orchidea

Az Orchidea (orchidea) gondozása, ápolása, termesztése, szaporítása

Ma talán a legkedveltebb ajándék-virág az orchidea, nagyáruházakban, virágboltokban lépten-nyomon belebotlunk szebbnél-szebb példányaiba, és ma már az ára is elérhető szinte minden réteg számára. Nem véletlen, hogy sokakat megfertőz az orchidea-szerelem. Gondozása pedig nem igényel túl nagy szaktudást.

Az orchidea gondozása

Korábban hajlamosak voltunk azt hinni, hogy az orchideák csak gyakorlott kertészeknek valók, hiszen ez a növény nehezen kezelhető otthoni körülmények között és rendkívül kényes. Nos, ezek a feltevések teljes mértékben alaptalanok! Az egyszerűbb fajtájú orchideákkal (mint például a lepkeorchidea) bátran megpróbálkozhatunk, gondozása egyáltalán nem bonyolult, és még virágzásra is könnyű rávenni őket. Színpompás virágok, rendkívüli formagazdagság jellemzi őket.

Az egyszerűbb orchideák kiválóan nevelhetők az ablakpárkányon, ha egyet beszereztünk vagy ajándékba kaptunk, hamarosan többet is fogunk vásárolni, annyira megkedveljük ezeket a szép növényeket.

orchid

A virágzást tekintve egy évben két-három alkalommal is virágoztathatók, és a virágok hosszú ideig, akár két hónapig is tündöklenek. Ahhoz viszont, hogy ez nálunk is így legyen, alaposabban meg kell ismernünk a szabadon, eredeti helyükön élő orchideákat, hogy megtudjuk, mit kedvel és mit nem.

A legtöbb orchidea-fajta trópusi, szubtrópusi növény, egy részük viszont mérsékelt égöv alatt él. Eredeti élőhelyeiken mintegy 25.000 féle orchideafaj él vadon, ám ehhez még hozzá kell számolnunk a kinemesített fajtákat, melyek száma mintegy 50.000-re tehető. A legtöbb fajta Afrikában, Ázsiában és Amerikában él, néhány fajta Európában is található. Magyarországon is van néhány orchideafaj, mely vadon él, ilyen például a Boldogasszony papucsa, ez a legnagyobb virágú, igen ritka fajta; a vitézvirág, a fehér madársisak, a kardos madársisak, a piros madársisak, a zöldike, a korallgyökér, a bajuszvirág, a tőzegorchidea, a kosborfajták és a bangófajták.

Az őserdőkben élő orchidea-fajok a magasra nőtt fák ágaira kapaszkodva élnek, az orchideák többsége epifita, vagyis más növényeken, főleg fákon nőnek, de nem élősködők. Ez azt jelenti, hogy a szén-dioxidot a levegőből, a vizet pedig az esővízből szerzik, tehát nem a fából szerzi. Némely fajták sziklák repedéseiben élnek, vagyis talajlakó életmódot is folytatnak, a mérsékelt égöviek pedig többségében talajlakók, gumóikkal áttelelő növények. Az epifita fajták – mivel csupán kevés vizet és tápanyagot képesek felvenni gyökereikkel – képesek elviselni a hosszan tartó szárazságot, rendkívüli alkalmazkodóképességgel rendelkeznek ennek köszönhetően. Leveleik is ehhez alkalmazkodtak: simák, bőrszerűek, így csökkentik a párolgást. Az epifita fajok gyökerei elsősorban nem a tápanyag-felvételt, hanem az ágakhoz való kapaszkodást, rögzítést szolgálják.

Az orchideák kedvelik a fényben gazdag helyeket, ám a közvetlen, ablakon keresztüli napfény megégetheti a leveleiket. Tehát déli fekvésű ablakban csak ősztől tavaszig helyezzük el, nyáron tegyük kissé távolabb az ablaktól. Legjobban a keleti vagy nyugati fekvésű ablakokban érzik magukat, itt szinte egész évben maradhatnak. Általában igaz, hogy a vastagabb levelű fajták több fényt elviselnek, a vékonyabb levelűekre jobban kell vigyáznunk ilyen szempontból.

orchidea

Az orchideák számára a páratartalom biztosítása is nagyon fontos, legjobban a 60-70 százalék közötti páratartalmú helyiségben érzik jól magukat. Ha száraz a levegő a szobában, akkor párologtatnunk szükséges a környezetében. A huzatot nem szeretik, de rendszeresen szellőztetnünk kell körülötte. Gyökereiket szürkésfehér bevonat védi a túlzott párologtatástól, ám amikor víz éri őket, akkor megszívják magukat, és a felszívott nedvességet apránként szállítják a növény felé.

Nyáron a legtöbb orchideát kitehetjük a szabadba, akár a kertbe, akár az erkélyre, teraszra. Arra ügyeljünk, hogy cserepét ne tegyük tűző napra, a legjobb, ha 20°C körüli hőmérsékletet tudunk számára biztosítani.

