bazsarózsa

A bazsarózsa (Poeonia) jellemzése, ültetése, gondozása és fajtái

Egy közkedvelt növény, melyet mindenki szeret, kellemes illatával és színes virágaival meghódít minden virágot kedvelő embert. A bazsarózsa szinte minden kertben megtalálható, nem véletlenül, hiszen tavasz elejétől egész nyáron át, őszig virágzik. Bazsarózsának hívjuk a kerti bazsarózsa leggyakrabban termesztett fajtáját, a pünkösdi rózsát is. A bazsarózsa őshonos hazája Eurázsia és Észak-Amerika.

A rózsáknak nem közeli rokonai a bazsarózsák, a nevükben található rózsa szót a virágok hasonlóságai miatt kapták.

A bazsarózsa (Poeonia) jellemzése

A bazsarózsák általában lombhullató lágyszárúak, ám vannak közöttük cserje termetűek is, amit Kínában találhatunk. A növény levelei szórt állásúak, a virágok magányosan állnak és nagyon sok színben pompáznak. A fehér, a piros, a rózsaszín, vagy lilás szín megtalálható a virágok között, melyeknek mérete nagy. Termése tüszőtermés, a magok színe fekete vagy piros. A bazsarózsa aránylag hosszú életű növény, ha megfelelő az ültetése és további gondozása, akár tíz évig is élhet.

A bazsarózsa (Poeonia) ültetése és gondozása

A bazsarózsák jellemzően nagyon ellenálló és hosszú életű növények. Ahhoz, hogy mindezek a tulajdonságai érvényesüljenek, fontos, hogy az ültetés olyan helyre történjen, ahol a növény jól érzi magát, mert a bazsarózsák napfénykedvelő növények és legalább napi nyolc óra napsütésre van szükség a szép virágzáshoz. A félfás bazsarózsa fajtáknak elég a napi négy-hat órás napsütés is. A növény gyökerei távolra terjeszkedők, ezért úgy ültessük, hogy a más növényekkel való távolság legalább egy méter legyen, hogy a hosszú évek alatt tudjon a gyökér terjeszkedni.

Szabadgyökerű bazsarózsa tövek ültetéséhez az legideálisabb időpont ősszel van, október és november tájékán, azonban vannak olyan tövek is, amelyeket az év bármelyik, fagytól mentes időszakában elültethetünk, ugyanazon a módon, mintha ősszel ültetnénk. A növény jól alkalmazkodik a természethez, azonban a talaj legyen tápanyagban gazdag és laza.

A megfelelő hely kiválasztása után,  egy körülbelül húsz centiméteres mély gödör aljára szórjunk követ, homokot, szerves trágyát majd az előkészített virágföld keverékével töltsük meg, melybe belehelyezzük a bazsarózsa tövet. Fontos, hogy nagyon mélyre nem szabad ültetni a bazsarózsát. Elültetés után nagyon fontos a növény locsolása, tavasszal azonban már nem sok vizet igényel, a túlöntözést pedig egyáltalán nem kedveli.

A bazsarózsa ültetése után egy évvel hozza az első virágot, több virágot csak három év elteltével várhatunk. A növény első virágát nem szabad levágni, mert azzal meggátoljuk a további virágzást, a virágokat majd csak harmadik év eltelte után szedjük.

A bazsarózsa (Poeonia) szaporítása

Egyik legjobb és leghatásosabb módszer a bazsarózsa szaporítására,  a bazsarózsa bokrok szétültetése, melynek  legideálisabb időpontja ősszel van. A jól fejlett körülbelül öt éves bazsarózsatövet válasszunk szét több részre úgy, hogy a gyökér legalább két fejlett rüggyel rendelkezzen. Ültessük el a megfelelő módon öt-tíz centiméter mélyen, és következő évben már megmutatja virágait.

Dugványozással is szaporíthatjuk a növényt, májusban a fiatal hajtásokat levágjuk, homokos talajba ültetve, napos helyen őszre gyökeret eresztenek. Ezután a megerősödött gyökereket elültethetjük a végleges helyükre. Dugványozással általában nagy mennyiségű babarózsa szaporítását érjük el.

A bazsarózsát ősszel vágjuk vissza egészen a föld felszínéig és úgy teleltessük.

