karácsonyfa vagy műfenyő

Tanulmány: Zöldebb és egészségesebb az élő karácsonyfa

Műfenyő vagy élő karácsonyfa? Egy kanadai tanulmány szerint az élő növény környezeti és egészségügyi szempontból is jobb döntés.

Nyugodtan kivágathatod

„Semmi rosszat nem teszel, ha kivágatsz egy karácsonyfának való fenyőt” – állítja Clint Springer a Philadephiai egyetem botanikus és biológusprofesszora, aki maga is egyetért a kutatás eredményeivel.

Az Ellipsos nevű kanadai független cég által végzett elemzés szerint az élő fenyő szinte minden szempontból jobb döntés. Egy műfenyő átlagos élettartama hat év. Ha ennyi ideig használják, akkor nagyjából háromszor annyi üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, a legyártása és a szállítása, mint az élő fenyőé.

A műfenyők jelentős része Kínából érkezik Amerikába és Európába is. A szállítás és a gyártás pedig komoly környezeti hatásokkal jár. Ezzel szemben az élő fenyőket az adott országban nevelik, nálunk zömében a nyugati határszéli falvakban.

„Sokan azt gondolják, hogy a műfenyő mellett döntve megmentik egy fa életét, de ezeket a fenyőket valójában kizárólag azért ültetik, hogy karácsonyfa legyen belőlük.” – nyilatkozta a botanikusprofesszor.

Környezeti szempontból akkor lesz egyenértékű az élő fával a műfenyő, ha legalább húsz esztendeig használják.

Jobb az egészségnek is

A műfenyő nem csak környezeti, de egészségügyi szempontból is hátrányos. Alapanyaga kőolajon és fémeken alapszik, tehát nem megújuló, és gyártása során egészségre ártalmas anyagok keletkeznek. Sőt, a kész műfenyő is tartalmaz, például PVC-t, de akár ólmot is, ami az egészségre kifejezetten ártalmas.

A Kyoto-i Egyetem 2007-es tanulmánya szerint a fenyőerdők illata egyértelműen csökkenti a stresszt és a depressziót.

Dr. Birgitta Gatersleben, a brit Surrey Egyetem környezetpszichológusa szerint, míg a természetes környezet nyugtató hatású, addig a mesterséges környezet növeli a stresszt.

„Az élő karácsonyfa egészségünk szempontjából jobb, mint a műfenyő” – nyilatkozta az egyetem akadémikusa.

Jobb a gazdaságnak is

A hazai gazdaságnak is jót tesz az, aki élő fenyőt vásárol. A hazai kínálat jelentős része ugyanis a nyugati határszélről származik. Zala, Somogy és Vas megyében több száz kistermelő neveli meg azt a 1,5-1,8 millió fát, amit idehaza állítanak fel karácsonykor.
A fák döntő része 1-2 hektáros apró birtokokról származik, és 5-10 évig nevelik őket, míg elérik a megfelelő méretet. Hasonló a helyzet a földlabdás fenyőkkel is.Ezek döntő része is Magyarországon nevelkedett fel és itteni embereknek adott munkát.

Ezzel szemben a műfenyők jelentős része importtermék, amelyek nem ritkán Kínából érkezik.

Total
0
Shares
1 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
Növények az erkélyen télen

Téli növények az erkélyen és balkonon - hogyan csináljuk?

Következő cikk
Kert télen

A kert télen, avagy milyen teendőink vannak?

Kapcsolódó cikkek