Nagyon szeretem a diófát. Már gyermekkoromnak is meghatározó fája volt. Emlékszem, nagy lombkoronája alatt testvéreimmel milyen sokat és milyen jókat játszottunk. Aztán amikor ősszel Apuval szüreteltük…
Volt a szülői házunk udvarán két kis diófa csemete, melyből az egyiket házasságunk kezdetén, otthonteremtésünk alkalmából Aputól megkaptunk. Beültettük az udvarunk közepére. Ahogy nőtt a diófa, úgy nőttek gyerekeink is. Ezen a diófán tanultak fára mászni, ezt a diófát „jelölte” meg kisfiunk, mely nyomok még ma is látszanak törzsén, és ez a diófa azóta is, immár harminchat éve őrzi udvarunk nyári melegének hűvös árnyékát, és Édesapám emlékét.
Nagyon szeretem a diófát. Erdélyben járva, első alkalommal, megismerkedtünk egy nagyon idős erdélyi házaspárral, akiket nagyon megszerettünk, és amikor csak tehetjük, felkeresünk. Egyik ilyen látogatásunk alkalmával diót kaptunk az idős házaspártól. Nagyon örültünk és hazatérve otthonunkba, ebből a dióból ültettünk. Több diófa csemetét is sikerült életre keltenünk, őrizve benne drága idős barátaink emlékét, és bízva abban, hogy sikerült kis Unokáinkban is elültetni a fák, azon belül is a diófa szeretetét.
„Csak a gyökér kitartson!… Még ma is hallom-motyogott nagyapám: Nem lesz baj, gyerek! Dió lehullhat, Új tavasszal terem az új ágat, Ág is nő a letépett helyére, De ha a gyökér nem bírná tovább, A diófának, kis unokám vége.”
A dió
A dió (Juglans regia) Kínában, Indiában, Dél-Kelet Ázsiába és a Balkán-félszigeten őshonos növény. A mérsékelt és az északi mediterrán éghajlati övben is elterjedt, az egyes éghajlati övekben fajtakörök alakultak ki. A Magyarországon termesztett közönséges diót valószínűleg az ókori görögök Perzsiából hozták.
A gyümölcsfák királyának is nevezik a diófát, mivel a kifejlett diófa hatalmas lombkoronájú, alkalmanként még tizenöt méternél magasabbra is nőhet. Terebélyes a lombkoronája, gyökerével behálózza a talajt, teret és helyet igényelve. A nyirkos talajon pompázik leginkább, ha elég teret és helyet kap kellemes, árnyékot adó díszfává válik.
Illatával átjárja környezetét, alatta üldögélve olvasni, egy étkezést elkölteni igen kellemes, mely miatt nagy tiszteletnek örvend, és sok kertben, udvaron megtalálható. Hosszú élettartamú, akár száz évig is élhet, átültetése azonban, nagysága miatt, nem lehetséges.
„Aki diófát ültet, bízik a jövőben” mondták nagyapáink, aki diófát ültet, az az unokáknak tervez. A diófa tartásához nem kell nagy szakértelem, esetleg évenként egy-két alkalommal permetezzük, és nagy szárazság idején öntözzük, az öntözést szívesen fogadja, melyet bő terméssel hálál meg.
A dió termése
Csonthéjas termés, éretlen állapotban zöld, érett állapotában barna héj veszi körül. Melegigényes növény, a metszést és az átültetést rosszul tűri. A dió Magyarország egész területén megterem, kedveli a jó vízellátású területeket, még az ártereken is meg él. Egy-egy diófát, vagy akár ligetes facsoportot bárhová ültethetünk az országban, maradéktalanul ki kell elégíteni az igényeit.
A diófa egyedül álló abban a tulajdonságában, hogy termőhelyéhez ragaszkodik, mivel csak az eredeti helyén élet- és termőképes.
Élettani hatása
„Napi öt szem dió az ereket szabadon tartja” –tartja a mondás, amit még szakemberek sem vitattak, jótékony hatását nézve.
A dió nagy E-vitamintartalmával igazolható, hogy fogyasztása segít az Alzheimer-kór megelőzésében, illetve lassítja annak kialakulását. Fontos agyi funkciók segítője, növeli a koncentráció képességet. Immunerősítő és gátolja a rákos sejtek kialakulását is.
