őszirózsa

A kerti őszirózsa ültetése, gondozása, szaporítása

A kerti őszirózsát (Callistephus chinensis) is az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartjuk számon. Egyik legkedveltebb és szeretettebb virág, látványos dísznövény,  melyről nagyon sok nóta, ének született, hiszen sokáig úgy tartották számon, hogy ősszel virágzik, és egy kicsit az őszt, az elmúlást hozza magával. („Várjatok még őszirózsák, ne intsetek búcsút a szép nyárnak…”  vagy „de szomorú a nyár után…”)

Napjainkban ez a tendencia már megdőlt, hiszen az őszirózsák között nagyon sok faj van, amelyik már nyár elején elkezd virágozni és egész késő őszig gyönyörködtet bennünket látványával.

Az őszirózsa igényei, ültetése

A növény talajigényét tekintve, igyekezzünk számára jó vízgazdálkodású talajt biztosítani, és napos védett helyre ültessük. Mivel a növény magról szaporítható, kora tavasszal üvegházban, melegágyban a palántákat neveljük elő, és a szabadba kiültetve erős, ellenálló palántákat kapunk. Az előnevelést az utolsó fagyok előtt kezdjük el. A magokat nem kell sűrűn vetni, mert amint, elkezd fejlődni a növény, helyre lesz szüksége. Vékonyan fedjük be a földet és mérsékelten öntözzük. Egy hét után a magok kicsiráznak, biztosítsunk számukra megfelelő fényt, tizenöt fok körüli hőmérsékletet, és szükség szerint öntözzük. Az őszirózsa virágzás után elszórja a magjait, ezeket a növényeket is átültethetjük.

Május közepe tájékán, mikorra elérték a megfelelő nagyságot ültessük végleges helyükre az őszirózsa palántákat.

Ha a szabad földbe vetjük a magokat, a jól előkészített és tápanyagban gazdag talajba, húsz-harminc centiméter sortávolságban húzzunk rónát, melybe a magokat szórjuk, és még a rónában locsoljuk meg. Erre a gyorsabb csírázásra van szükség. Takarjuk be a földdel, és tartsuk nyirkosan a talajt. Amikor a növény megfelelően kifejlődött, folyamatosan ritkítva ültessük a palántákat végleges helyükre.

Az őszirózsa magassága fajtától függ, lehet húsztól közel hatvan centiméter magasságú is. A magas fajták karózást igényelnek. A növény nélkülözhetetlen a virágágyasokban, hiszen mutatós virágaival egyik legszebb dísze a kertünknek, melyek színe, a fehértől a rózsaszínen át, a piros, és a lila minden árnyalatában megtalálható.

A virágok formája is igen sokoldalú, lehet egyszerű szirmú, de lehetnek a szirmai tömöttek. Az őszirózsa virágai nagyban hasonlítanak a krizantém virágaihoz, de nem téveszthetők össze.

 

Total
23
Shares
2 hozzászólás
  1. Mi az oka hogy az őszirózsa levele ráncos és a vége rozsdás olyan mintha levél fodrosodás lenne. Mivel permetezzem?

  2. Lehet valami gomba támadta meg. Készítsen csalánteát,kicsit higítsa fel vízzel és spriccelje le a növényt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
aszter

Az évelő őszirózsa (Aster) nevelése, gondozása, szaporítása

Következő cikk
másodvetés

Másodvetésű növények a kertben

Kapcsolódó cikkek