Istenek eledele: a cseresznye

A gyümölcsök fogyasztásának története egyidős az emberrel, hiszen a Teremtésben az Ember már gyümölcsöt fogyasztott. Történetét már az őskorból ismerhetjük, az ősember első táplálékát a gyűjtögetéséből származó gyümölcsök adták. A gyümölcs ősidők óta egyik legkedveltebb és legegészségesebb táplálék, érett formájában nyersen azonnal fogyasztható.

Hazánkban még a történelmi Magyarországon elsősorban a mezőgazdasági művelésbe nem bevonható területeken foglalkoztak gyümölcstermesztéssel.

A hatvanas évek után, a hetvenes években hazánk gyümölcsexportáló országgá vált, és a nyolcvanas években érte el tetőpontját, azonban azóta a tulajdonviszonyokban és a szerkezetében jelentős változás következett be. Sajnos termesztése csökkenő tendenciát mutat.

A cseresznye termesztése

cherryA cseresznye a gyümölcsfajták között nem nagy jelentőséggel bír, azonban korai érése és élvezeti értéke miatt egyik nagyon kedves gyümölcsünk. Az utóbbi években termésmennyisége csökken, exportunk is kevesebb belőle.

A korai érésű cseresznyéket nyersen, a középérésű cseresznyefajtákat konzerválva és fagyasztott formában fogyasztjuk.

Éghajlati és környezeti igényei

A cseresznye nagyon jól tűri a hideget, virágai mínusz négy fokon fagynak el. Közepes víz, hő és fényigényű gyümölcs. Gyökérzete kiemelkedően levegőigényes. Amikor cseresznyét telepítünk, ezeket a szempontokat vegyük figyelembe.

A cseresznye termőtájai, alany és fajtahasználat

Heves és Pest megyében található a legjelentősebb cseresznyetermő területünk, jelentős még a Duna-Tisza köze, Borsod és Jász-Nagykun-Szolnok megye területe.

A cseresznyét hazánkban, vagy vadcseresznyére, vagy pedig sajmeggyre szemzik.

A vadcseresznye hosszú életű igen erős növekedésű, de későn termőre forduló és nem kedveli a meszes talajt.

A sajmeggy kevésbé erős növekedésű, mégis ha kedvezőek a körülmények számára termete hasonló lesz, mint a vadcseresznyének. Hasonlóan nem bírja a meszes talajt, mint a vadcseresznye és igyekezni kell a jó tápanyag és víz ellátására.

.Ajánlott cseresznye fajták

Egyik nagyon kedvelt fajta a Bigarreau Précoce Bernard (bigarreau = ropogós) május közepén érő cseresznye fajta.

Fogyasztható friss nyers formában, de konzerválásra és továbbhasznosításra is kitűnően alkalmas.

Bigarreau Burlat cseresznye

Egy kiegyenlítetten május végén termő cseresznye. Fájának erős vesszői az ég felé nyúlnak.

 Guigne Early Rivers (guigne = szívalakú)

Jó hideg és fagytűrő fajta, fája nagy és erősen szétterülő. Termése kiegyenlített, húsa lédús, illatos és édes. Jól bírja a vizet, repedésre nem hajlamos.

Júniusban termő fajták

cherry3Bigarreau Stark Hardy Giant: termőre gyorsan forduló, sötétpiros színű, illatos fajta. Jó porzója a többi fajtának. Szállítást jól bírja, nem hajlamos a repedésre.

Bigarreau Van: sűrűn hozza virágait, ezért minden évben meg kell metszeni, többnyire azért is hogy ne legyenek aprók a termések. Kiváló minőségű, nehezen szedhető fajta.

A cseresznye felhasználása

A cseresznye élettani hatásánál meg kell említeni, hogy nagyon jó vértisztító, magas víztartalma miatt vesetisztító, enyhíti a reumás fájdalmakat.

Készíthetünk belőle nagyon finom lekvárokat, kompótot, gyümölcssalátának is kiválóan felhasználható.

Alkalmas gyümölcslé készítésére, a sötétebb fajtából készülhet bor, szörp és alkoholos likőr alapanyaga is lehet.

A híres egri cseresznyepálinka az Európai Unióban védett magyar termék.

Bármire is használjuk a cseresznyét, tartsuk szem előtt, hogy mint minden gyümölcs, így a cseresznye is frissen, nyers formájában a legegészségesebb, és legfinomabb.

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
gyógynövénykert

Készítsünk gyógynövénykertet!

Következő cikk
chili

Kertünk kényesebb zöldségféléi

Kapcsolódó cikkek