estike

Az estike (Matthiola bicornis) ültetése és gondozása

Jelentéktelennek tűnő kicsi virág, amit nem is nagyon lehet észrevenni, hiszen napközben csak a halványzöld levelei, vékony kis bokrai láthatók. Nagyon régi idők óta ismert növény. Nagyanyáink kertjének elmaradhatatlan virágai között, gyerekkorunkban esténként boldogan szívtuk magunkba kellemesen bódító illatát. Az estike, azóta is megmaradt újra-és újra a virágoskert örökös díszeként.

Ázsia és Európai területeken gyakran megtalálható volt a vidékek völgyeiben, ahonnan később be ültették a kertekbe is. Huszonkét fajt tartanak számon, melyből hazánkban hat fordul elő.

Az estike (Matthiola bicornis) jellemzése

Az estike harminc-negyven centiméter magasra növő erős szárú egynyári növény. Lándzsa alakú levelei ezüstösen zöld színű, merev levelek. Fajtától függően a virágok lehetnek teltek vagy egyszerűek, rózsaszín, és lila színűek. Az alkonyatkor szirmot bontó virágok erős, intenzív illatot árasztanak, és egész éjszaka, hajnalig ontják illatukat.

Az estike (Matthiola bicornis) ültetése és gondozása

Az estike magokat minden évben újra kell vetni, lehetőleg tavasszal március végén. Célszerű a magok szakaszos vetése, így folyamatosan lehetőség nyílik arra, hogy a virágzás elhúzódjon, és egész nyáron illatozzon a növény. A magról ültetett estikét a jól előkészített talajra csak el kell szórni, és nem szükséges még betakarni sem mivel a magok fényre csíráznak. Amennyiben túl sűrűre sikeredett a magvetésünk akkor ritkítsuk meg a növényt, úgy, hogy körülbelül húsz centiméteres távolság legyen a tövek között. Az estike vetéséhez napos vagy félárnyékos helyet biztosítsunk, akkor lesz sikeres a nevelése. Ha sikeres a magvetésünk, hat hét eltelte után már élvezhetjük a növény illatát, és gyönyörködhetünk a virágok szépségében. Ha palántáról akarjuk ültetni az estikét, két hónappal a kiültetés előtt előnevelhetjük a növényt zárt térben, a többi palántaneveléshez hasonlóan. A jól megerősödött palántákat a fagyveszély elmúltával körülbelül tizenöt centiméteres távolságra ültessük el, és öntözzük folyamatosan. Célszerű nagy szárazság idején a növény folyamatos öntözését biztosítani, de a föld soha ne legyen száraz alatta.

Az estike alkalmas szegélynövénynek, alkalmas virágágyásban a többi virág közé ültetve, de ültethető balkonládába is, hiszen az erkélyre rakva akár az ablakhoz közel, még a szobába is belopózhat illata.

Hazánkban négy estike faj fordul elő, melyből két faj védett növény egy pedig fokozottan védett. Az aránylag gyakorinak számító erdei estike nem tartozik a védett növények közé.

A Bükkben bennszülött Vrabélyi-estike fokozottan védett, melynek változatait szívesen ültetnek a kertekbe. Nagytermetű, feltűnő faj, mely jó illatot áraszt, könnyen felismerhető növény.

A Hölgyestike elérheti az egy méteres magasságot is, melynek virágai lapos fürtökben nyílnak. A lomberdőkben virágzik júniusban.

Total
12
Shares
2 hozzászólás
    1. Kedves Ágnes!
      Próbálja meg FB-csopprtokban, ott szokott lenni.
      Üdvözlettel: Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
törökszegfu

A szegfű (Dianthus) jellemzése, fajtái és gondozása

Következő cikk
szegfu

Egyes szegfűfélék jellemzése és gondozásuk

Kapcsolódó cikkek