A mocsári hibiszkusz (Hibiscus moscheutos) jellemzése, ültetése és gondozása

Amikor először láttam mocsári hibiszkuszt virágozni, nem hittem a szememnek, hogy létezik olyan növény, amelynek olyan nagyok a virágai, mint ennek a mutatós kerti szépségnek. Azóta eltelt pár esztendő, hála a növényt és virágot szerető embereknek és kertészeknek, egyre több helyen láthatjuk ezt a különlegesen szép látványt nyújtó növényt. Észak-Amerika mocsaras, lápos vidékein őshonos, onnan került Európába, majd hazánk területére és egyre jobban meghódította a városi előkerteket, vidéki utcafrontokat. Ültetése ajánlott a tavak, alacsonyan fekvő nedves területek, mellé.

A mocsári hibiszkusz (Hibiscus moscheutos) jellemzése

A mocsári hibiszkusz, egy fás szárú évelő, mely erősen bokrosodó egy-másfél méter magasra növő lombhullató virágos cserje. Tányér nagyságú virágai öt szirommal rendelkező mutatós virágok, melyek színe között megtalálhatjuk a krém fehér a rózsaszínű, és a vörös változatot is. A virágok rövid életűek, egy-egy virág legfeljebb egy-két napot él majd elhervad. Azonban, mivel a virágok egymás után újra és újra nyílnak, a virágzás eltart júliustól egészen szeptemberig. Egy-egy cserjén húsz virág is nyílik. A növény leveli változó állásúak, fonákjuk molyhos, a levélszélek fűrészeltek.

A mocsári hibiszkusz (Hibiscus moscheutos) ültetése és gondozása

A kert adottságától függetlenül, bármilyen átlagos talaj megfelel az ültetéséhez, lényeg, hogy a talajnak folyamatosan tudjuk a nedvességet biztosítani. Annak ellenére, hogy fényigényes növény, jól elviseli a félárnyékot is, azonban a hatékony virágzáshoz napos, széltől védett helyet keressünk az ültetéséhez. Akkor fejlődik legjobban és nevel erős hajtásokat, ha szerves anyagban gazdag, nedves a talaj és széltől védett napos a hely ahol él a növény.  Ha a kellő víz mennyiség nem biztosított öntözzük rendszeresen. Az új hajtások visszacsípésével a növény bokrosodását segítjük, ezt akkor tegyük, amikor elérte a harminc centiméter magasságot.

Alkalmanként az elhervadt virágfejeket távolítsuk el. Teleltetésre ősszel vágjuk vissza tíz centiméter magasságig és takarjuk a hajtásokat. Fagytűrő növény, ha elfagynának a hajtások, akkor sem kell félni, tavasszal újra kihajt. Viszonylag későn hozza a hajtásait, de amikor elkezd fejlődni gyorsan növekedésnek indul.

A mocsári hibiszkusznak nem sok betegsége, kártevője ismert, esetleg levéltetvek, gombabetegségek okozhatnak kellemetlenséget. Ilyenkor a beteg elpusztult hajtásokat távolítsuk el minél hamarabb a növényről. Öntözéskor ügyeljünk főleg hőség esetén, hogy a leveleket ne érje a víz, mert megperzselődhetnek, inkább a tövére juttassuk az öntöző vizet. A tűző nap is kárt tehet a növény leveleinek, és mivel alkalmas a teraszokon, erkélyeken történő nevelésre is, erre ott különösen figyeljünk. Lakásban neveléskor a téli öntözés mennyiségét le kell csökkenteni, hogy elérje a nyugalmi állapotot.

A mocsári hibiszkusz (Hibiscus moscheutos) szaporítása

A mocsári hibiszkusz magról és tőosztással szaporítható. Ha magról ültetjük a második évben várható a bokrosodása, virágot azonban már az első évben hoz. A magokat mi magunk is begyűjthetjük, ilyenkor hagyni kell a virágot, hogy teljesen elszáradjon és a benne lévő magok barna színűre érjenek. A begyűjtött magokat tavaszig tároljuk sötét száraz helyen és a kiültetés előtt három hónappal ültessük el. Az új hajtásokat a tavaszi fagyok elmúltával szabad végleges helyükre ültetni. A mocsári hibiszkusz szaporítása tőosztással egyszerűbb és biztosabb.

Total
65
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk

A gyűszűvirág (Digitalis) jellemzése, ültetése és gondozása

Következő cikk

A nyári viola (Matthiola incana) jellemzése, ültetése és gondozása

Kapcsolódó cikkek