Ki ne emlékezne általános iskolai tanulmányaiból a harasztok elnevezésre vagy az erdei pajzsika elnevezésű páfrányfélére, melyeket elnevezésük furcsasága miatt valószínűleg minden tanuló megjegyzett magának egy életre. Különös csoportot alkotnak a harasztok a növényvilágban, már a közelebbről való tanulmányozásuk is felér egy hatalmas élménnyel, nem véletlen tehát, hogy olyan nagy népszerűségnek örvendenek minden díszkertben: a hagyományostól a modern kertekig mindenhol megállják a helyüket, egzotikusnak hatnak, és ami a legjobb tulajdonságuk: jól tűrik az árnyékot, így egy-egy sötétebb sarkot is feldobhatunk velük.
A páfrányok jellemzői
A páfrányok (Polypodiopsida) jelenléte a Földön az igazán régmúlt időkre nyúlik vissza, a harasztok törzsébe tartozó növénycsoport valaha jóval nagyobb területen uralkodott a Földön, a legnagyobb növénycsoport volt. Aztán a virágzó növények elterjedésével egyre inkább visszaszorultak, főleg a hegyvidéki nyirkos, párás, sötétebb területekre, ma pedig már ott is egyre kevesebbet fedezhetünk fel belőlük.
A növények kialakulása és elterjedése már a dinoszauruszok korában számottevő volt, hiszen hatalmas egybefüggő területeket alkottak, majd az elpusztulásuk által felhalmozódott szerves anyag hozta létre a napjainkban kitermelt kőolaj tartalékokat.
A páfrányok jellemzően elviselik az árnyékos helyeket, ám a forró, nyári napokon könnyen károsodhatnak a leveleik. Igénytelen növények, ellenállók a kártevőkkel és a betegségekkel szemben.
Jellemző életciklusukra, hogy gyöktörzsükből emelkednek ki tavasszal- késő tavasszal csigába tekeredve a friss levelek, ezek tőlevélrózsát képeznek. Új leveleket csak ekkor hoznak, amelyek őszig megmaradnak, majd lassan elszáradnak és visszahúzódnak a gyöktörzsbe. Teljesen télálló.
A páfrányok látványosan nem virágoznak, spórákkal szaporodnak, melyek a levelek fonákján nevelkednek, spóratokokban. Ezeket a szél kapja hátára, melyekből ún. előtelepek jönnek létre, melyeken kifejlődik a két különnemű virág, és itt történik a megtermékenyítés, hogy új növény jöhessen létre.
A páfrányok gondozása és igényei
Ahogy már említettük, a páfrányokat ültethetjük teljes árnyékba, félárnyékba, ám a nyári forró napsütés könnyen árthat a növénynek. Tápanyagban gazdag talajt igényelnek, és jó vízáteresztő képességű közeget, valamint folyamatosan nyirkos, nedves környezetet. Jól tesszük, ha kerti tó partjára ültetjük, ahol folyamatosan nyirkos, párás a környezet. A páfrányok nem kedvelik a szélnek kitett helyeket, ezért minden esetben szélvédett helyre telepítsük őket.
A nedvességen és a tápanyagdús talajon kívül más környezeti igényük nincs. Télállóak, a fagyok nem károsítják a gyökereiket, egyedül a fiatalabb növények gyöktörzsét érdemes levelekkel, avarral takarni az első években.
A páfrányok kártevői és betegségei
A páfrányok a betegségekkel szemben ellenállók és kártevőik sincsenek.
A páfrányok szaporítása
Ahogy fentebb írtuk a páfrányok spórákkal szaporodnak, ám az otthoni megtermékenyítés nem egyszerű, nem is kecsegtet sok sikerrel. Éppen ezért jellemzően tőosztással szaporíthatjuk otthoni körülmények között.
Az erdőben fellelhető példányok természetvédelmi oltalom alatt állnak, ezért ne ássuk ki, ne vigyük haza őket, mert ezzel hazai állományukat veszélyeztetjük!
A páfrányok fajtái
Ugyan az egyes páfrányok fajtái első pillantásra nagyon hasonlítanak egymásra, számtalan fajtájuk létezik, melyeket a tudomány megkülönböztet. Ott van például a már említett erdei pajzsika, mely kifejlett korában akár az egy métert is elérheti, sőt a struccpáfrány és a királypáfrány levelei másfél méter hosszúságúra is megnőhetnek. Ugyanakkor a szerényebb növekedésű gímpáfrány szélesebb, bőrszerű, vastagabb leveleket fejleszt.
Néhány ismertebb páfrányfajta a fentieken túl:
- Pikkelypáfrány (Ceterach officinarum): kb. 10-20 cm-re növő, örökzöld páfrányfajta, sziklalakó és fénykedvelő páfrány. Levelei ezüstös zöldek, vastag, bőrneműek, hátoldalukon sűrűn futó pelyvaszőrökkel. A szárazságra a levelei összezsugorodásával reagál, majd ha vizet kap, feléled. Sziklák hasadékaiban, kőfalakban él természetes élőhelyén, a Földközi-tenger mellékén.
- Struccpáfrány (Matteuccia struthiopteris): Magassága elérheti akár a másfél métert is, de vannak alacsonyabb változatai is. Tölcsér alakú bokrot képez, tarackoló gyökerével terjeszkedik, így fokozatosan képes elterjedni és elfoglalni a számára kijelölt helyet. Eredeti élőhelyén vízpartokon, erdőkben él, jellemzően az északi féltekén.
- Gímpáfrány (Asplenium scolopendrium): ez az egyedi megjelenésű páfrány 20-50 cm magasságúra nő, örökzöld, nedves, árnyékos sziklákon él. Igényli a folyamatosan párás környezetet, nehezen viseli el, ha kiszárad a talaja.
