magyal

A magyal – a kedvelt karácsonyi dekoráció

A karácsonyi ünnepkörben gyakran láthatjuk a piros bogyós ágaival díszítő magyalt. A magyalok kétszikű növények, lomblevelűek. Gyakran télizöldek, így a kertben télen-nyáron díszítenek. Karácsonyi dekorációkhoz hagyományosan a közönséges magyal (Ilex aquifolium) terméses ágait használják, mert az északi féltekén ennek a fajnak érnek be az ünnepre vörös bogyói. A magyal kisebb méretű fává vagy bokorrá fejlődik a kertben, hazánkban is megél. Kifejezetten hosszú életű növény, példányai között 100 évnél idősebbek is bőven előfordulnak. Szereti a védett, párás, nedves talajú helyeket, de félárnyékos helyeken, nagyobb fák vagy épület takarásában a szárazabb talajokon is jól fejlődik. A télen is zöld levelek kemények, fogazottak és gyakran tövisesek. Léteznek fajtái, melyek kevésbé szúrnak, de erősen és nagyon látványosan tövises fajtái is vannak (pl. Ferox). Az Argentea Marginata az egyik legfeltűnőbb fajta sárga szélű leveleket fejleszt és kompaktabb növekedésű, mint az alapfaj. A fiú és a lány virágok külön példányokon fejlődnek, ezért csak a nőivarú egyedeken fejlődnek ki a feltűnő színű bogyók.

A kékeslevelű magyal egy hibrid faj (I. meservae). Lassú növekedésű cserje, mely csak nagyon idős korában éri el a 2 m-es magasságot. Apró levelei fogazottak, az egész növény sűrű növekedésű és kompakt, ritkán kell metszeni. Szereti a savanyú talajokat. Ennek a fajnak is fiú és lány egyedei vannak, a nőivarúakon gazdagon fejlődnek a piros bogyói. Létezik sárga termésű változata is (Golden Girl). Ennek a növénynek is van tarkalevelű változata (Casanova), valamint bronzos árnyalatú leveleket fejleszt a Little Rascal.

A kínai magyal (i. pernyi) alacsonyabb növekedésű, kúpos alkatú cserje. Ugyancsak lassan növekszik. Levelei hosszúkásak, télállóak és sűrűn állnak az enyhén csüngő hajtásokon. Ez a növény is kétlaki, a lány egyedeken sikeres megporzás után piros bogyók fejlődnek. Kisebb kertekbe ideális, mert nem annyira terebélyes növekedésű, mint a közönséges magyal. Semleges és savanyú kémhatású talajokban fejlődik jól.

A japán magyal (I. maximowicziana) a kékeslevelű magyalhoz hasonlóan apró levelekkel rendelkezik, lassú növekedésű és kevés metszést igénylő növény. A nőivarú egyedeken fekete termések érnek be ősszel. A Kanehirae fajta különösen sűrű növekedésű, felfelé törő növekedésű fajta.

A télizöld levelű növények, mint ahogyan a bemutatott magyalok is, télen is igénylik a talajnedvességet. Aszályos teleken, vagy más kevés csapadékkal rendelkező évszakokban is öntözni kell őket ahhoz, hogy szépen díszítsenek és ne veszítsék el leveleiket. Tudjuk kicsit hűvös az idő ilyenkor karácsonykor, de nézegess még szép kerteket!

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
nerine bodwenii

A csillogó pirosliliom jellemzői, igényei, gondozása, szaporítása és kártevői

Következő cikk
veronikacserje

A veronikacserjék jellemzői, gondozásuk, szaporításuk, fajtáik és kártevőik

Kapcsolódó cikkek