klívia

A klívia (clivia miniata) gondozása, szaporítása, virágoztatása, teleltetése, betegségei

A klívia több néven is ismert: kafferliliom, szobaliliom, narancsliliom, bár ma már kétségkívül a legtöbben latin neve után klíviának ismerik. A növény az amaryllis-félék (Amarillidaceae) nemzetségébe tartozik, ránézésre is nagyon hasonlít a két növény egymásra, ám a klíviának nincs hagymája, mint az amaryllis-eknek.

 Eredete és gondozása

cliviaHa betartunk néhány egyszerű alapszabályt, akkor a klíviában több éven át gyönyörködhetünk és minden évben Pazar virágpompával örvendeztet meg minket. A korábbi években a növény nagy népszerűségnek örvendett, alig volt olyan háztartás, ahol ne fedezhettük volna fel egy-két példányát. Ha társasházak lépcsőházaiban járunk, minden bizonnyal sok helyen találkozhatunk vele.

Eredetét tekintve a klívia Dél-Afrikában őshonos, ott nagy kiterjedésű területeken, a fák árnyékától védve élnek legnagyobb számban. a növényt John Lindley angol botanikus fedezte fel, és nevét Charlotte Clive után kapta. A skót felföldi lady első volt, aki Európában termeszteni kezdte a növényt. Ezt követően rohamosan terjedt el Európában, népszerűségét egyszerűségének és gyönyörű virágainak köszönheti.

 A növény levelei egy tőről nőnek, egy mellékgyökeres gyökérzetből kiindulva, nem gumós, hanem rizómás (föld alatti gyöktörzs) növény. Virágai tél közepén, végén nyílnak a levelek közepéből kiinduló virágszáron. Fontos tudnunk, hogy a klívia egésze mérgező, különösen a föld alatti szárrészei! Ha elvirágzik, bogyói pirosasra színeződnek, ezzel is jelzi, hogy mérgező.

A kertészek, főleg Japánban számos változatát kifejlesztették, így jöttek létre mini, csíkozott levelű, különböző színű virágokkal rendelkező egyedei, bár még mindig a hagyományos, méregzöld levelű, narancssárga virágú fajta a legelterjedtebb.

klívia

A klíviák a világos, napfénytől védett helyeket kedveli, hazájában is a fák árnyékában él. Nyáron a szobahőmérséklet megfelelő a számára, télen megelégszik a 8-10°C-os hőmérséklettel is. A morzsalékos, humuszban gazdag talajokat kedveli, földjét trágyázzuk rendszeresen! A túlöntözést nem viseli el, inkább hagyjuk a földjét két öntözés között kiszáradni. Tavasztól őszig, a növekedési időszakban is csak mérsékelten öntözzük, ősztől tavaszig pedig csak ritkán. Ha száraz levegőjű a lakásunk, akkor az a klíviának éppen ideális, hiszen nem kedveli a magas páratartalmú helyiségeket.

Nyáron kikerülhet a teraszra vagy az erkélyre, ám a tűző naptól óvjuk a leveleit, mert az a pusztulásához vezethet. Átültetése csupán két-háromévente esedékes, amikor kinőtte a cserepét. Ilyenkor leválaszthatjuk róla a sarjakat, ezeket ültessük külön cserepekbe.

Betegségei

 Alapvetően a helyes tartás meghozza gyümölcsét, ebben az esetben nem hajlamos a betegségekre. A magas páratartalmú helyen tartás és a túlöntözés viszont levélhulláshoz vezet, ugyanúgy, mintha túl alacsony a hőmérséklet körülötte.

A kártevők közül leggyakrabban a gyapjastetű támadja meg, ellene vegyszeres lemosással védekezhetünk.

 Virágoztatása

 klívia Ahhoz, hogy tél végén virágot hozzon, feltétlenül szükséges a téli hideghatás. Ehhez 10 °C-os hőmérsékletre van szükség, de az sem baj, ha kevesebb. Természetesen fagyérzékeny növény, tehát ügyeljünk rá, nehogy olyan helyiségbe állítsuk télire, ahol megfagyhat. A hideg helyiségben ritkán öntözzük csak. Egészen addig tartsuk ott, amíg a virágkezdemények meg nem jelentek, ekkor bevihetjük a melegebb helyiségbe, legalább 18 °C-os hőmérsékletű helyre állítva a cserepét. Elvirágzás után vágjuk le a virágszárat, és továbbra is csak mérsékelten öntözzük. Virágzás után is vigyük fűtetlen helyiségbe.

Nagyon fontos, hogy a karácsonyi kaktuszhoz hasonlóan, a klívia sem tűri, ha virágzás alatt mozgatjuk a cserepét, fontos, hogy a fény mindig ugyanarról az oldalról essen rá ezalatt az időszak alatt.

