Hazánkban is egyre népszerűbbek a különféle díszfüvek, dekoratív megjelenésük és igénytelenségük teszi őket oly vonzóvá a kertbarátok számára. Egy kis odafigyeléssel évekig, sőt évtizedekig megörvendeztetnek bennünket tekintetet vonzó külsejükkel.
A díszfüvek fajtái
A díszfüveket alapvetően két csoportba sorolhatjuk, vannak évelő díszfüvek és egynyári díszfüvek. Az évelő díszfüvek jellemzően ősszel leszárítják föld feletti részeiket, és a földben telel át a gyökérzetük. Az egynyári díszfüveket azonban minden évben tavasszal újra kell vetni, amit úgy tudunk elérni, ha minden évben megszedjük a magjait, és azokat hűvös, száraz helyre tesszük télire. A magokat azután cserepekbe ültetjük márciusban, majd az így nevelt palántákat április végén, május elején ültethetjük ki a szabadba.
Az évelő díszfüvek szaporítása tőosztással vagy magvetéssel történik, ügyeljünk rá, hogy a tarka levelű díszfüveket csak tőosztással szaporítsuk, ellenkező esetben az utódok egyszínűek lesznek. A tőosztás sikeressége érdekében, mindig tavasszal végezzük, és ne osszuk túl kicsi részekre a töveket, mert úgy nehezebben maradnak meg.
Az egynyári díszfüvek egyik könnyen nevelhető fajtája a Nagy rezgőfű (Briza maxima), mely eleganciájával bármelyik virágágyásnak méltó dísze lehet. A virágkötészetben is előszeretettel alkalmazzák, hiszen nem csak mutatós, hanem rendkívül tartós is vágott virágként. Minél többször vágjuk vissza nyáron, annál gazdagabban hozza újabb virágait. Nagy előnye, hogy képes magát „újravetni”, azáltal, hogy elszóródott magjaiból a következő évben gazdagon kikel.
Évelő díszfüvek
Pampafű (Cortaderia selloana): Nem véletlenül ez az egyik legnépszerűbb díszfű, Argentínából származik, és akár 2-2,5 méter magasra is megnő. Leveleinek nagy tömegéből nyár végére emelkednek ki a bugás virágok, leggyakrabban fehér vagy rózsaszínű színben. Helyigénye igen nagy, hiszen évről-évre egyre nagyobb teret foglal el a kertből, ezért olyan helyre ültessük, ahol később is elegendő hely lesz számára. A pampafű levelei igen élesek, ezért vigyázzunk, hogyan nyúlunk hozzájuk! A pampafű érzékeny a túl sok csapadékra, ezért gondoskodjunk róla, hogy jó vízelvezetésű talajba kerüljön, és ne álljon meg körülötte a víz. Télen a szárakat gondosan kötözzük össze, az elszáradt leveleket csak tavasszal vágjuk vissza (ezzel külön foglalkozunk a teleltetési fejezetben!). Nem csak virágágyásokban, hanem szabadon állva is jól mutat az udvaron.
Japánfű (Miscanthus sinensis): Nádszerű, zöld vagy csíkozott levelű díszfű, mely szintén igen magasra, akár 2-3 méteresre is megnőhet. Levelei hegyüknél némiképp visszahajlanak, késő nyáron hozza széles, legyezőre emlékeztető kalászvirágzatát. Szintén rendkívül gyorsan terjed, ezért nagy helyigényű, laza, jó vízelvezetésű talajban fejlődik a legjobban. Olyan helyre ültessük, ahol egész nap éri a napfény. Télire érdemes lombbal letakarni.
Zebrafű (Miscanthus sinensis var Zebrina) Ahogy a latin neve is mutatja ez a japánfű zebra-csíkos változata, így tulajdonságai és gondozása is megegyeznek a japánfűével. Ennél a változatnál arra ügyeljünk, hogy csak tőosztással szaporítsuk, mert a csíkosság csak így örökíthető át az új példányokra. A tőosztást legjobb a nyár végén vagy tavasszal végezni, bátran ültessük a növényt nedvesebb, de napfényes helyekre.
Tollborzfű (Pennisetum alopecuroides): Évelő és egynyári változata is ismert. Alacsonyabb termetű, kb. 1 méteres magasságra növő díszfű. Impozáns megjelenését a rendkívül lágy tapintású, henger alakú bugavirágzata adja, ezek világosbarna, sötétbarna vagy akár bordó színűek is lehetnek. Virágait – csakúgy, mint a többi díszfű – nyár végén hozza. Nagy helyigényű, a fény tekintetében nem igényes növény. Ültessük jó vízáteresztő képességű talajba, és mérsékelten öntözzük. Télen óvjuk a fagyoktól takarással, ám ez a fajta kevésbé érzékeny a fagyokra, mint más társai. Tavasszal vágjuk vissza elszáradt leveleit. Tőosztással és magról szaporítható.
Évelő díszköles (Panicum maximum): Szintén igen magasra, 2-2,5 méteresre is megnövő, masszív szárú, mutatós díszfű fajta. A hazai teleket sajnos nem bírja, ezért olyan helyre ültessük a kertben, ahol a téli fagyvédelemről gondoskodni tudunk a számára.
A díszfüvek gondozása és téli védelme
Ahogy fentebb is említettük a díszfüvek nem tartoznak a legigényesebb növények közé a gondozásukat illetően, ám néhány alapvető tudásanyag nem árt velük kapcsolatban. Az egyik a helyigény: mivel terebélyesre nőnek, akár pár év alatt is, ezért ültetés előtt érdemes alaposan megfontolni, hová ültetjük őket, hogy később is elférjenek. A másik a jó vízáteresztő képességű talaj fontossága, ahol nem áll meg a pangó víz a növények gyökereinél, és jó, ha nedvesen tartjuk körülöttük a talajt, tehát mérsékelt öntözést kívánnak. A fényigény tekintetében szinte minden fajta ültethető napfényes helyre, de nagyon fontos, hogy ha a nedvességről itt nem tudunk gondoskodni számukra, akkor jobban tesszük, ha félárnyékos helyre ültetjük őket.
A téli fagyok miatt szükséges a védelmükről gondoskodni: ősz végén a leveleiket összekötözni egy nagy „copfba”, nem túl szorosan legalább két helyen, és tövüket is érdemes lombtakarással védeni a nagyobb fagyok ellen. Az összekötözés megvédi a díszfüvek tövét attól, hogy az oda befolyó csapadék, pangó víz, stb. fagyok esetén károkat okozzon a díszfüvünk tövében, akár teljesen elpusztítva is azokat.
Tavasszal azután vissza kell vágnunk az elszáradt leveleket, miután kibontottuk az összekötözött leveleket. Erre általában márciusban kerülhet sor, amikor megjelennek az első zöld hajtások a növényen. A talaj szintjétől kb. 10-20 cm-es magasságban vágjuk vissza a szárakat, a talaj szintével párhuzamosan.
