be, melynek oka a túl kevés víz. Amikor a bimbói sárgulnak melegebb számukra a hőmérséklet, mint amit el tudnak viselni.

Total
20
Shares
13 hozzászólás
    1. Kedves Mária!
      Ennek több oka is lehet: előfordulhat, hogy a helye huzatos, vagy nagyon meleg helyen áll, esetleg száraz a földje és körülötte meleg van. A 18 foknál magasabb hőmérsékleten már nem virágzik. Remélem, tudtam segíteni!
      Üdvözlettel:
      Anna

  1. Azt szeretném kérdezni, hogy mikor kell a gardéniát bevinni a szabadból. Azt hallottam, hogy kint is lehet teleltetni, mert a hazájában télen kint virágzik. Azonban nem tudom, hogy hány fokig bírja a mínuszokban?
    Köszönettel a válaszért.

    1. Kedves Pataki Lászlóné!
      Mivel a gardénia trópusi növény, ezért hazánk éghajlatán mindenképpen teleltetni szükséges, hiszen fagyérzékeny növény. Éppen ezért érdemes cserépben nevelni, így nyárra könnyedén kihelyezhetjük a szabadba, télen pedig az első fagyok megjelenése előtt védett, fagymentes helyre vihetjük. Erre legjobb hely számára a lakás, hiszen nem kedveli, ha télen 16 C fok alá megy a hőmérséklet körülötte. Persze előfordulhat, hogy nagyon enyhe teleken, fagyvédett helyen áttelel a szabadban is, de én nem kockáztatnám.
      További jó kertészkedést kívánok!
      Üdvözlettel:
      Anna

  2. Kedves Anna ! AZT szeretném kérdezni , hogy a magokat hogy ültessem , most vettem az interneten keresztül 20 db – ot és nagyon szeretném ha kibújnának ! Válaszodat előre is köszönöm , további szép napot , üdvözettel: Ica

    1. Kedves Ica!
      A magokat savas kémhatású, tápláló, szerves anyagban gazdag talajba ültesd, és folyamatosan tartsd a földet nedvesen (pl. fóliatakarással), míg meg nem jelennek a hajtások.
      Üdvözlettel: Anna

  3. Kedves Anna ! Nagyon szépen köszönöm a válaszodat . További szép napot . Üdv.: Ica

  4. Kedves Anna ! Nagyon szépen köszönöm a válaszodat ! További szép napot , üdv .: Ica

  5. Kedves Anna!
    Számomra nagyon érdekes értékes tanácsokat olvastam.
    Kérdésem az lenne,miért sárgul a fátyol aszparátuszom,miközben hozza az újj hajtásokat.
    Választ köszönöm .

    Üdvözlettel Terézia

  6. Kedves Anna !
    Tavasszal áruházba vettem gardéniát / jasmionides / 6 bimbóval örömömre mind kinyílt
    a virág csak 3 napig élt ez természetes ? Panel házban lakom ,a hőfokot klímával szabályozom
    üde szép fényesek a levelek .Nem tudom hogyan tovább ?! át kell ültetnem esetleg cserépbe
    ritkítani szabad ? Nagyon szeretném ha sikerülne virágoztatni.
    Választ köszönöm. üdvözlettel Magdi

  7. Üdvözlöm!
    Sajnos nem tudok boldogulni Gardénia virágommal .Ide tettem, nem jó, oda tettem nem jó, levelei barnulnak lehullanak, és a bimbók is végül le hullanak! Nem tudok vele mit kezdeni .Segítséget kérek! Üdvözlettel: Fejős Irén Szabadkáról.

    1. Kedves Irén!
      Sajnos a gardéniák tartása nem egyszerű, előfordul, hogy minden igényüket kielégítjük, mégsem maradnak meg. Nagyon fontos számukra a mészmentes vízzel való öntözés (esővíz, vagy forralt víz), savanyú ültetőközeg (A jelű virágföld). Tápoldatból is olyat igényel, amit rododendronok számára fejlesztettek ki. Szereti a bőséges öntözést. A sárgulás valószínűleg tápanyaghiány következménye, rendszeres tápanyagutánpótlást igényel.
      Üdvözlettel:
      Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
komposztkészítés

Amit a biokert talajáról és a komposztkészítésről tudni kell

Következő cikk
peach

Az őszibarack környezeti igényei és jelentősége

Kapcsolódó cikkek