Az öntözés tekintetében egy kicsit speciálisak az orchideák, ugyanis nem kedvelik a meszes vizet, mindig mésztelenített vízzel öntözzük őket. Ezt a csapvíz felforralásával érhetjük el, vagy az esővíz összegyűjtésével. A víz hőmérséklete szobahőmérsékletű vagy kicsit melegebb legyen, ugyanis az orchideák nem kedvelik a hideg vizet. Öntözése legyen alapos, cserepét helyezzük vízzel töltött vödörbe egy órára, ezt elegendő heti egyszer megismételni.

A legtöbb orchideát átlátszó műanyag cserépben árulják, és hallani, hogy erre azért van szükség, hogy a gyökerei fényhez jussanak. Ez azonban tévedés, az orchideák sötét falú cserépben is ugyanúgy nevelhetők, abban is ugyanolyan jól érzik magukat. Kétségkívül tény viszont, hogy a növény gyökerei az átlátszó cserépben gyorsabban fejlődnek, fényigényességük okán. (Ám ha átlátszó cserépbe ültetjük a növényt, akkor ne tegyük kaspóba, mert ezzel ugyanazt érjük el, mintha sötét falú cserépbe ültettük volna 🙂 )

Az orchideák speciális „földet” (kéreg-, tőzeg- és faszéndarabokat tartalmazó orchidea-föld) igényelnek, ezt virágboltokban szerezhetjük be, trágyázásra csak a növekedési időszakban van szükség, akkor is csak kevesebbet igényel, mint a többi szobanövény (tavasztól ősz végéig 2-4 hetente adjunk neki orchidea-műtrágyát). Télen ne adjunk a növénynek tápanyag-utánpótlást. Átültetésére csupán 2-3 évenként van szükség.

VÁSÁRLÁSI TIPP! Ha orchideát vásárolunk, mindig vizsgáljuk meg a növény gyökerét! Az egészséges növények gyökerének vége sötétzöld és fényes, a levelei pedig feszesek és fényesek. Ne vegyük meg a növényt, ha levelei foltosak vagy hibásak, mert ezek a jelek betegségre utalhatnak.

Az orchidea szaporítása

Ha elteltünk az orchideáink szépségével, előbb-utóbb mindannyiunkban megfogalmazódik a vágy az orchideák szaporítására. Ez azonban nem olyan egyszerű dolog, mint elsőre hinnénk, de nem lehetetlen, és többféle módszer közül is választhatunk.

szaporítás

Szaporítás tőosztással: A szaporítás legegyszerűbb módja, az átültetéssel egyidejűleg kell elvégezni. Ehhez szükséges, hogy az orchideáink elég nagyok legyenek, ekkor elég, ha egy steril ollóval kettévágjuk őket, és faszénnel kenjük be, hogy elkerüljük a fertőzést. Ezt követően külön cserépbe ültethetjük az orchideákat.

Szaporítás magról: A magról történő szaporítás sem bonyolult, ehhez először be kell poroznunk az orchideánkat. A virágok kinyílása után néhány nappal tegyük ezt meg, ha megjelennek a magházak, akkor már sikerre számíthatunk, bár a magok még hónapokig fejlődnek. Ezt követően bonyolódik a folyamat, mert a magok csírázásához bizonyos gombafajtákra van szükség, amelyekkel a vadon élő orchideafajok együtt élnek a természetben. Így, ha külön cserépbe ültetjük őket, nem sok esélyünk van, de ha az anyanövény közelébe helyezzük el a magokat, akkor nagyobb sikerre számíthatunk. Tudnunk kell azonban, hogy még ha ki is csíráznak a magok, az igazi orchideanövény kifejlődésére legalább három évet kell várnunk.

Vegetatív szaporítás: Az orchideákon találhatók ún. álhagymák, melyek a szárból dudorodnak ki. Ezek olyan hagymák, melyek nem hajtottak ki, sokszor leesnek átültetéskor. Ezt elültetve is kaphatunk egy új növényt.

A legnépszerűbb orchidea fajták

Kétségkívül az egyik legnépszerűbb fajták a lepkeorchideák (Phalaenopsis), szinte nincs is olyan virágüzlet vagy szupermarket, ahol ne találkozhatnánk szép példányaival. A nemesítők egyre-másra újabb és újabb színekkel állnak elő, hogy ne lankadjon a vásárlók érdeklődése. Ez a fajta igen könnyen tartható, ápolása nem igényel nagy szaktudást, és némi szerencsével minden évben újravirágoztatható. Ha nem követünk el nagy hibát és betartjuk az igényeire vonatkozó előírásokat, hosszú évekig gyönyörködhetünk bennük.

Cattleya orchideák is igen népszerűek világszerte. Évente csupán egy virágzó hajtást hoz, és télen nyugalmi időszakot igényel, ilyenkor vigyük a cserepét kb. 16 C fokos helyiségbe. Magas a fény- és páratartalom igénye, viszont vízigénye magas ebben a nyugalmi periódusban is. Nyáron, a fagyveszély elmúltával kitehető a kertbe is.

