A történetírások szerint a magnóliákat Kínában a hetedik században már termesztették buddhista szerzetesek. A tisztaság jelképeként tartották számon a templomkertekben nyíló fehér virágú növényt.
Európába a tizenhetedik századba került, angol misszionáriusok által, az első magnólia töveket Londonban ültették el. Nemzetközi kereskedelembe amerikai közvetítéssel kerültek a tizenkilencedik század közepén.
Hazánkba az első példányok állítólag a tizennyolcadik század végén kerültek Eszterházy Miklós lévén, aki kismartoni parkjába hozatta őket. A Kámoni Arborétumban is sok magnóliát ültettek az ezernyolcszázas években.
A magnólia vagy liliomfa a liliomfafélék (Magnoliaceae) családjának névadó nemzetsége. A különböző rendszerezések a nemzetségbe százhúsztól kétszáztíz fajt sorolnak. Több mint fele trópusi növény a fajoknak, melyek a hegyekben élnek, üde talajú erdőkben, tápanyagban gazdag talajokon. Magyarországon az erdők alsóbb koronaszintjében vadon csak szórványosan fordulnak elő.
A magnólia vagy liliomfa jellemzése

A magnóliát a köznyelvben tulipánfának is szokták nevezni, ami téves elnevezés, hiszen semmi köze nincs a tulipánhoz, azon kívül, hogy a virágaik hasonlóak, két különböző fajról van szó. Az Észak-Amerikából származó tulipánfával (Liriodendron tulipifera) rendszeresen összetévesztik. Kertészeti szempontból két csoportba sorolhatók: egyik: amelyek a virágaikat a lombozat kifejlődése után hozzák, ezek a növények különösen igényesek és kényesek, ezeket Magyarországon nem is termesztik. Többnyire termetük a fa nagyságú.
A másik faj, amely lombfakadás előtt hoz feltűnő virágdíszt, ezek a növények is igényesek, de ezek a fajok jobban elviselik hazánk éghajlatát. Érzékenyek talajra és nedvességre, de jól tűrik a városi szennyezett levegőt is.
Kertjeink, parkjaink egyik legnagyobb virágú, legfeltűnőbb fái, cserjéi a magnóliák. Többnyire rózsaszínű vagy pirosra színesedő terméseikkel is díszítik környezetüket.
Hogyan ültessük, gondozzuk a magnóliát?
A növények származásukból kifolyólag a meleg éghajlatot kedvelik, gondoskodnunk kell megfelelő termőtalajról és öntözésükről is. Szeles vagy fagyzugos helyet kerüljük el, amikor helyet keresünk az ültetésre. Szaporíthatók nyári zölddugványozással és magvetéssel. Fiatal, erőteljes hajtáscsúcsot keressünk a dugványozáshoz, melyet teleltessünk dugványágyban, hogy gyökeret eresszen. Ezeket a hajtásokat tavasszal már ki is tudjuk ültetni. Átültetése nem ajánlott, mivel gyökérzete húsos nem bírja az átültetést. Időnként a lelógó ágaik földre érve meggyökeresednek, így bujtással is próbálkozhatunk a szaporítással.
Magvetéssel általában az alapfajokat szaporítjuk. Ősszel a magburokban érett húsos magot óvatosan lefejtve begyűjtjük, és tavasszal hidegházba vagy szabadba elvetjük.
Hazánkban a két legnépszerűbb és legelterjedtebb faj az örökzöld liliomfa és a japán liliomfa.
Örökzöld liliomfa (Magnolia grandiflora)
Ez a faj átvészeli a hidegebb teleket is, igen magasra nő, akár a tíz métert is elérheti. Levelei sötétzöld fényesek, oválisak. Minél idősebb a növény, annál erősebb lesz, több lesz a virága és jobban tűri a hidegebb teleket is. Talaj igénye a savas, savanyú talaj. Mivel a nedves éghajlatot szereti ezért nyáron a tartós melegben megnő a vízigénye, ezért gondoskodjunk kétnaponta az öntözésről.
Dézsában is nevelhető, ebben az esetben a tápanyag után pótlást sűrűbben végezzük el, és kiültetés után a gyökerét védjük az elfagyástól.
Japán liliomfa (Magnolia kobus)
A legkevesebb törődést igénylő liliomfa, amely virágaival hálálja meg a gondozást. Gyorsan növő egyik legellenállóbb fajta a kelet-ázsiai fajták között. Fagytűrőnek mondható a növény, azonban a korai fagyok gyakran tesznek kárt a korai virágzásában.
Szaporítható magról is, azonban ebben az esetben a virágzásra hosszú évekre van szükség.