Karcsú, rakétára emlékeztető sárga virágaival, hatalmas, elefántfül-szerű leveleivel hangsúlyos színfoltot képezhet a kertünk árnyékos, félárnyékos részein a karcsú hamuvirág.
A karcsú hamuvirág jellemzői
A karcsú (keskenylevelű) hamuvirág (Ligularia stenocephala) magasra törő (akár másfél méteres magasságot is elérő), nagytermetű évelő növény, származási helye Kelet-Ázsia, az őszirózsafélék családjába tartozik. Évelő növény, mely rendkívül érdekes megjelenésű, mind levelei, mind virágai különlegesek. Levélzetét nagyméretű, szív alakú, fogazott szélű levelek alkotják, melyek önmagukban is vonzó látványt nyújtanak. A nyár második felében hozza sárga színű, füzéres virágzatát viszonylag hosszú száron. Látványosságát növeli, hogy a virágok szárai bordó színűek. Természetes környezetében nyirkos helyeken nő, ezért ideális helyen lesz például egy kerti tó partján. Hazánkban leggyakrabban a „The Rocket” elnevezésű fajtáját árulják, az elnevezés a rakétára hasonlító virágaira utal.
A karcsú hamuvirág igényei és gondozása
Legszebben akkor mutat, ha csoportosan ültetjük, így foltjai jól érvényesülnek majd a többi növény között. Magassága miatt kitűnő háttérnövény. Eredeti élőhelyén nedves, nyirkos talajban él, ezt kell nekünk is biztosítani számára, ha szeretnénk, hogy hosszú távon gyönyörködhessünk benne. Éppen ezért ültethetjük a kerti tó partjára, félárnyékos, árnyékos, de nem száraz (!) helyekre. Nyáron rendszeresen öntözni szükséges, naponta igen nagy mennyiségű vizet igényel. Tartsuk földjét folyamatosan nedvesen. A szárazságra levelei lekonyulásával reagál, így könnyen rájöhetünk, ha nem tetszik neki az adott hely, ahová telepítettük.
Vízigényét leszámítva nem igényes növény, egyszerűen gondozható. Ne ültessük tűző napra, és keressünk számára szélvédett helyet. Talaját tekintve a tápanyagban dús, kötöttebb talajokat kedveli. Elvirágzás után vágjuk vissza a virágszárakat.
A karcsú hamuvirág szaporítása
Mivel a karcsú hamuvirág erőteljesen bokrosodik, szaporodik, szaporítása a legegyszerűbben tőosztással lehetséges. Tőosztását végezzük tavasszal vagy elvirágzás után. Magvetéssel is szaporítható, ez egy kissé nehézkesebb folyamat.
A karcsú hamuvirág kártevői és betegségei
A hamuvirág nem igényes növény, betegségek sem jellemzők rá, kártevői is elvétve vannak csak. Legnagyobb kártételt a meztelen csigák és a házas csigák okozhatják ebben a növényben, amelyek igencsak kedvelik a leveleit. Éppen ezért, a csigakártétel elkerülése érdekében ültessük cserépbe, konténerbe.