 

Total
16
Shares
5 hozzászólás
  1. Kezét csókolom Anna!
    Király Sándor Richárd vagyok Tatabányáról 27 éves, egyik legkedvesebb virágom a Bazsarózsa, évek óta itt a Turul hegyoldalban, itt ott lehet látni s nagyon megfogot, idén Szeptemberben a Lidl-ben voltam vásárolni s láttam, hogy árulnak zacskóban gumó nyesedékeket, vettem 10 csomaggal amiből 2 elajándékoztam, mivel vannak nyúlaink, így a földbe tettem nyúl trágyát.
    Gumó nyesedékeket annyi földdel takartam hogy a pici rügyet – rügyeket épp eltakarja, száraz szalmával vastagon betakartam, ma leszedtem a szalmát s látom hogy 1-2-3 centiméterre átjöttek a földfelszinen, mindegyik gumó nyesedék 2-3 rüggyel rendelkezet.
    Most 2 hónap elteltével észrevettem hogy némelyik gumón 8 rügy is megjelent, 1 bloggon olvastam hogy 2 havonta lazitsuk meg körülöttük a földet vasvillával, így gyorsabban fog növekedni az anya gumó.
    Olyan helyre ültettem ahol Napkeltétől – Napnyugtáig folyamatos napsütötte helyen van, azt olvastam ilyen helyeket kedvelik.
    Szaporítása elvileg beért magról nagyon maceráns, közel 1 évtized kell hogy virágzásra alkalmas gumót neveljen, de úgy tudom több évtizedig elélnek, leghasznosabb szaporítása visszont a gumó szétszedése késsel, csak arra kell ügyelni hogy legyen rügy rajta.
    De a leginkább erről a ” Tőosztásról ‘ szeretnék tanácsot kérni, homokos, kavicsos virágföldkeverékben, mekkora cserepet alkalmazzak? Milyen sürüséggel kell locsolni?Remélem adható neki a nyúltrágya lé?
    Természetesen higitva, nekem most a szobámban az ablak elötti szekrényen 17 kisebb cserépben nevelt Chabaud szegfű palánták vannak, ők 3 naponta kapják higitva a nyúltrágya lét spricnoztetöből.
    Kérem ha a Bazsáknál valamit rosszúl csináltam, kérem jelezze.
    Köszönettel, Ricsi egy Új mániákus kertész 🙂

    1. Kedves Ricsi!
      Először is köszönjük lelkes és lelkesítő hozzászólását, azt gondolom, amiket leírt, abból mi is sokat tanulhatunk. Mivel egyértelműen látszik a pozitív fejlődés a bazsarózsáinál, ezért úgy gondolom, mindent jól csinált eddig. A nyúltrágyalé csak jót tehet a növényeket, persze -ahogy Ön is írta – csak hígított formában.
      A bazsarózsa tőosztása legjobb, ha ősszel történik, ilyenkor még kicsik a rügyek, kevésbé sínyli meg a tőosztást, mint tavasszal. Persze tavasszal is megoldható, csak óvatosabbnak kell lennünk. Tőosztáskor ugyanúgy mehetnek a szétosztott gumók a kerti földbe, de ha cserépben szeretné nevelni, úgy is jó. A cserép nagysága is függ a szétosztott gumók nagyságától, minél nagyobb a cserép, annál jobb. És szintén kaphatnak a hígított nyúltrágyaléből. Időjárástól függően heti 1-2-szeri öntözés javasolt.
      További jó kertészkedést kívánok!
      Üdvözlettel:
      Anna

  2. Kedves Anna!
    Én kis kertet kertettem
    Bazsarózsát ültettem…
    -dal jutott ma eszmbe.
    Megnéztem hogy milyen is az a bazsarózsa. Érdeklődésem folytatásában találtam erre a helyre.
    Édesanyám kertjében: fehér, rózsaszínű nekem meg pünkösdi rózsa bordó van.
    Ez a növény miért nem hoz ültetés utáni évben virágot? Ezen tünödöm.
    Szeretettel: Magdi

  3. Kedves Anna!
    Így pünkösd táján bizonytalan vagyok a Bazsarózsa és a Pükösdirózsa megkülönböztetésével. A Feleségem szerint a Bazsarózsa nagy bokrú hosszabb idejig virágzik, lehet fehér és rózsaszínű és illatos! A pünkosdi rózsa kisebb bokrú hamar elnyílik, piros virágú és szagtalan! Kérem segítsen eligazodni. Áldott Pünkösdöt, további szép napot!

  4. Kedves Anna! A gyönyörű fehér Bazsarózsám elvirágzott, rozsdás barna színű lett! Leszedheten-e a rozsdás szírmokat? Olvastam, hogy nem szabad szárastúl levágni. Válaszát köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
fekete retek

A fekete retek (Raphanus sativus) jellemzése, ültetése és gondozása

Következő cikk
bársonyvirág

A bársonyvirág vagy büdöske (Tagetes) jellemzése, ültetése, gondozása és szaporítása

Kapcsolódó cikkek