áfonya

A fekete áfonya (Vaccinium myrtillus) gondozása, szaporítása, kártevői és fajtái

Amikor Erdélyben járunk, mindig rácsodálkozom az út mellett álló emberekre, akik kitartóan árulják a frissen szedett áfonyát. Már akkor is felkeltette érdeklődésem az áfonya ízének megismerése, amikor általános iskolás koromban tanultuk Radnóti Miklós: Nem tudhatom… című gyönyörű versét. „És ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,”…

Egyszer aztán megkóstoltam és elhatároztam, hogy behozom kertünkbe, igaz nem Erdélyből, de akkor is áfonya lesz a kertemben.

Az áfonyának két fő csoportját ismerhetjük meg: a közismertebb a felvidéki (Vaccinium corymbosum) és a kevésbé ismert síkvidéki áfonya (Vaccinium ashel), ami magába foglalja a fekete áfonyát.
A növények között van különbség, de tulajdonképpen a gyümölcsük ugyanaz. Míg a felvidéki áfonya önbeporzó, a fekete áfonyának szüksége van más fajtára a sikeres beporzáshoz, ezért ajánlatos két bokrot nevelni, hogy elérhessük a maximális hozamot.

áfonya3

A fekete áfonya szaporítása

Vesszőkről szaporítható, vagy akár tavasszal vett dugványokról. A fás szárú dugványokat az alvó szezonban, rendszerint tél közepétől a tél végéig vegyük le.

Az áfonya szereti a szabad helyet, ne legyen túlságosan erős szélnek kitéve. Nagyon savas talajra van szüksége, mely talaj mindig legyen nedves, de soha ne legyen vizenyős. Nem szükséges számára, hogy ültetés előtt tápanyagokban gazdag legyen a talaj.

Hogyan műveljük a fekete áfonyát?

áfonyaÜltetés előtt vissza kell vágni, tizenöt-harminc centiméter magasságúra. Nem szabad engedni első évben sem azt, hogy virágozzon, sem azt, hogy gyümölcsöt hozzon.
A vesszőket ugyanolyan mélyre kell ültetni, mint ahonnan vettük a faiskolából, vagy még egy centiméterrel mélyebbre. Ültetés után a talajt takarjuk érett trágyával, vagy komposzttal.

Az áfonyát szabadon álló bokorként kell termeszteni, ezért nincs szüksége sem támasztékra, sem arra, hogy alakra neveljük. Nem magas a tápanyagigénye, öntözést hetente kíván, de száraz időszakban gyakori öntözésre van szüksége ahhoz, hogy megerősödjön.
A jó gyümölcshozam eléréséhez a fekete áfonyának két különböző fajta közötti keresztbeporzásra van szüksége, ezért célszerű két vagy több fajtát ültetni egymás mellé.

Az áfonyának évekig nincs szüksége metszésre, mivel az áfonya az idősebb ágakon nő. Ahogy nő a bokor, vágjuk ki a régi, gyenge vagy sérült hajtásokat és biztosítsuk a szabad levegőáramlást.
A felvidéki áfonya önmegtermékenyítő, de ha nagyobb hozamot és nagyobb gyümölcs méretet szeretnénk elérni, érdemes más fajtákkal együtt ültetni.
Beporzását a méhek és a rovarok végzik, ha odacsalogatjuk a kertbe a rovarokat, akkor tevékenységünk meghozza gyümölcsét.

Az áfonya begyűjtése és tárolása

Az áfonyát beérés után szedjük, körülbelül tíz nappal azután, amikor már látjuk, hogy a növény megkékült. Az áfonya nem jól tárolható, ezért használjuk fel azonnal, vagy esetleg lepárolva le lehet fagyasztani.

Betegségek és kártevők

A fekete áfonya ellenállóbb, mint a felvidéki rokona, jobban ellenáll a kártevőknek és betegségeknek is.
Az előforduló betegségek többnyire üszögre vagy botrytis fertőzésre korlátozódnak, kártevője pedig alkalmanként a levéltetű.
Sokkal nagyobb problémát okoznak a védekezésben a madarak, melyek igen sok kárt tesznek, ezért ajánlatos ellenük madárhálóval védekeznünk.

A fekete áfonya fajtái

Berkeley: közepes nagyságúra növő cserjéin nagy világoskék jó ízű szemek teremnek.
Kéktermés: nagy világoskék gyümölcsöt hoz nagy fürtökben, gyorsan növő fajta. Egyenletesen egyenesen álló terjeszkedő bokor.
Koraikék: a kékterméshez hasonló, de sokkal korábban érik.

Total
5
Shares
1 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
egres

Az egres (Ribes uva-crispa) gondozása, igényei, metszése, kártevői és fajtái

Következő cikk
metélőhagyma

Konyhakerti növények a háztartásban

Kapcsolódó cikkek