japán babérsom

A japán babérsom jellemzői, igényei, gondozása, metszése, szaporítása és kártevői

Sokszor gondban vagyunk, ha árnyékos helyre kellene dísznövényt választanunk, pedig ma már – amikor a világ minden részéről elérhetőek a növények – egy kis utánajárással könnyedén választhatunk növényt a problémásabb helyekre is. A japán babérsom például szintén kitűnő választás kertünk árnyékosabb területeire.

A japán babérsom jellemzői

A japán babérsom (Aucuba japonica) vagy a tarkalevelű japán babérsom (Aucuba japonica ’Variegata’) Japán déli részén őshonos, mintegy 2-3 méteres magasságot elérő cserje, mely igen lassan növekszik, ám télen sem hullajtja le a leveit, örökzöld növény. Jó választás árnyékosabb helyekre, előkertekbe, sövényként és szoliterként is megállja a helyét, sőt konténerbe ültetve is igazán jól mutat.

Nagyon fontos tudnunk róla, hogy a növény minden része MÉRGEZŐ, ezért kisgyermekek környezetébe nem javasolt. Díszítőértékét leveleinek színe és mintázata adja, levelei hosszúkásak, oválisak, fényesek, zöld alapon sárga mintázattal. Levelei a bokor belsejében szinte teljesen zöldek, egységesek, csak a külső részeken jelennek meg a sárga foltok.

Ősz végére, tél elejére érnek be piros színű termései, melyek igazán mutatósak a szürke téli napokon. Viszont ahhoz, hogy termést is hozzon, porzós növény is kell, hogy legyen a közelben, ellenkező esetben nem virágzik és bogyókat sem hoz (kétlaki növény).

A cserje vesszői vastagok, zöldek, ágrendszere ritkás elágazású. Virágai igen aprók, jelentéktelenek, lilás színűek. Kifejlett állapotában széles, terebélyes bokorrá (1,5-2 m széles) növekszik.

A japán babérsom igényei és gondozása

A japán babérsom hazánkban védett helyet igényel, rendszeresen szükséges öntöznünk, és a tápanyagot is folyamatosan biztosítanunk kell számára. Ültetéskor a tápdús talajt igényli, legjobb hely számára a párás, félárnyékos, árnyékos területek. Ültetéskor szórjunk az ültetőgödörbe szerves trágyát, komposztot, ezt keverjük össze földdel, majd jól iszapoljuk be. Az első egy-két évben, míg jól be nem gyökeresedik, igényli a rendszeres öntözést. Később kerüljük a túlöntözését, vízigénye inkább csak közepes, csak hosszabb, száraz időszakokban öntözzük.

Télen a fiatal növények még fagyérzékenyek lehetnek, ezért töveiket mulccsal, szalmával, falevelekkel kell takarnunk télire. Ha cserépben, konténerben neveljük, akkor a cserepe téli védelméről is gondoskodnunk szükséges: cserepét bevihetjük egy hűvös, ám fagymentes, világos helyre, ha rendelkezünk ilyennel, vagy kint hagyhatjuk a szabadban. Ez utóbbi esetben állítsuk a cserepet védett fekvésű helyre, ahol nem éri tűző napsütés. Ha keményebb fagyokat mondanak, akkor takard be a növényt védőtakaróval vagy jutazsákkal. Ha benti helyen telelteted, akkor öntözd rendszeresen, kint csak akkor szükséges öntözni, ha hosszabb időn keresztül nem esik csapadék. Ezt mindenképpen fagymentes időben végezzük!

A japán babérsom metszése

A metszést jól viseli, viszont mivel csak lassan növekszik, ezért csak a legszükségesebb mértékben metsszük! Alapesetben nincs szüksége metszésre, de ha felkopaszodott ágakat látunk rajta, azt érdemes levágni tavasz végén vagy nyár elején. Ha nem tetszik a formája és szeretnénk ezen egy kicsit igazítani, akkor is tavasz végén álljunk neki a metszésének. Metszeni mindig éles metszőollóval álljunk neki, így elkerülhetjük a sérüléseket, betegségek bejutását.

Ha sövényként ültettük a növényt, és úgy ítéljük meg, hogy metszeni szükséges, akkor a következőképpen járjunk el: egyik évben csak a növény egyik oldalát metsszük meg, majd két év elteltével csak a másik oldalát.

A japán babérsom szaporítása

Hajtásvégeiről levágott dugvánnyal jól szaporítható, ezt nyár végén érdemes megtennünk.

A japán babérsom betegségei és kártevői

Ha igényeinek megfelelően sikerül gondoznunk, akkor ellenálló növény, betegségektől és kártevőktől nem igazán kell tartanunk.

Total
2
Shares
1 hozzászólás
  1. Amikor vásároltuk semmit sem tudtunk rólla, csak annyit hogy tetszett nekünk. akaratlanul is jó helyre ültettük, félárnyékos helyre került. Azonban minden évben nyaranta fekete foltok jelennek meg a levelein, amelyeket le szoktam vágni. Így kb egy hónap után vége van a fekete levelek megjelenésének igaz a bokor elveszti leveleinek kb egyharmadát amelyet lassan visszanöveszt. Idén egy aránylag vastag ágát rövid idő alatt elszárította, amelyet le is vágtam. Hamarosan újat növesztett és szinte 2 hónap alatt majdnem elérte az előző, levágott ág méreteit levelestől. Az a kérésem mi okozhatja a leveleken a fekete foltokat és lehet e ellene védekezni?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
korallberkenye

A korallberkenye jellemzői, gondozása, szaporítása, kártevői és betegségei

Következő cikk
jázmin

Jázmin vagy jezsámen? Két szépség a kertben

Kapcsolódó cikkek