A legtöbb klívia virága narancssárga, de ma már kaphatóak világossárga, piros, fehér és rózsaszínben pompázó árnyalataik is.

Szaporítása

clivia miniataMagképződés esetén, virágzás után, szaporítható a magok elültetésével, ám a szaporítás legegyszerűbb módja a tőosztással történő szaporítás. A magról történő szaporítás sokkal bonyolultabb, és sikeressége is bizonytalan.

A fiatal növények első virágainak megjelenésére több évet is várnunk kell, ám az első virág megjelenése után évente hozza virágait, helyes gondozás mellett.

Total
37
Shares
34 hozzászólás
  1. Kedves Anna!
    Segítséget szeretnék kérni. Piros, vagy fehér, vagy (a narancs színűn kívül) bármilyen színű kliviát szeretnék vásárolni lányom születésnapjára, de sehol sem járok sikerrel. A keresésre, csak külföldi lapok jönnek meg. Az Ön lapján láttam fehér kliviát 🙂
    Tud esetleg segíteni, akár tippel, hogy hol kereshetnék?
    A segítségét előre is köszönöm. Üdvözlettel Füredi Mária

    1. Kedves Mária!
      Sajnos én sem tudok más színű klívia-lelőhelyet ajánlani, a leggyakoribb a narancs színű, így a legtöbb helyen ezt árulják. Lehet, hogy meg kellene kérdezni a virágboltosokat a környéken, lehet, hogy ők be tudják szerezni. Emellett érdemes megkérdezni a gazlap.hu fórumán, ahol sok növénybarát van, előfordulhat, hogy van valakinek egy eladó példány. Üdvözlettel: Anna

    2. Kedves Füredi Mária!
      Most olvastam a rég tett bejegyzését. Úgy értem hogy önnek van piros és fehér és narancs cliviája is. A narancson kívül érdekelne a másik két szín. Ha van, esetleg lenne eladó? Válaszát várom nagy köszönettel Horváth Anita

  2. Kedves Anna
    Az én virágom nagyon szépen virágzik, és elég nagy – hosszú levelekkel rendelkezik. Ilyenformán elég nagy helyet igényel.
    Lehet a levél nagyságát kordában tartani valamilyen szinten ?? és hogyan ??
    Köszönöm a választ

    1. Kedves Kókai Istvánné!

      Gratulálok a klíviájához, bizonyára nagyon gondos gazdája, hiszen évek alatt nagyra nőtt, és rendszeresen virágzik is, ami a helyes tartási feltételekre utal.
      Az, hogy túl nagyra nőtt a növény, nem igazán kezelhető, hiszen ha visszavágjuk a leveleit, akkor azok széle barnás, elszáradt lesz, ami csúnyává teszi a növényt. Ha vannak a klíviának sarjai, akkor azokat ültesse külön cserépbe (vigyázzon az átüteltésnél, hiszen minden része mérgező!), és a túl nagyra nőtt növényt esetleg ajándékozza el, ha már nem tudja a lakásában megfelelő helyre helyezni, egy növénybarát vagy valamilyen közintézmény biztosan örülne a gyönyörű növénynek!

      Üdvözlettel: Anna

  3. Kedves Anna

    A virágomnak elég nagy és hosszú levelei vannak – igy nagy helyet igényel.
    Lehet ezt kordában tartani ?? és hogyan ??
    Várom válaszát.

  4. Sziasztok, 6 db eladó klíviám van, akit érdekel, annak szívesen postázom is.

  5. sziasztok én most kaptam egy cseréppel azt monták ,hogy amarilisz de nincs hagymája akkor klivia ?

  6. Szia! megtudtam,hogy klivia a virágom ,ez még nem virágzott most lett leválasztva a hajtás , nem tudom,hogy mi a baja egy nagyon kicsit kezd a levele sárgulni a tövétöl kb 3-4cmre. Mi a teendő előre is köszönöm a tanácsot.

    1. Szia! Örülök, hogy kiderült, igen, ha még új a sarj, akkor várni kell a virágzásra két-három évet, amíg a növény nagyobb lesz. A cikkben olvashatod a gondozási tudnivalóit, nem írom le még egyszer. A sárgulás valószínűleg a téli sötétebb hónapok, esetleg túlöntözés következménye. Télen nem igényel sok vizet, inkább tartsd szárazon, ilyenkor nyugodtan sanyargatható! Nyáron, ha tudod, tedd ki a szabadba (erkélyre, teraszra), ott szépen fejlődik majd!
      Üdvözlettel: Anna

  7. S mult evben szedtem szet a kliviat 7 cserep kellet akkora volt.Eleg keson ultettem at gondoltam meg sem marad.Kedobb bevittem meleg helyre es a hetbol ot viragzik de nagyon szepek.

