rovarhotel

Minden kertben ott a helye: építs rovarhotelt!

Ma már talán nem hangzik ismeretlenül egyetlen kertbarát számára sem ez a rovaroknak készült „szálloda”, melyet leggyakrabban rovarhotel néven emlegetünk. Mivel egyre kevesebb a beporzó rovar, ezért nagyon fontos, hogy segítsük áttelelésüket, szaporodásukat ezzel a házilag is igen egyszerűen elkészíthető kerti építménnyel. Cikkünkben elmondjuk azt is, miért fontosak a rovarok a kertünkben.

Einsteintől a hotelig

Talán Einstein volt az első, aki elég hangosan mondta ki, azóta elhíresült mondatát, melynek igazságtartalmát azóta több tudós is alátámasztotta: „Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl”. Nagyon súlyos állítás, amely arra a nagyon fontos tényre próbál rámutatni, hogy a rovarok mennyire fontos részei a természetnek, és emberi életünk mennyire nagymértékben kiszolgáltatott ezen apró rovaroknak. Éppen ezért – mivel Földünk számtalan területén már súlyosan belenyúltunk a természetbe – nagyon fontos, hogy ahol tudunk, segítsük a körülöttünk élő hasznos állatokat. Éppen ezért elengedhetetlenül fontos, hogy készítsünk téli szállást, szaporodásra alkalmas helyeket a hasznos rovaroknak, amelyek aztán majd segítenek nekünk a kerti munkákban. Ennek egyik igazán hasznos és dekoratív eszköze a rovarhotel.

Rovarok szerepe a kertekben

rovarhotel

Még mielőtt rátérnénk a rovarhotel kivitelezésére, érdemes megvizsgálnunk, hogy mennyire sokféle hasznos rovarral találkozhatunk a kertünkben, melyek sokféleképpen hasznunkra válhatnak. Köztudott, hogy a méhek az a legnagyobb csoport, amelyek a növények beporzásában segítenek, hogy később gyümölcsöktől roskadozzanak gyümölcsfáink és bokraink. Mellettük azonban meg kell említenünk a pillangókat és az éjjeli lepkéket is. Vagy ott vannak a katicabogarak, melyek az oly káros levéltetveket fogyasztják, Ezek a rovarok számtalan veszélynek vannak kitéve: egyrészt tizedelik őket a természetes ellenségeik, amelyeknek táplálékul szolgálnak (ez rendben is van, hiszen a természetes körforgás részei), másrészt azáltal, hogy az ember beleavatkozik a természetbe, ti. vegyszereket, kemikáliákat használ a kertben, azzal nemcsak a káros rovarokat pusztítja el, hanem nagyon sok hasznosat is. Ezzel viszont erőteljesen megbontja azt a kényes egyensúlyt, amely az évszázadok alatt kialakult a növény- és állatvilágban.

Ezt a megbontott egyensúlyt – ugyan kisléptékben – kell visszafordítanunk, amennyire lehetséges. Először is a legfontosabb: ne használjunk vegyszereket a kertünkben! Ha mégis muszáj a növényvédelem szempontjából, akkor olyat válasszunk, amely ökológiai gazdálkodásban is megengedett!

rovarhotel

Miért építsünk rovarhotelt? Nem veszélyes?

Sokakban felmerülhet a kérdés – főleg a kisgyermekes családoknál – , hogy nem veszélyes-e a kertünkbe csalogatni ezzel a módszerrel még több rovart, esetleg olyan rovarok is elfoglalhatják a rovarhotelt, amelyek nemkívánatosak a kertben (pl. darazsak). Jó tudni, hogy a darazsak nagy része is hasznos (pl. fürkészdarazsak), másfelől, ha a kertünkben találnak megfelelő búvóhelyet maguknak, akkor kevésbé fognak olyan nemkívánatos helyekre beköltözni és szaporodni, mint például a padlás, és így jobban szem előtt is vannak, túlzott szaporodásukat meg tudjuk akadályozni.

Építsünk rovarhotelt, mely számos funkciót betölt a hasznos rovarok számára:

  • Biztosítja az áttelelést – sok rovar telel át hasonló helyeket keresve, számos közülük testhőmérsékletét lecsökkentve vészeli itt át a telet, például bizonyos lepkefajok, katicabogár-félék.
  • Találhatnak itt a rovarok átmenetileg búvóhelyet, például egy nagyobb eső vagy szél esetén.
  • Némelyek még táplálékra is bukkannak a korhadó növényi részek miatt.
  • Kiváló szaporodóhelyként szolgál számukra.

Ezekre figyeljünk a rovarhotel építésénél!

rovarhotel

Bár kereskedelmi forgalomban is kapható rovarhotel, mennyivel nagyobb élmény, ha saját magunk, pláne, ha gyermekeink közreműködésével készítjük el a család rovarhotelét! Így nem csak minőségi időt töltünk együtt, hanem olyan mintát mutatunk gyermekeinknek, amely életre szóló tudást és tapasztalatot jelent.

Szempontok, amiket vegyünk figyelembe, ha rovarhotelt építünk:

  • állítsuk lábakra, hogy alulról ne tudjon felvizesedni, vagy készítsünk felakaszthatót
  • mindenképpen legyen teteje, hogy ne ázzon be
  • szélvédett, napos délre néző fekvésben helyezzük el
  • olyan helyre állítsuk, ahol a családunk keveset tartózkodik, így egyrészt nem jelentenek a rovarok veszélyt, másrészt mi sem zavarjuk őket
  • ne használj fémeket a rovarhotel kialakításánál, hiszen ezek nagy hőingadozása nem kedvez a rovaroknak.

Milyen anyagokból készítsük a rovarhotelt?

Építsünk több rekeszt, amibe különböző féle búvóhelyeket alakítunk ki a rovarok számára. Ezek lehetnek:

  • kéregdarabok
  • fenyőtobozok
  • cserepek: virágcserepek, törött cserepek
  • szalma, nád
  • dióhéj
  • farönkök, melyeknek a végeit kifúrkáljuk
  • lyukacsos tégla
  • tojástartó, hullámkarton
  • gallyak, kisebb ágak
  • széna
  • üreges növényi szárak

Ha dekoratív formában készíted el, igazi éke, látványossága lehet a kertednek.

Még egy érdekesség a végére: a rovarhotelt számtalan néven megtalálhatod a szakirodalomban, hogy csak néhányat említsünk: rovartanya, darázsgarázs, bogártanya, bogárhotel, bug house, bee hotel, stb.

Total
4
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk

Arborétumok és botanikus kertek Magyarországon

Következő cikk
krókusz

Az első tavaszias hétvége - sokat dolgoztunk a kertben

Kapcsolódó cikkek