Pályázati felhívás gyerekeknek – Kertelj Te is kiskertet!

A Válaszúton Hagyományőrző és Környezetvédő Alapítvány pályázatot hirdet 3 és 14 év közötti gyermekek részére, Kertelj Te is Kiskertet! címmel. Olyan gyerekek jelentkezését várják, akik szüleik, nagyszüleik segítségével szívesen belekóstolnak, vagy már korábban belekóstoltak a kertészkedésbe, kiskertjük pedig legalább 1 négyzetméteres vagy balkon-, erkély- vagy teraszkert.

A kertben vagy a balkonon legalább háromféle növényt szükséges nevelni, melyek lehetnek konyhakerti növények (zöldségek) vagy díszkerti növények (virágok) is.

Regisztrálni április 30-ig lehet a kiskert@valaszuton.hu e-mailcímen, ahová a kiskertész nevét, életkorát, településének nevét és egy értesítési e-mail címet kell beküldeni.

Ezt követően lehet kertészkedni, majd az eredményekről június 30-ig kell beszámolni a pályázati adatlap kitöltésével és maximum 6 fotó beküldésével.

A legjobbnak ítélt három kiskertész értékes nyereményekkel gazdagodik, emellett lehetőség lesz közönségszavazásra is, ahol a legtöbb szavazatot kapó kiskertész különdíjban részesül.

A pályázat további részleteiről, az elbírálás során figyelembe veendő szempontokról az Alapítvány honlapján olvashatnak, ezen a linken.

Jó kertészkedést kívánunk mindenkinek!

Hajrá kiskertészek, kalandra fel!

Total
5
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk

A fokhagyma jellemzői, termesztése, ültetése és betakarítása

Következő cikk

A torma jellemzése, gondozása, termesztése és szaporítása

Kapcsolódó cikkek