Home Díszkert Kerítésmegoldások a természetből

Tetszett a cikk?

Régi idők óta az ember kerítésekkel, sövényekkel védi a kertjét, régen a vadállatok betolakodása ellen, ma már inkább megszokásból vagy vagyonvédelemből, vagy egyszerűen csak divatból.

Kislány koromban, amikor nagyanyáméknál voltam, emlékszem napraforgószárból volt a kerítés. Már akkor is nagyon tetszett az sűrűn egymás mellé rakott napraforgószár és természetes volt, hogy olyan anyagot használnak, ami megtalálható volt a tanya környékén…

Most, amikor húsvétkor itthon voltak a gyerekeim az unokáimmal, tízéves legnagyobb unokám kérte, hogy mutassam már meg, hogy hogyan kell kerítést fonni. Sajnos fűzvessző nem állt rendelkezésre, ezért orgona vesszőt szedtem és azzal mutattam meg a fonást. Nagy sikert aratott és nagyon tetszett neki, ezért megígértem, hogy télen kimegyek a fűzesbe és szedek jó fűzésre alkalmas vesszőt és együtt fonunk fűzkerítést.

Milyen a fonott fűzkerítés?

Egyik legrégebbi kerítéskészítési technika a fűzvesszőfonás. Napjainkban már kapható készen is a fűzkerítés, ám saját magunk is elkészíthetjük, nem igényel szaktudást. A tíz centiméternél vastagabb vesszőket beássuk a földbe és a vékonyabbakat közé fonjuk. Ágyáskerítések is készülhetnek fűzvesszőből. A fűzfa rugalmasságának köszönhetően, bármilyen formájú ágyásokat készíthetünk. Az így készült ágyáskerítések a természetes kertbe harmonikusan illeszkednek és lehetőséget adnak a kreativitásunk kibontakoztatására.

A lécből készült kerítés

Sajnos mára már a természetes anyagokat egyre jobban kiszorítják a vegyi előállítással készült termékek, a fautánzatok, a műkövek. A régebbi parasztporták és a falusi házak kerítései lécből készültek, egyszerűen, vagy szép tájjellegű motívummal. Legalkalmasabb és leghosszabb életű léckerítés gesztenyefából készíthető, mivel a gesztenyefának magas a csersavtartalma, ami védi a gombabetegségektől.

 

Zöld megoldási lehetőségek és befuttatott falak

Azok a kert tulajdonosok, akik rugalmasan szeretnék meghatározni a térelválasztók vagy kerítések helyét, választhatják a zöld megoldást is. A sövényelemek, melyek különböző méretben és növényfajban kaphatók, segíthetnek a különböző terek kialakításában. Mivel ezek a növények megtöltött ládákban fejlődnek és nőnek, elültetés után lassan elbomlanak a kertben és így a sövénynövények erősen a talajba gyökeresednek.

Évszakonként mindig másképp néznek ki a zölddel befuttatott falak, így lehetőséget adnak a természet változásainak aktív megfigyelésére. Más érzést ad a tavasszal bontakozó, vagy nyáron virágzó illetve az ősz színeiben változó növényzet, és megfigyelhetjük a levelek között élő állatok ( méhek, legyek, darazsak, pillangók, bogarak) hangját, illatukat, mozgásukat és színüket is. Ezek a rovarok odavonzzák a madarakat, melyek majd fészket raknak a sűrű lombok között. Egy-egy csendes nyári estén hallgathatjuk a levelek zizegését a szélben, érezhetjük a nyíló virágok illatát, melyek elzárják előlünk a külvilág minden napos zajait, lehetőséget adva a napi gondok elhagyására, az aktív megnyugvásra és pihenésre.

„…és nem felejtem el, amit a legidősebb Unokámnak ígértem!”

Hasonló cikkek

Válasz