császárfa

A császárfa (Paulownia) jellemzése, ültetése és gondozása

Egy különleges egzotikus növény, melynek története igen régi időkre nyúlik vissza. Használata már kétezer ötszáz évvel ezelőtt gyakori volt Kínában. Származása is Kínából ered, Közép-és Nyugat- Kína, valamint Európa melegebb, fagymentes területein terjedt el és vált kedvelt díszfává. A Császárfa virág a Japán Miniszterelnöki Hivatal címerében meg is található. A fa szinte minden része hasznosítható, nagyon széles felhasználási lehetőséget kínál. Kínában egy régi nagyon kedves szokássá vált, hogy amikor leánygyermek születik, elültetnek egy császárfát, melyet akkor vágnak ki, amikor a leány felnőtt lesz és férjhez megy. Abból készítik el az új pár bútorait.

Európába Franciaországon keresztül jutott el, véletlenül, amikor már gyorsan felismerték a fának az értékét és a benne rejlő óriási lehetőséget.

Hazánkban hosszú ideig csak mutatóban volt látható arborétumok díszeként, kétezer-tizenegy után kezdett el gyorsan szaporodni. Az azóta eltelt néhány évben gyors növekedésének és szépségének köszönhetően egyre többen ültetik a Császárfát.

A kínai császárfának több faj változata is elterjedt, melyek közül kiemelkedik a Shan Tong Császárfa, mely elismert nemzetközileg és nálunk is bizonyított.

A császárfa jellemzése

A Császárfa legjellegzetesebb ékessége a gyönyörű lombozaton kívül a liláskék színű virágzata. A nagyméretű virágrügyek már ősszel megszépítik a fa megjelenését. A gyűszűszerű halványlilás-kék, belül sárgán csíkozott virágai még lombfakadás előtt, április-májusban nyílnak. Különleges látványt nyújt a növény, amikor virágot bont és kellemes illatot áraszt. A Császárfa magasra növő, mérete elérheti a tíz-huszonöt méter magasságot és a fa levelei is igen nagyok. Alkalmas a közterületekre, parkokba, a tágas terek betöltésére, mivel jól tűri a szennyezett levegőt, hamar árnyékot ad, és nagy mennyiségű szén-dioxidot és port köt meg. Díszfaként terjedt el és vált népszerűvé.

A császárfa ültetése és gondozása

A fa ültetéséhez bármilyen talaj megfelel, jól alkalmazkodik környezetéhez, talajban nem válogatós növény. Szaporíthatjuk magvetéssel és dugványozással is. Azonban mivel kifejezetten meleg igényes, védett fekvésben, délies területeken nem túl száraz helyen fejlődik legjobban. A növény gyorsan fejlődik évente három-négy métert is növekszik, főleg fiatal korában. Ha visszavágjuk a hajtásokat még gyorsabban indul növekedésnek és a levelei is nagyobbak lesznek. Mivel a virágzás bőséges és a virágok gazdagon tartalmaznak nektárt jó minőségű méz nyerhető belőle.

A növénynek a csapadékigénye magas ezért az öntözésről gondoskodni kell, főleg az első két évben, amikor a csemete gyökérzete nem elég kifejlett. Amikor a csemetéket elültetjük, a fagyok elmúltával célszerű a talajfelszín felett öt centiméterrel lemetszeni, így gyorsabb fejlődésre serkentjük a növényt. Célszerű időközönként a törzset az oldalhajtásoktól is megtisztítani úgy, hogy a törzs ne sérüljön, ami segít abban, hogy a fa szép egyenes szárú legyen.

A császárfa hasznosítása

A növény fája nagyon értékes mivel használható bútorgyártásra, épületfának, furnérlemez

és hangszerek készítéséhez. Ágaiból tűzifa nyerhető jó fűtő értékkel. Levelei zöldtrágyának, és takarmányként is alkalmasak, valamint a leveleknek, virágoknak, és a kéregnek is gyógyhatása van.

Total
1
Shares
6 hozzászólás
  1. Üdvözlöm ! Szeretnék rendelni Császárfát ha lenne olyan ami már 2-3 méter ,

    1. Kedves Nemes Józsefné!
      Mi nem foglalkozunk növények értékesítésével, fát kertészetből tud rendelni.
      Üdvözlettel:
      Anna

  2. Császárfánk nem virágzik pedig elmult 5 éves. Gyönyörü szép es hatalmas lombja van. Nagyon magas vastag törzsü.

    1. Nekem is ez a problémám a császárfánk 6-éves .Kap elég vizet,napos helyen van télen takarva van.A levelei hatalmasak de virágot még egyszer sem hozott.
      Mit tehetnénk vele hogy virágot hozzon. Köszönöm a választ.

  3. Kedves Anna!
    Szeretnék érdeklődni, hogy ültethető-e a császárfa a nagy dézsába?
    Nem nagy a kértünk és nincs semmi árnyék.
    Azt olvastam, hogy kis kértekbe nem való, viszont, ha dézsába ültetnénk, akkor gyorsan adna kellemes árnyékot.

    A válaszát előre is köszönöm.

    1. Kedves Tánya!
      Igen, nevelhető dézsában is, a rendszeres öntözésről és tápanyag-utánpótlásról persze szükséges gondoskodni. Kiskertekbe a nagy mérete miatt nem való, de dézsába ültetve kifejlett mérete is valószínűleg kisebb lesz, mint szabadföldben nevelve.
      Üdvözlettel: Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
homoktövis

A homoktövis (Hippophae rhamnoides) jellemzése, ültetése és gondozása

Következő cikk
datolyaszilva

A datolyaszilva (Diospyros kaki) jellemzése, gondozása és felhasználása

Kapcsolódó cikkek