    1. Érdeklődni szeretnék, hogy az oldalsarjakat hogyan sikerült átültetni? Arra vagyok kíváncsi, hogy ehhez a teljes növényt ki kell szedni a cserépből és az oldalhajtásokat levágni a főgyökérről?Segítségét előre is köszönöm!

      1. Kedves Adrián!
        Általában a növény átültetésekor szoktuk leválasztani a sarjakat az anyanövényről, ekkor a legegyszerűbb, hiszen ilyenkor sérülés nélkül el tudjuk választani őket. Nem célszerű átültetés nélkül megpróbálni a sarjak leválasztását, mert ekkor nem látjuk, hogy hol kell különválasztani őket, ami olyan sérülésekkel járhat, hogy a sarj nem éli túl (pl. gyökér nélkül sikerül csak leválasztani).
        További jó kertészkedést kívánok!
        Anna

  8. Kedves Anna!
    Az lenne a kérdèsem, hogy a clivia gyökere légzőgyökér-e? Túlnőtte màr alul a cserepet nem is kicsit, de nem tudom, hogy át kell-e ültetnem vagy sem.
    Köszönöm a választ előre is!

    1. Kedves Eszter! A klívia gyökere nem légzőgyökér, ha kinőtte a cserepét (alul megjelentek a gyökerek), akkor célszerű nagyobb cserépbe átültetni, a további növekedés és a virágzás érdekében.
      Szeretettel:
      Anna

  9. Kedves Anna, köszönöm a tanácsokat (nemrég kaptam egy Ckiviát),
    ilyen pontos, jól fogalmazott írással ritkán találkozom.
    Köszönettel, üdvözlettel

  10. Kedves Anna, köszönöm a tanácsokat (nemrég kaptam egy Cliviát).
    Ilyen jól fogalmazott, érthető írással ritkán találkozom.
    Köszönettel, üdvözlettel

  11. Jó napot! Szeretnék tanácsot kérni, mivel a klíviám virágozni kezdett, rövid száron így szinte ülve maradt a virágzat. Mitől fordulhatott ez elő? És mit lehet vele tenni? Meleg világos helyen volt elhelyezve. Márciusban virágzott legutóbb.

    1. Kedves Manna199!
      A klívia virágzása tél végén, tavasz elején esedékes, amikor egy hosszabb nyugalmi (téli) periódus után – ez általában minimum két hónap – “kel újra életre” a növény. Ha a téli hideghatás elmarad, akkor ez vezethet a rövid virágszárhoz, a virágok “ülve” maradásához. Ilyenkor nyáron nem is jellemző a klívia virágzása, így – mivel az Öné most virágzik – ez lehet a rövid virágszárak kiváltó oka.
      Szeretettel:
      Anna

  12. Kedves Anna! Kb. 10 éve vetten Hollandiában egy cliviát, már hatalmas. Hollandiában azt mondták, hogy tegyem be egy szekrnybe, sötét helyre és ne foglalkozzak fele, február körül vegyem ki a sötét helyről, öntözzem és elindul az élet. Ezt én nem mertem megtenni. Hüves helyem nem volt, az étkezőben helyeztem el, nagyon keveset öntöztem és amikor már melegedett az idő, a fagyak eltüntek, kimentem a teraszomra félárnyékos helyre. Juniusban kezdett virágozni minden évben. Ebben az évben 10 csodás virágot hozott, de lötte is minden évben ilyenkor virágzik. Ontja a virágokat. Most átültettem és meg is osztom. Remélem nem sérdül meg.

  13. Kedves Anna! Én kb 15-20 éve kaptam szeretett apósomtól egy cseréppel. Akkor Ő azt mondta, hogy ez a virág négy év múlva fog először virágot hozni. Így is lett. Azóta nem ültettem át, ha esetleg kérnek belőle tövet egyet-egyet leválasztok. Nyáron kint van fél árnyékos helyen, ilyenkor hetenként tápsózom. Már kb 6-8 tő van a cserépben és szinte márciustól októberig mindig van rajta virág (valamelyik tövön)Ha látom, hogy elvirágzik rögtön visszavágom tőből a szárát. És megköszönöm neki, hogy megörvendeztetett, és ilyenkor papának is (Ő már nincs) Télen világos kb15-18 fokos helyiségben tartom.

