árnyékolás

Védjük növényeinket a forróságtól!

Ha beköszönt a kánikula, és napokig, sőt olykor hetekig is tombol a forróság, akkor a növényeink megóvása a melegtől és a kiszáradástól a kerttulajdonos elsődleges feladata. A növényeket még gondos árnyékolás mellett is megviseli a meleg, ugyanakkor az öntözéssel is óvatosnak kell lennünk, le ne forrázzuk őket.

Így védjük a növényeinket a melegtől

árnyékolásA kerti növényeket fajtától és elhelyezkedésüktől függően többféleképpen óvhatjuk a nap sugaraitól és a túlmelegedéstől. Az egyik lehetőség a talaj takarása, melynek újbóli felfedezése reneszánszát éli napjainkban. Azoknak a növényeknek elengedhetetlen az alkalmazása, amelyeknek a gyökere a talaj felszínéhez közel helyezkedik el, így könnyen kiszárad, felforrósodik. Ugyanakkor a többi növénynél is alkalmazhatunk fenyőkérget, mulcsot, hiszen a talajt megvédi a kiszáradástól és fényvisszaverő hatással is bír. A szél sem szárítja ki olyan könnyen a talajt. Nem csak a fenyőkéreg alkalmas erre a célra, éppúgy jó a fűkaszálék, melyet előtte pár napig szárítottunk, faforgács, szalma vagy a fű nyírása helyett hagyni magasabbra nőni, hiszen az is jobban tartja a nedvességet.

Érdemes néhány szót szólni a helyes öntözésről a nagy melegben. A növényeinknek akkor teszünk a legjobbat, ha ezekben a forró napokban a hajnali órákban öntözünk, előző este hordóba engedett vízzel, melynek így van ideje felmelegedni. A hajnali öntözéssel tudják a növények a leghatékonyabban hasznosítani az öntözővizet, és így nem kell félnünk a levelek megégésétől sem, hiszen azok még nem forrósodtak fel. Persze nem mindenki szeret korán kelni, csak azért, hogy megöntözze a növényeit, pedig megéri a fáradság és a kellemetlenség, mert így sokkal könnyebben átvészelik ezeket a nehéz napokat.

Érdemes árnyékolni is

A túl sok napsugárzás megelőzésére érdemes árnyékolókat használni a kertben növényeink védelmében. Ezek nagyon változatos formában és anyagban kaphatók a kereskedelemben és eltérő az árnyékolási képességük is, tájékozódjunk alaposan, mielőtt letesszük a voksunkat egyik vagy másik mellett. Tény, hogy az egyes növények eltérő mértékben fényérzékenyek, léteznek jó hőtűrők és extrém fényérzékenyek is. Jó hőtűrési képességekkel rendelkeznek a tök- és babfélék, míg a saláták inkább érzékenyek a napsütésre és a melegre. Az árnyékolók lehetnek fixen rögzítettek vagy áthelyezhetők, talán praktikussági szempontból megfontolandók ez utóbbiak. Erre a célra nem csak különféle árnyékoló hálókat, hanem ponyvákat is készíttethetünk vagy vásárolhatunk, mert ezek nem csak praktikusak, hanem nagyon strapabírók is, így évekig használhatók a kertben.

árnyékolás

A hálók vagy árnyékolók kihelyezésekor mindenképpen törekedjünk arra, hogy a növények szellőzése az árnyékoló alatt is biztosított legyen, hiszen ellenkező esetben befülledhetnek a növények, ami még károsabb lehet számukra, mint a tűző napnak való kitettség.

árnyékolás

Természetes árnyékoló gyanánt ültessünk minél több bokrot és fát a kertbe, néhány év múlva meglátjuk, mennyit jelent a kerti növényeknek és nekünk is, hiszen az egész udvar mikroklímáját képesek megváltoztatni, mely magasabb páratartalommal és hűvösebb levegővel párosul. Ez a növények számára is jobb, bár közvetlenül a fák alatt nem fejlődnek megfelelően. Vizsgáljuk meg annak a lehetőségét, hogy lugasokat alakítsunk ki a ház mellett, eleink nem véletlenül építették ezeket.

Total
1
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
cardamom

Egy gyógynövény, amelyet mindenki szeret: a kardamom (Elettaria és Amomum cardamomum)

Következő cikk
kút a kertben

Víz a kertben: a fúrt kútvíz, csapvíz, vagy tisztított víz – a nagy vízválasztó

Kapcsolódó cikkek