clematis

Az erdei iszalag (Clematis) gondozása, szaporítása, betegségei

A ma már itthon is inkább klematisz néven ismert erdei iszalag a legszebb kúszónövények közé tartozik, egyaránt megél dézsában és szabadföldben is. Ugyan gondozása eleinte nem könnyű, de ha helyesen járunk el, hamarosan virágok százaival hálálja meg gondoskodásunkat.

Gondozása

Az erdei iszalag, mint a neve is mutatja eredetileg egy erdei növény, az erdőkben a gyökerei hűvös, nedves földben helyezkednek el, hajtásai viszont a fény felé igyekeznek. Ha helyesen szeretnénk eljárni a gondozásánál, akkor ilyen, erdeihez hasonló környezetet kell számára teremtenünk. Vagyis a tövét helyezzük árnyékos helyre, de a hajtások, indák fürödhessenek a napfényben.

klematiszTovábbi tulajdonsága, hogy a levélszárai segítségével fut és tekeredik bárhová, amit elér. Mindezt olyan erősen teszi, hogy indái még akkor is megmaradnak ősszel, amikor a levelei már régen lehullottak. Ha otthon megfelelő helyet szeretnénk a számára találni, akkor mindenképpen biztosítsunk olyan állványt, lugast, amire fölfuthat, hiszen szépsége így teljesedik majd ki. A lugasok milyensége teljesen ránk van bízva, ez lehet egy egyszerű apácarács, vagy más fából, drótból készült állványzat is. Sok helyen a házak külső falára is felfuttatják, ez is egy lehetőség. Ilyenkor viszont figyeljünk arra, hogy a növény gyökerét úgy helyezzük el, hogy elég távol legyen a faltól ahhoz, hogy az eső megáztathassa földjét.

A klematiszoknak igen sok fajtája létezik, amelyek lehetnek kisebb vagy nagyobb virágúak, különböző színekben, egyenes vagy csüngő virágzatokkal. Általában igaz, hogy a kisebb virágzattal rendelkező fajták sűrűbben nőnek, míg a nagyobb virágúak kisebb helyet igényelnek.

A klematiszok a nyári hónapokban virágoznak, vannak olyan fajták, amelyek már egészen korán, májusban hozzák gyönyörű virágaikat, míg más fajták csak később, július-augusztusban virágoznak. Némely fajok igen magasra, akár 10 méterre is megnőnek, ám a legtöbb fajta maximális magassága csupán 2-4 méter.

Általános szabály, hogy minél több napfényt kap a növény, annál szebben virágzik. A virágok csillag alakúak, leggyakrabban lilák, de más színekben is előfordulnak. Illatuk nem jelentős, igen gyenge. Ahhoz, hogy a növény szép formájú legyen és sok virágot hozzon, vissza kell vágni, és alakítani kell a formáját.

A szabadba ültetett klematisz csak akkor igényel öntözést, ha tartós szárazság van. Évente egyszer elég trágyázni a földjét, foszfor, nitrogén és kálium tartalmú tápoldattal.

A humuszos talajokat kedveli, ha kötöttebb a kertünk földje, keverjünk hozzá tőzegkorpát.

Szaporítása

Ami a legtöbb növénynél, az a klematiszoknál is igaz: szaporítható magról és dugványokról. A magról történő szaporítás esetén, szedjük meg a magokat, majd tegyük el őket tavaszig. Fontos, hogy a magok száraz, hűvös helyen legyenek ilyenkor. Tavasszal aztán elvethetjük őket homokos, kavicsos földkeverékbe. A cserepet kitehetjük az erkélyre vagy a kertbe, és tartsuk őket folyamatosan nedvesen. A kicsírázott magok gyors növekedésnek fognak indulni, és már első nyáron elérhetik a 20 cm-es magasságot is. Ekkor már külön ültethetjük őket, és cserepüket alaposan csomagoljuk be, vagy ha kiültettük őket, akkor az ágyást is fedjük be alaposan, nehogy télen kifagyjanak a növénykék. Következő tavasszal legideálisabb kiültetni őket a szabadba, a következő télre kellően megerősödnek, így télen is védettebbek lesznek.

A dugványról történő szaporításhoz először is fás dugványokat kell levágnunk a növényről. Ezeket ültessük tápanyagban gazdag virágföldbe és műanyag zacskóval borítsuk le őket. Ha nyár végére gyökeret eresztettek, akkor télire ugyanúgy járjunk el, mint a magról szaporított hajtásokkal. Tavasszal, amikor már elég meleg az idő, ültessük ki őket a szabadba.

clematis

Betegségei

Előfordulhat, hogy növényünk csak nagyon kevés virágot hoz, vagy egyáltalán nem hoz virágot. Ilyenkor az lehet a probléma, hogy a növény túl sűrű, ezért meg kell ritkítanunk. Ha jó megritkítottuk a növényt hamarosan virágot fog hozni.

A klematiszoknak van egy speciális ún. hervadási betegsége, amely egy gombabetegség. Jelensége, hogy a növény egésze vagy csak valamelyik része elhervad. Ekkor vissza kell vágnunk a hervadt hajtásokat, és a vágási felületet kezeljük fabalzsammal. Ha megjelennek az új hajtások, akkor minden második héten kezeljük azokat réztartalmú permetszerrel, addig, míg az utolsó ilyen hervadt jelek el nem tűnnek a növényről.

Total
23
Shares
5 hozzászólás
  1. nem véleményt, akarok mondani, hanem segítséget kérni. Van egy gyönyörű klematisz lugasom.
    Látszólag nincs semmi baja, dúsan nő, rengeteg virág van rajta, de úgy látom, hogy a virágbimbók fejlődése leállt. Egy-két bimbó csak közepesen fejlett és félig kinyílott. Nem tudom mit csináljak vele. Tanácstalan vagyok.
    Kibontottam ezt a félig kinyílt bimbót és azt láttam, hogy bibéje fekete.
    Kérlek segitsetek, nagyon sajnálnám, ha elpusztulna.

    1. Erzsó! Nem pusztul el! Lehet hogy jobban megsütötte a nap! Nyugi tavasszal sok virág lesz rajta! De néha egy évben 2 x virágzik!
      puszi Eszter

  2. Segítséget szeretnék kérni, most, október. 21-én érkezett meg a megrendelt clematis. Kiultethetem eredeti helyére, vagy mit tegyek vele tavaszig. Köszönöm válaszát előre is. Bne Zsuzsa

  3. T. Anna kerek tanacsot .Osszel megszedtem a kementiszem magjat /gyonyoru/ .Milyen melysegre ultethetem es milyen foldbe? valaszat koszonom /edarabost@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
angolmuskatli

Az illatos (angol) muskátli (Pelargonium x domesticum) gondozása, szaporítása, betegségei

Következő cikk
sansevieria

A szobai szanszeviéria - anyósnyelv (Sansevieria trifasciata) gondozása, szaporítása, betegségei

Kapcsolódó cikkek