szeptemberi kerti munkák

A legfontosabb szeptemberi kerti munkák

A kerti munkák tekintetében a szeptember alighanem az egyik legmozgalmasabb időszak, hiszen konkrétan ebben az időszakban kell felkészítenünk saját kertünket arra, hogy jövőre is megfelelő formában pompázzon, illetve a lehető legszebb és legjobb termést hozza számunkra. A talaj előkészítése ugyanis például legalább olyan fontos, mint az általános szeptemberi kerti munkák, legyen szó akár a gereblyézésről, akár az utolsó fűnyírásokról.

A legfontosabbak

A szeptember annyiból előnyös a kerti munkák tekintetében, hogy ez az időszak leginkább a szüretelésről szól, ezáltal a beérett almát, körtét, a kései barackot vagy a szőlőt ilyenkor szedjük le és tesszük el télire, vagy a hűtőházba, vagy egy jól szigetelt, mindig hűvös pincébe, ahol akár tavaszig is elállnak majd a gyümölcsök – természetesen folyamatos válogatás mellett.

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy ezek a gyümölcsök utóérőek, azonban a valóságban ez tévedés, az alma és a körte esetében ugyanis lehet kicsit csalni a szüret időpontjával, de a szőlő például már nem lesz édesebb, inkább megrothad a fürtön.

A gyümölcsök mellett érdemes a zöldséges kertet is már szeptemberben tisztába tenni, és felásni, hogy megfelelő ideig pihenhessen a jövő tavaszi szezon kezdetéig. A felásáson túl már ilyenkor vethetünk spenótot és fejes salátát – természetesen a telelő változatokat –, miközben fontos gondoskodnunk a trágyázásról is, amit vagy ilyenkor elvetett mustármaggal érhetünk el, amit tavasszal, zölden a földbe szánthatunk, vagy a gazok és a megtermett növények egy részének aláásásával vagy alászántásával.

Szintén ilyenkor, szeptemberben érdemes továbbá elültetni a jövő gyümölcsfáit is, főként a bogyós gyümölcsök és a szőlőoltványok szeretik nagyon, ha ilyenkor kerülnek a földbe, de alma- és körtefát is nyugodtan áshatunk el ilyenkor, hogy tavasszal hatalmas hajtásokkal ereszthessenek gyökeret. Érdemes ilyen esetekben földlabdás ültetést végezni abban az esetben, ha lehetőségünk van ilyen növényeket beszerezni.

Szeptemberi munkák a díszkertben

Természetesen szeptemberben a díszkert gondozásának is neki lehet már állni, így például a kardvirág hagymáit érdemes kiszedni, míg a tulipán, a jácint vagy a nárcisz hagymáit ilyenkor kell elültetni ahhoz, hogy még az ősszel megfelelően meggyökeresedhessenek, tavasszal pedig csodálatos virágukkal, elsőként örvendeztessenek meg minket.

Ha a nyár folyamán bármilyen betegséget észleltünk volna dísznövényeinken, érdemes ilyenkor gondoskodni a megtisztításról, ezáltal a föld felfrissítéséről, nagyon sok betegséget ugyanis ott kell keresnünk.

Természetesen szeptemberben már nyugodtan nekiállhatunk az elszáradt, vagy levirágzott egynyáriak, esetleg évelő növények levágásának, illetve visszametszésének, de az örökzöldek, illetve a cserjék metszését, valamint formázását sem kell tovább halogatni, hiszen szeptemberben általában már megmutatják magukat a betegségek, az elszáradt ágak, ezen felül pedig a hó súlyát is jobban elbírják a megmetszett, erős ágak.

Ha szeretnénk tehát megelőzni az ebből fakadó töréseket, illetve télen is teljes pompájában gyönyörködni cserjéinkben, valamint örökzöldjeinkben, akkor ne hagyjuk tavaszig a metszést, hanem intézzük el minél előbb, hiszen tavasszal bőven lesz elég dolgunk. Ugyanez igaz egyébiránt a fűfélékre, sőt a cserepes dísznövényekre is, amelyeket már szeptemberben érdemes fagymentes helyekre vinni, hiszen ilyenkor már számíthatunk nagyon hideg hajnalokra, amelyek könnyedén örökre tönkretehetik virágainkat.

Total
1
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
Őszi munkák a kerben

Őszi kerti munkák, amiket feltétlenül el kell végeznünk

Következő cikk
szeptemberben vethető

Szeptemberben vethető növények

Kapcsolódó cikkek