íriszfajták

A nőszirom (Iris) fajtái

A Földközi-tenger körül honos nőszirom fajokon kívül, az ezerötszázas évek végéig csak a mocsári nőszirmot (Iris pseudacorus) ismerték, sárga liliom néven. Ez nem azonos a ma is sárga sásliliomként ismert növénnyel. A mocsári nőszirom kivételével minden faj védelem alatt áll.

Az ókorban haszon- és gyógynövényként is nagy becsben tartották az íriszeket. A római kertkultúrák fejlődésével a kertekben is meghonosították a gyógynövényeket. Észak felé a kereszténység elterjedésével terjedtek a nőszirom fajok.

Hazánkban a kolostorkertekben jelentek meg elsőként, az ezerötszázas években már divatos virágként tartották számon.

Az íriszek fajtáiktól függően az ötven centimétertől az egy méteres magasságig fejlődhetnek.

Jellemzőik, hogy évelő növények, melyek vagy hagymákkal, vagy gyöktörzsekkel (rizómákkal) rendelkeznek. Száraik hosszú egyenesek, melyek lehetnek egyszerűek és elágazóak, üregesek vagy tömörek, laposak vagy körkörös keresztmetszetűek.

A tarka nőszirom (Iris variegata)

tarka nősziromIdőközben védetté lett, mára már feledésbe merült fajta. Élőhelye a középhegységek szárazabb élőhelyéhez kötődik, könnyen felismerhető egyedi megjelenése miatt a hazai sárga virágú nősziromféle között. Több virág is nyílik egyszerre a szárán, melyek virágkocsányról erednek, és az alsóbb virágok kocsányai hosszabbak, mint a felsőké. A külső lepellevelek ibolyás erezetűek. Amelynek erezet fehér az az alapfajnál jóval ritkább.

 

 

magyar nőszirom

A magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. Hungarica)

Különösen védett fajta, mely látható a húszforintos pénzérme egyik oldalán. Felálló, hengeres szárú közepes termetű nőszirom faj, melynek szára nem elágazó. A virágok lila színűek, egy száron több bimbó található, de csak egy virágzik egyszerre, egy két napig. Májusban, nyár elején virágzik, sziklás gyepeken, napos réteken.

 

 

 

 

A szibériai nőszirom (Iris sibirica)

Virágaik szerkezete egészen különleges, lila és sárga árnyalataiban pompáznak. Száruk felálló, egyik legkarcsúbb növény a nőszirmok között. Patakok tavak partján, vizes élőhelyeken virágzik május-június környékén.

szibériai nőszirom

A pázsitos nőszirom (Iris graminea)

Viszonylag kis termetű nősziromféle, melyet más vadvirágunkkal nem tévesztünk össze. Virága jellegzetesen tarka.

Pázsitos nőszirom

A törpe nőszirom (Iris pumila)

Viszonylag kisméretű, körülbelül tizenöt centiméter nősziromféle. Különössége a gazdagon erezett lepel levél  és az illatos termése.

Hazánkban előforduló legkisebb nőszirom faj, mely áprilisban virágzik, a virágok színe rendkívül változatos.törpe írisz

A kerti nőszirom (Iris germanica)

Jellegzetesen kard alakú, mereven felálló leveleik, nyél nélküliek, szárölelők és szürkészöld árnyalatúak. Nagyméretű virágaik tíz-tizenöt centiméter átmérőjűek. A lepel levelek színe nagyon változatos, a hagyományos lila és a kékeslila árnyalatok mellett előfordulnak, rózsaszín, fehér, sárgás bordó és cirmos változatok is. Áprilistól júniusig virágoznak, fajtától függően. Alkalmasak kerti tavak, medencék mellé ültetve. Ha nagyobb tömegben ültetjük, mutatósabbak lesznek.

kerti nőszirom

Total
0
Shares
1 hozzászólás
  1. Kedves Anna!
    A nőszirom az egyik kedvenc virágom,még édesanyámék ültették a telekre,amit most már haláluk után én gondozok.Pár éve megjelent az írisz légy(ilyen néven találtam meg a neten) és ha nem permetezem meg időben,akkor nagyon elcsúfítják ezek a kártevők. Kérdésem,hogy van-e valamilyen bio módszer ezeknek a kiküszöbölésére és ha nincs,akkor milyen szerekkel lehet védekezni ellenük. A másik kérdésem,hogy amikor ritkítottam ill. kiástam a gumójukat,akkor azt vettem észre,hogy tele van apró lyukakkal. Ez összefüggésben áll az írisz léggyel,vagy ez valami más probléma?
    válaszaát várva
    Rusai Ágnes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
nőszirom

A nőszirom jellemzése, ültetése és gondozása

Következő cikk
aszter

Az évelő őszirózsa (Aster) nevelése, gondozása, szaporítása

Kapcsolódó cikkek