Hazánkban is gyakoriak a Dendrobium-fajták, melyek szintén jól tarthatók otthoni körülmények között. Eredeti élőhelyükön faágakon élnek, virágaikat fürtökben hozzák. Egész évben meleget és fényt igényelnek.

papucsorchideák (Paphiopedilum) kinézetükről kapták elnevezésüket, vénuszpapucsnak is nevezik őket. Változatos színekben megtalálhatók, szirmai pöttyösek, csíkosak. Nem annyira fényigényes, mint a többi orchidea-fajta, félárnyékban is elél, és már akár 40-50%-os páratartalom is elegendő számára. Félévente virágzik, ám ehhez elegendő tápanyagot kell biztosítanunk számára.

Total
6
Shares
7 hozzászólás
  1. Kedves Anna!
    Remélem válaszol még az üzenetre.
    A cikkben említett magról történő szaporításnál bizonyos gombafajtákról ír, amelyek a csírázáshoz kellenek. Pontosan milyen gombák ezek, hol találhatóak meg?
    köszönöm!

    1. Kedves Sándor!

      Az orchideák magról történő szaporítása – mint a cikkben is említettük – meglehetősen nehézkes, és laboratóriumi körülményeket kell hozzá biztosítani, hogy sikerüljön. Az orchideák magja nem tartalmaz tápanyagot, így maguktól nem képesek kikelni, csak ha ezt a tápanyagot mi biztosítjuk. Az eredeti élőhelyükön egy gombafajta (a nevét sajnos nem tudom) szolgáltatja számára a tápanyagot, ami a csírázását biztosítja.
      Ennek ellenére nem lehetetlen idehaza sem a szaporítása: az orchideák szaporításához szükséges táptalajt (amely tartalmazza a csíráztatáshoz szükséges gombafajt) be lehet szerezni készen Hollandiából (ma már van, aki idehaza is foglalkozik vele), és a szükséges laboratóriumi körülményeket, a steril környezetet és az állandó 20 C fokos hőmérsékletet is ki tudjuk alakítani. Ahhoz azonban, hogy az elvetett magokból virágzó növényünk legyen, 10-15 évet kell várnunk, ennek az éghajlatunk az oka.
      Aki igazán elhivatott az orchideák irányában, azok ültetnek magról orchideákat, de nagy türelem és a feltételek pontos biztosítása szükséges hozzá. E feltételeket szakcikkekből, akár az internetről meg lehet tudni, több oldalon is leírják lépésről-lépésre.
      Bízom benne, hogy tudtam Önnek segíteni, és sikerül majd a magról való orchidea-szaporítás!
      Üdvözlettel: Anna

  2. Kedves Anna!
    Kérdésem a következő: szaporításnál hosszába vagy keresztbe vágjuk el a tövet?” legegyszerűbb módja egy steril ollóval ketté vágjuk”…
    Válaszát előre is köszönöm: Deák József

  3. Kedves Anna!
    Látom, hogy öt éves a cikk. Már akkor is sokféle orchideát találhattak maguknak az orchidea-szerelembe esettek, mostanra pedig még nagyobb a választék.
    Bőven megérett már arra az idő, hogy ne általánosságban beszéljünk, tájékozódjanak a növénybarátok “az orchideáról” – amit az emberek zöme a leggyakoribb lepkeorchideával azonosít – hanem legalább a gyakoribb nemzetségek, fajok igényeivel külön is foglalkozzon a cikkeiben,
    A szintén gyakori Dendrobiumok, Cymbidiumok, Cambriák, Oncidiumok, Miltoniák (hogy csak azokat említsem, amikkel a piaci virágárúsoknál rendszeresen találkozom) nevelési igényei olyan mértékben eltérnek a Phalaenopsis-étól, hogy ha a tájékozatlan kezdő orchidea-szerelmes megpróbálja mindet kb. egyformán tartani, csúfos kudarcoknak néz elébe.
    Kérem tegye meg, hogy legalább egy-egy információhoz írja oda, konkrétan melyik ismertebb orchideára igaz, de talán érdemes lenne a gyakrabban kapható nemzetségeknek külön bekezdést szentelni az igényeikről.
    Üdvözlettel,
    János
    =====

    1. Kedves János!
      Köszönjük a tippet, valóban hasznos lehet az orchidea-fajtákról cikket írni, hamarosan megírjuk!
      Köszönettel:
      Anna

  4. Kedves Anna!

    Énnagyon szeretném tudni, hogy hogyan nevelhetjük több virágszárúra a lepke orchideát.
    Köszönöm
    Ágota

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk

Modern kertet szeretnél? Ezeket a szempontokat vedd figyelembe!

Következő cikk

Így készíts floráriumot: üvegbe zárt élet a palackkertben

Kapcsolódó cikkek