metszés télen

Téli metszések – avagy mely növényeket metsszük a téli időszakban?

Január közepétől egyre inkább viszketni kezd a kertészek tenyere, hiszen alig várják, hogy újból belevethessék magukat a kerti munkálatokba. A tél végi, tavasz legeleji munkák egyik legfontosabbika a metszés. De vajon mely növényeket kell ebben az időszakban megmetszenünk?

A gyümölcsfák nyugalmi időszaka

A tél a legtöbb növény nyugalmi időszaka, hiszen ilyenkor nyugovóra térnek, vagyis leáll a szöveteikben a nedvkeringés, leáll a növekedésük vagy mindenképpen lassul. Ez a legjobb időszak ezen növények számára a metszésre, mely elősegíti a virágképződést, nagyobb terméshozamot biztosít, erőteljesebb növekedést tesz lehetővé, sőt még ahhoz is hozzájárul, hogy a növényeink egészségesebbek legyenek, ellenállóbbá váljanak a betegségekkel és a kártevőkkel szemben. Vannak azonban olyan növények, amelyek nem így működnek, és esetükben egy télen elvégzett metszés akár végzetes is lehet. Nem mindegy tehát, hogy melyik növényt, mikor metsszük.

Mielőtt azonban belevágnánk a metszésbe, néhány fontos tanács:

  • mindig tiszta és éles szerszámokat, fűrészeket, metszőollót használjunk, hogy elkerüljük a fa szöveteinek a sérülését. Ellenkező esetben megsérülnek a szöveteke, ahol könnyebben bejuthatnak a kórokozók (gombák, baktériumok) a növény mélyebb rétegeibe.
  • a metszőollót, fűrészt metszés előtt, és metszés közben is többször fertőtlenítsük (70%-os alkohollal), és lássuk el a keletkezett sebeket sebkezelővel.
  • ügyeljünk rá, hogy mindig a megfelelő célszerszámot válasszuk ki az ág vastagságától függően. Vékony gallyakhoz elég a metszőolló, míg a vastagabb ágakhoz karosolló vagy ágfűrész szükségeltetik. Soha ne használjunk láncfűrészt még a vastagabb ágak eltávolítására sem, mert durva és szabálytalan sebeket hagy a fában, ami károkat okoz neki.

Ezeknek a növényeknek fontos a téli metszés

A legtöbb növényt tél végén, kora tavasszal metsszük, mégis fontos, hogy kiemeljük melyek ezek:

A legtöbb gyümölcstermő fa metszése ebben az időszakban esedékes. Az alma- és körtefákat mindenképpen ilyenkor metsszük meg. A nyugalmi időszakukban jól formálható a lombkoronájuk, eltávolíthatjuk a túlterhelt ágaikat, kialakíthatunk olyan formát, mellyel növeljük a terméshozamot. Mindig távolítsuk el az egymást keresztező ágakat. Vágjuk ki azokat az ágakat, melyek a fa közepén nőnek és zsúfolttá teszik a lombkoronát. Ezzel javul a levegőáramlás a fa belsejében, ami egészségesebbé teszi a növényt. Törekedjünk rá, hogy nyitott formájú, kehely alakú lombkoronát alakítsunk ki. Távolítsuk el az összes vízhajtást (ezek olyan egyenes ágak, melyek a fa koronájának közepén jelennek meg, nem virágoznak és nem teremnek, csak leveleket növesztenek, és elvonják a fa energiáját a termés nevelésétől).

Ebben az időszakban metszhetjük meg a nyírfát és a diófát. E kettő növény esetében azonban minél hamarabb végezzük a munkát, annál jobb, mert a tél vége felé megindul bennük a nedvkeringés, ami túlzott nedvvesztést eredményezhet, ha sokáig várunk a metszésükkel. A nyárfák metszése ideje is ilyenkor van. Ugyancsak téli időszakban metsszük a szőlőt. A szőlő metszésének legkésőbbi ideje március vége lehet, szintén a túlzott nedvvesztés miatt. A téli metszéskor visszavágjuk a tavalyi és az oldalirányú hajtásokat.

Szintén ebben az időszakban metsszük a nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fügét. A fügénél a célunk, hogy az ágak egyenesen fejlődjenek megfelelő távolságban, így a napfény jobban éri majd a termést. Eltávolítjuk a sérült és beteg ágakat.

Az őszi málnát is ebben az időszakban szükséges megmetszeni. Vágjuk vissza a vesszőket a talajtól mintegy 5 cm-re, így új hajtások fejlesztésére serkentjük. (A nyári málnát viszont nyár végén metsszük, ekkor vágjuk ki a letermett vesszőket.)

Ugyancsak télen metsszük a gyümölcstermő cserjéket is. Ekkor távolítjuk el az öreg vesszőket és ifjítjuk meg az egrest, a ribizlit, az áfonyát.

Télen szükséges megmetszeni a díszfákat is, ha ritkítani szükséges a lombkoronát.

Ha platánfánk van, annak metszése is most aktuális.

A rózsákat is a téli időszak végén metsszük, de ezzel mindig várjuk meg a fagyok elmúltát, Az sem baj, ha március végéig várunk vele, mert egy nagyobb fagy könnyen károkat okozhat a növényben, ami akár végzetes is lehet.

Metsszük a téli időszakban a lombhullató cserjéket is, például a magnóliát, cserszömörcét, vágjuk vissza őket, ha túl magasra nőnének.

Ebben az időszakban esedékes a lilaakác metszése is: vágjuk vissza a nyugalmi állapotban lévő növényt, hogy rövid hajtásokat hozzon, amelyeken virágokat fog majd nevelni.

A klematiszok közül a későn virágzó, 3. csoportba tartozó klematiszokat kell a tél végén megmetszenünk, ezeket szinte a talajszintig, attól kb. 10 cm-re teljesen vissza kell vágni.

A fűzfák esetében is ilyenkor vághatjuk vissza a vesszőket.

Total
7
Shares
3 hozzászólás
  1. Üdvözlöm! A tél végi, kora tavaszi metszések alatt ildomos megvárni a májusi fagyosszentek elmúlását? “A szőlő metszésének legkésőbbi ideje március vége lehet” Ez olyan konkrét számomra. Fel is jegyeztem magamnak és köszönöm. Egres, ribizli, áfonya, almafa, szilvafa, birsfa,meggyfa, őszi és kajszifáim vannak.. Megtisztelne, ha hónapokkal jelölné, mikor kell metszeni.
    Köszönöm az idejét, melyet egy kezdő kertészkedőre szán.

    1. Kedves Icus!
      Semmiképpen nem szabad várni olyan sokáig a gyümölcsfák metszésével, februárban nyugodtan el lehet kezdeni, még akkor is, ha hidegebb a tél, mint most. Azokat a gyümölcstermőket, amiket felsorolt, mindet lehet tél végén metszeni.
      Üdvözlettel:
      Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Előző cikk
kígyólevelű keserűfű

A kígyógyökerű keserűfű jellemzői, igényei, gondozása, szaporítása, kártevői és betegségei

Következő cikk
osmanthus

Az illatcserjék jellemzői, igényei, gondozása, szaporítása, betegségei és kártevői

Kapcsolódó cikkek