cikória

A cikória (Cichorium intybus var.sativus) jellemzése, termesztése és gondozása

Amikor cikóriáról beszélünk, valljuk be, a pótkávé jut eszünkbe, amit gyerekkorunkban tejeskávéként ismertünk és szerettünk. Mint növény keveset foglalkoztunk és foglalkozunk vele, pedig a cikória egy nagyon értékes zöldségnövény.

Az ókorban már a görögök és rómaiak is ismerték vadon élő és termesztett változatát. Jól ismert növény egész Európában, hazánkban főleg takarmányozásra és pótkávénak termesztik.

A cikória vadon előforduló őse a mezei katáng, mely hazánkban is gyakran előfordul az egész ország területén, utak szélén, szántóföldek mellett, legelőkön, nyár közepétől egészen ősz végéig gyönyörű kék virágaival.

Egy angol népmese szerint a virágok azért olyan szép kékek, mert egy síró lány szeme színét őrzik, akinek kedvese hajóra szállt és soha nem tért vissza többé. A katángkóró virágórába ültetve nagyon érdekes látvány, mert a szirmokat meghatározott órában nyitja és öt óra elteltével zárja.

A cikória jellemzése

A termesztett cikória egy nemesített változat, mely a mezei katáng nemesített változata, amit gyökeréért pótkávénak és a leveléért salátának fejlesztettek ki. A növény vastag kéreggel körülvett gyökérzetéből készítik a pótkávét. A másik változata a leveléért termesztett saláta változat.

A cikória nagyon sokáig a mellőzött növények közé tartozott, pedig nagyon értékes zöldségnövény. Sok ásványi sót tartalmaz, jelentős az A vitamin tartalma és gazdag emészthető rostokban.

A cikória termesztése

A cikória kétéves növény, melynek első évben a rendkívül erős vastag (egy méternél is hosszabb) karógyökere fejlődik ki. A gyökér nagyon sok tápanyagot és energiát tartalékol. Második évben fejlődnek ki az egy méter hosszúságú magszárak, melyeken a világoskék színű virágok képződnek.

Nem igényes növény, szinte mindenütt termeszthető, hideget és a nagy meleget is jól viseli. A magok már fagypont felett néhány fokkal csírázni kezdenek. Sok fényt igényel a gyökérnevelés idején, hajtatásnál azonban kisebb a fényigénye, mivel a hajtások keserűvé válhatnak a megvilágítás hatására.

Talaját tekintve, inkább a lazább, középkötött, homokos talajok kedvezőbbek termesztéséhez a szabályosabb gyökérfejlődés szempontjából.

Vízigényét nézve mivel vízkészletét jól hasznosítja, nem sok vizet igényel, még a közepesen esős esztendőkben is megtermeszthető öntözés nélkül. Tápanyag igénye alacsony, szinte nincs.

A növény termesztése két részből tevődik össze, először helyrevetéssel szabadföldben a gyökereket neveljük meg, majd a felszedett és tárolt gyökereket fénytől mentes zárt térben hajtatjuk, melyből nyerjük a hajtást.

A tárolt gyökereket gondosan válogassuk át, mielőtt hajtatni kezdjük.  A gyökerek hajtatását legkorábban októberben kezdhetjük. A cikória hajtatása három módon történhet: vízkultúrában, talajban takarófölddel és talajban takaróföld nélkül fólia alatt.

Tíz-tizenkét fok szükséges a hajtatáshoz, melyhez három hét szükséges. Fényre nincs szükség, és csak a hajtatás kezdetén öntözzük meg abban az esetben, ha túlszáraz a föld. Fény hatására a cikória hajtásai megsárgulnak ezért az edény fölé fekete fóliát húzzunk, úgy, hogy a fejlődő hajtásokat a növekedésben ne akadályozzuk.

A cikória szedése

A termés húsz fok körüli hőmérséklet mellett három-négy hét után szedhető. Az érés biztos jele talajtakarásos hajtatásnál, a takaróföld felső rétegének púposodása. Ekkor szedhető a növény, de ne várjuk meg, hogy a hajtásvégek kibújjanak, így megakadályozhatjuk a növény keserűvé válását és megzöldülését.

A cikória felhasználása hazánkban még kezdetleges, kereskedelmi forgalomba is ritkán kerül.

 

Total
0
Shares
2 hozzászólás
  1. Jó volt itt, örülök, hogy megtaláltam Anna kertjét. Volna kérdésem, kérésem, igényem is. Több növénnyel foglalkoztam az itt találtak közül. De kivesztem belőle, pl. a cikóriából, szívesen pótolnám. Keresek továbbá fiú és lány Diospirost vagy magokat. Mézbogyót is szeretnék. Kérdezem, lehet-e kérni, elóre fizetéssel.
    Üdvözlettel. Pető Imre kertbarát

    1. Kedves Imre!

      Mi sajnos nem foglalkozunk növények árusításával, próbálja meg egy kertészetnél.
      Üdvözlettel:
      Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk

A Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula) jellemzése, gondozása

Következő cikk
aranyeső

Az aranyeső (Laburnum) és az aranycserje (Forsythia) jellemzése, gondozása

Kapcsolódó cikkek