aranyeső

Az aranyeső (Laburnum) és az aranycserje (Forsythia) jellemzése, gondozása

Az aranyeső (Laburnum Anagyroides) az erdőkben gyakran előforduló, felálló ágú cserje, melynek magassága négy-nyolc méter magas is lehet, és igen gyakran összetéveszthető az aranycserjével vagy másik nevén az aranyfával.

Franciaországtól a Balkán-félszigetig Európa déli területein őshonos növény, a hüvelyesek rendjéhez tartozik, azon belül pedig a pillangósvirágúak családjához. Lecsüngő aranysárga,  fürtös virágzatáról kapta magyar nevét. A termések hüvelytermések. Két faj tartozik ide: a közönséges aranyeső és a havasi aranyeső. Kerti növényként az ezek keresztezéséből létrehozott hibridet szoktuk ültetni a hosszúfürtű aranyesőt.

FONTOS!!! Az aranyeső minden része mérgező, de a termésük különösen erősen mérgező alkaloidokat tartalmaz.

Az aranyeső (Laburnum) jellemzése

A közönséges aranyeső évelő lombhullató cserje mely, a négy méter magasságot is elérheti. A növekedés elején felálló ágrendszert fejleszt, mely ágak a későbbiek folyamán kissé lefelé hajlanak. Fürtös virágzata sárga színű pillangós virágzat, mely késő tavasszal április végén, május elején nyílik. A virágok kellemesen édes illatúak. A növény fagyra nem érzékeny, teljesen fagytűrő, de ültetése napos helyre történjen, mivel napos meleg helyet kedvelő növény.

Az aranyeső talajigénye a tápanyagban gazdag, kissé meszes száraz talaj. A növény minden része mérgező, a magja különösen, és a növény érintése az arra érzékenyeknél bőrirritációt is kiválthat.

Szaporítása bujtással, magról és oltással is történhet.

Az aranyfa vagy aranycserje (Forsythia) jellemzése gondozása

Sokszor és sokan összetévesztik az aranyesőt és az aranyfát vagy aranycserjét, hiszen mindkét növénynek nagyon szép aranysárga virágai vannak és mindkét növény minden része mérgező. Azonban a kiválasztásnál oda kell figyelni, hogy melyik növényt szeretnénk telepíteni, hiszen igényeik nem biztos, hogy egyformák.

Az aranycserje két-három méter magas látványos díszcserje, melynek a virágai lombfakadás előtt igen korán nyílnak és külön-külön helyezkednek el a jellegzetes ágain. Amilyen korán hozza virágait, olyan gyorsan el is virágzik,  és élénkzöld leveleivel beolvad környezetébe.

 

Az aranyfa vagy aranycserje (Forsythia) jellemzése

A növény lényegesen alacsonyabbra növekszik az aranyesőnél és virágait is eltérően hozza.

Sok változata ismert az alacsonyabb lombkoronát nevelő fajta és a feltörekvő ágrendszertől a lehajló

ágúakéig. Ez a növény sövénynek ültetve is kiválóan alkalmas, aránylag igénytelen fajta. A fagyot jól viseli és talajigénye sem nagy, inkább szárazabb talajban érzi magát jól, melyből adódik, hogy nem nagy a vízigénye sem.

Virágzás után az idősebb és elszáradt ágakat vágjuk le és távolítsuk el, biztosítva a helyet az új virágot hozó vesszőknek.

Szaporítása ugyanúgy történik, mint társainak, bujtással, oltással vagy magról szaporíthatjuk.

 

Total
1
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
cikória

A cikória (Cichorium intybus var.sativus) jellemzése, termesztése és gondozása

Következő cikk
alma és cukkini

Cukkini, szilva, alma: ezek az ősz új sláger ízei

Kapcsolódó cikkek