Az árnyliliom (Hosta) jellemzése, ültetése, gondozása és szaporítása

Örök kedvencünk, az árnyékos kertek királynője. Az árnyliliomokat általában díszes lombjukért szeretjük, ezért is terjedt el egyre jobban ez a Kelet-Ázsiában honos dísznövény. Európába a tizennyolcadik században került, napjainkra már több mint kétezer ötszáz nemesített fajtájával találkozhatunk.  Tőálló leveleik, a nagy bokros tövek jól takarják a talajt. Az árnyliliomok egész évben tavasztól őszig, dísze lehet kerteknek, parkoknak, utcáknak, hiszen zöld levelei egész évben, virágai pedig időszakosan nyílnak.

Az árnyliliom (Hosta) jellemzése

Az árnyliliom egy télálló növény, melynek levelei későn hajtanak ki, és nagyon ritkán kell őket átültetni. Bókoló tölcsérszerű virágaik a levelek fölé emelkednek, és egyoldalú fürtben nyílnak. Gondozásra szinte nincs szüksége a növénynek, nagy leveleinek köszönhetően még a gyomosodást is meggátolja. Az árnyliliomnak nagyon sok fajtájával találkozhatunk, melyek gondozásukban nem, inkább látványukban térnek el egymástól, változatos levél-és virágszínüknek köszönhetően. A virágok magas szárain nyílnak és különlegesen szép látványt nyújtanak. Az árnyékliliomok szépen mutatnak önmagukban is, de csoportosan is. Az összeválogatott fajtákat sokféle variációban ültethetjük, hiszen egyesek levelei kisebbek, másoké magasabbak, vagy lehetnek egyszínűek és tarkák is.

Az árnyliliom (Hosta) ültetése és gondozása

Nevével ellentétben nem az árnyékos helyet kedveli, inkább félárnyékban érzi magát legjobban. Az egyszerű fajtákat naposabb, a tarka levelű fajtákat inkább naptól védettebb helyre ültessük. A növénynek tápanyagigénye közepes, ezért elég, ha tavasszal szerves trágyát keverünk a földjükhöz, más tápanyagpótlásra nincs szükség. Öntözni, tartósabb szárazság esetén célszerű, amikor már a levelek széle barnulni kezd, a növény a szárazságtól szenved. Az ültetés ideje tavasztól őszig lehetséges, lényeg hogy a fagyok előtt végezzük az ültetést. Ültetés után a talajt nedvesen kell tartani. Figyelni kell arra az ültetésnél, hogy megfelelő távolság legyen a növények között, mert az árnyliliom helyigényes, mivel évről évre terebélyesebb lesz. Kifejlett méretét több éven keresztül, négy-nyolc év alatt éri el.

Mivel az árnyliliom fagyálló évelő, ezért téli védekezés nem szükséges. Az árnyékliliom nevelhető cserépben is. A cserépben nevelt növény azonban télire célszerű védett helyre helyezni és tövét betakarni. A cserépben tartott árnyliliom is évről évre növekszik, ezért évente szükség lehet átültetésre, vagy földjének frissítésére. Szaporítását tőosztással végezhetjük.

Általában az árnyliliomok nem érzékenyek sem betegségekre, sem kártevőkre. Egyetlen kártevőjük ismert a csigák, de ettől egy kis odafigyeléssel megszabadíthatjuk a növényt.

A fehér árnyliliom (Hosta Plantaginea) jellemzése és gondozása

A Kínában őshonos évelő dísznövény nagyméretű leveleivel és nyár végén nyíló fehér virágaival díszít. A növény közepesen magas és bokrosodó növekedésű. Árnyékosabb virágágyások, kerti tavak partjaihoz ültethető. Fényigénye alacsony, ezért ültethetjük fél-vagy teljesen árnyékos helyre is. Vízigénye nem magas csak nagy szárazság idején szükséges öntözni.

A tojásdadlevelű árnyliliom (Hosta ventricosa) jellemzése és gondozása

Kína és a Koreai-félsziget északi felén honos évelő növény, az árnyékos kertek kiváló talajtakaró növénye. A virágok a levelek fölé magasodva nyár közepén nyílnak, melyeknek színe ibolya lila, ritkán fehér színű. Öntözéskor ügyeljünk arra, hogy a leveleket víz ne érje.

Total
25
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk

A harangláb vagy sasfű (Aquilegia) jellemzése, ültetése, gondozása és szaporítása

Következő cikk

A lobélia (Lobelia) jellemzése, ültetése és gondozása

Kapcsolódó cikkek