    1. Kedves Virág Lászlóné!
      Köszönjük a kedves tanácsokat és a szívmelengető sorokat!
      Szeretettel: Anna

  14. Mélyen tisztelt Hölgyeim.Véletlenü a cicám lebökte ,vagy nem öntöztem eléggé ,és saját súlyától lefordult,átültettem és azóta a legkedvesebb virágom…4 éve megörvendeztet folyamatosan márciustól.A kaktuszaimmal együtt teleltetem.,szaporítani még nem volt lehetőségem,pedig el tudnám képzelni minden szobában.A levelek kurtítása időnként óvatosan megoldható,megkönnyezi a drágám,a seb beforr,de a növénynedv mindent mar… Jó egészséget Midnyájotoknak

  15. Kedves Anna! 2 évben egymás után virágzott a clíviánk, majd átültetés után, az utóbbi 2 évben nem. Egyformán tartottuk télen, a fűtetlen lépcsőházban, ahol félhomály van. És alig locsoltuk. Egyébként egészségesnek látszik, három sárga folt van a levelein. Lehet ez kártevő? Egy cikkben azt olvastam, h. ha már van 14 levele, akkor várható a virág. Ennek van. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Dabi Zsuzsa

    1. Kedves Zsuzsa! Én is úgy tapasztaltam, hogy a klívia érzékeny az átültetésre és minden fajta bolygatásra, előfordulhat, hogy emiatt nem virágzott Önöknél sem az utóbbi két évben. Főleg akkor, ha minden körülmény változatlan volt a korábbiakhoz képest. Az Ön által leírt jelenség nem hiszem, hogy kártevő jelenlétére utalna, de így látatlanban ezt nehéz megmondani. További türelmet kívánok, reméljük az meghozza a “gyümölcsét”! 🙂
      Üdvözlettel:
      Anna

  16. Kedves Anna, kaptam egy kis hajtást , sajnos nem volt gyökere, egy hónapja földben van, de nem történt semmi, sajnos tegnap kiesett a középső legkisebb levél , kivettem a földből de még nincs gyökérzet most sem.Kérdésem esetleg vízben gyökereztetéssel meg lehet menteni?Köszönettel várom válaszát.

    1. Kedves Andi!
      Sok esélyt nem látok rá, de egy próbát megér, attól is függ, mennyire erős a tő, amit kapott.

      Üdvözlettel:
      Anna

  17. Kedves Kert Anna! Van ket hatalmas cserep narancssarga cliviam! Azt szeretnem kerdezni, hogy ha a gyokerzetebol levagok s ugy ultetem vissza, az az a hatalmas gyokerzetet megkurtitom, akkor a clivia hogyan reagal ra? Elpusztitom, art a viragzasanak? Hatalmas cserepbe van, de mar abbol is masznak ki:), ezert kernem a segitseget, hogy ha igy cselekszem azzal arthatok a viragaimnak? Elore is koszonom tanacsat! Üdv. Édua! 🙂

  18. Kedves Anna!
    A klíviám magról hozott egy levélkét, kb. 6 cm, úgy, hogy a magszárról nem esett le. Mikor és milyen módon érdemes leválasztani? Hogyan ültessem el?
    Nagyon tetszett az írása!
    Üdv: Timi

    1. Kedves Timi!

      Érdekes látvány lehet! Én várnék vele, amíg a levélke egy kicsit megerősödik, és a magtokkal együtt ültetném el, leválasztva a magszárról.
      Üdvözlettel: Anna

  19. Kedves Anna!
    Kaptam legalább három éve egy cserép klíviát, apró levelekkel. rövid idő múlva elkezdett nőni, utána néztem a gondozásának, be is tartottam az előírtakat. Télen pihi a hidegebb helyen, nyáron bent a folyosón az ablak közelében. Az öntözést is úgy csináltam, ahogy kell. Tavaly a levelein sárga pöttyök jelentek meg, utána jó része teljesen besárgult, ezeket a leveleket levágtam. Az idén ismét megjelentek a pöttyök, majd a nagyobb sárga foltok és most olyan is történt, hogy a levél egy része elrohadt. Mindeközben a közepén hozza az új leveleket. Eddig még nem virágzott. Hetente egyszer kap vizet, szerintem nem öntözöm túl. A húgomtól kaptam, azért hozta el, mert nála nem ment semmire. Nagyon szeretném, ha szép lenne, kérem tanácsát, hogy mit tegyek vele. Köszönettel: Ági

  20. Jó estét kívánok . Én nagyon szeretnék egy hajtást .természetesen kifizetem . Üdv Gyöngyi a virágokat kedvelő .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
amarillisz virágkezdemény

Így virágoztasd az amarylliseidet!

Következő cikk
majoranna

A majoranna (Origanum majorana) gondozása, szaporítása, betegségei

Kapcsolódó cikkek